Categories: Klímavédelem

Több mint négyezer milliárd jüan a klímaváltozás elleni harcra

Több mint négyezer milliárd jüant fordít a klímaváltozás elleni harcra Kína

A négyezer milliárd jüant is meghaladja a globális felmelegedés ellensúlyozására fordított összegek nagysága Kínában a jelenlegi ötéves terv időszaka alatt – hangzott el kedden egy kínai szakmai fórumon.

A megújuló energiaprojektekbe való befektetés az 1,8 ezer milliárd jüant (67 ezer milliárd forint), az energiatakarékosságot nővelő, valamint a károsanyag-kibocsátást csökkentő projektekbe való kínai befektetés pedig a 2,3 ezer milliárd jüant (85 ezer milliárd forint) is elérheti 2011-2015 között – mondta az eseményen Hszie Csen-hua, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság igazgatóhelyettese, akit a China Daily napilap idéz.
A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően 2006 és 2012 között a GDP egy egységére jutó energiafogyasztást 23,6 százalékkal sikerült visszaszorítani, ami 1,8 milliárd tonnával mérsékelte a károsanyag-kibocsátást – sorolta az eredményeket Hszie. A kelet-ázsiai ország a jövőben is jelentős erőfeszítéseket tesz majd kibocsátásának csökkentéséért, annak egy főre jutó mértéke ugyanis még most is jóval magasabb a globális átlagnál. Kiemelt figyelmet kap az évtized közepéig futó programban a fenntartható gazdasági fejlődés felgyorsítása, a levegő minőségének javítása. Kína célja, hogy 2020-ra a 2005-ös szinthez képest a bruttó hazai termék egy egységére jutó széndioxid-kibocsátást 40-45 százalékkal csökkentse, a teljes energiafelhasználásán belül pedig a nem-hagyományos energiaforrások arányát 15 százalékra emelje.
Kínában idén június közepén indult kísérleti jelleggel kibocsátás-kereskedelmi rendszer Sencsenben, az ennek kiterjesztéseként létrejövő országos rendszer az évtized közepére valósulhat meg. A kormány emellett kétmilliárd jüanos (72 ezer milliárd forint) alappal járul hozzá az energiatakarékos és zöldenergiát használó autók fejlesztéséhez és tömeggyártásához. A kínai banki szabályzó bizottság (CBCR) egy évvel ezelőtt zöldhitelprogramot kezdeményezett, arra utasította a kereskedelmi bankokat, hogy azok fogják vissza a környezetszennyező, túlzott energiafogyasztó cégeknek nyújtott hitelezésüket, ezzel párhuzamosan pedig fokozottabban támogassák a zöld iparágakat és azok projektjeit.

Forrás: Szerencsi Ágnes (MTI)

 

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

3 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

1 hét ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

3 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago