A szemét és az emberi jóság Indiában

Ha egy átfogó képet szeretne arról, hogy “miről szól” India, hogyan élnek az emberek ott, akkor feltétlenül olvassa el ezt a cikket, mely egyben megdöbbentő képet fest a mérhetetlen környezetszennyezésről is.

Mivel magam is jártam többször Indiában, a saját tapasztalataim alapján alá tudom támasztani Györfi Andrástól az alábbi remek írást. Az alább közölt részlet nagyon pontosan megmutatja miről is szól a világ azon része, ahonnan jelentős mennyiségű kosz, szemét kerül a légkörbe és az óceánokba. Ugyan úgy, ahogy Ausztráliának, Indiának is kijutott 2019-ben a természet által adott válaszokból. A szélsőséges időjárás okozta anomáliákból jutott mindenhová. Van miről gondolkozni az ott élő földönfutóvá vált embereknek, és vezetőiknek.

Az tény, hogy a légkörbe és az óceánba juttatott szemetük hatása nem csak őket károsítja. Mi a teendő? Hogyan lehet megállítani ezt az embertelen és brutális folyamatot, amivel mindenkit megölnek? Hozzáteszem, hogy a világ legnagyobb szennyezője pedig a szomszédukban Kína!

India egy háborús övezet háború nélkül, amiben teljes biztonságban érezhetjük magunkat, hiszen semmi sem fenyeget, viszont a körülmények okozta napi stressz mennyisége ezerszerese annak, amit itthon kapunk. A nehézségek közepette az emberek java részéből áradó szeretet és békesség, és a fantasztikus ételek adnak csak menedéket, nem is keveset.

Indiában a túlnépesedés messze túlmutat egy társadalmi problémán, az ország nagy részén már szó szerint nehézkessé válik legalább egyetlen négyzetméternyi személyes tér fenntartása. Olyan ütemben fogy a fizikai tér, hogy már egyre kisebbek az épületek.

A közlekedés szürreális, álomszerű élmény, nem csupán a forgalom intenzitása, de a teljes káoszból kirajzolódó sajátos rend is. Az indiai forgalomban teljesen egyenrangú szereplő a kutya, a tehén, a bicikli, a háromkerekű bicikli, a tuk-tuk, a majom, a gyalogos, a – sokszor három-négy tagú családokat szállító – robogó, a motor, a személyautó, a kisbusz, a teherautó és a kamion.

A forgalom – aminek átlagos sebessége 20-30 km/óra – dinamikusan hömpölygő, európai szemmel nézve életveszélyes, a helyieknek viszont teljesen természetes szituációk sokaságával tarkított. Ha el kell vinni A-ból B-be egy jó nagy üvegtáblát, két ember lazán felpattan egy szebb napokat látott robogóra, a hátul ülő két kézzel tartja maga előtt az üveget, a sofőr pedig úgy megy, ahogy csak tud. Ugyanez igaz, ha egy 10 méteres létrát kell szállítani, ebben az esetben természetes, hogy a forgalomra merőlegesen helyezik el a kétkerekűn.

Járdát három hét alatt csupán egy-két helyen láttunk, zebrát a több Magyarországnyi terület beutazása során egyetlenegyszer sem. Gyalogosként minden idegszálunkra szükség van, ha át akarunk kelni az úton – vagy sikerül, vagy nem. Szerencsére a helyiek nagyon ügyesen figyelnek mindenkire, így nincs túl sok baleset.

A következő, szó szerint nehezen emészthető körülmény az utcai szemét elképesztő mennyisége. Nem ritka, hogy disznók, kóbor kutyák, lovak és tehenek esznek egy olyan patak felszínén ragadt, összefüggő szemétszőnyegből, aminek a vizét már nem is lehet látni. Indiában történt meg velem 36 évem során először, hogy egy erős szag – szemét- és dögszag keveréke – hatására vészjelzést küldött az agyam.

Az üzenet rövid, ám velős volt: “Menekülj, különben nagy baj lesz!” A higiéniai állapotok elképesztőek, teljesen szokványos, hogy az utcán végzik dolgukat az emberek, ugyanúgy, ahogy a kutyák, majmok és természetesen a mindenhol jelenlévő, szabadon kóborló tehenek is.

De ennyi panaszkodás után térjünk rá arra, hogy miért érdekes mégis India! Aki szereti a – nagyon – fűszeres és remek ételeket, annak óriási élmény. Minden étkezés különleges, sok tucat gondosan elkészített, hihetetlen ízvilágú étel vár. Ennél már csak egy dolog jobb, ez pedig a kiszolgálás: a pincérek az ország minden részén szinte tökéletes munkát végeznek. A stílusuk nem túl meghunyászkodó, de nem is nagyképű, remekül értik, hogy a vendéget kiszolgálni, és nem szolgálni kell, kedvesek, barátságosak, és mindenre odafigyelnek.

Az emberek példaértékű attitűdje szinte minden másra ugyanígy igaz, kevés kivételtől eltekintve mindenki barátságos, segítőkész. Egyenrangú félként kezelik az idegent, segítenek, ha tudnak, szólnak, ha hülyeséget csinálsz, nyitottak, és tele vannak szeretettel. Apropó szeretet, az indiaiak minden egyes élőlényt segítőkészséggel fogadnak, gondolkodás nélkül megetetik a kóbor kutyákat, a majmokat, macskákat, nyulakat, és úgy általában mindent és mindenkit, aki él és mozog.

A pozitívumok közül nem maradhat ki a természet sem, a Himalája, a hegyek és a dzsungel látványa lenyűgöző. A természet időnként meg-megmutatja valódi erejét: a Jaipurban eltöltött három nap során például tragikus baleset történt, a város szélére tévedő tigris megevett egy kisfiút.

India nehéz, nagyon nehéz élmény, de ha van bennünk egy kis kalandvágy, akkor érdemes egyszer megnézni. Sokat tanulhatunk a helyiektől arról, hogy hogyan kell minden nehézség ellenére kiegyensúlyozottan és vidáman élni.

Forrás: Györfi András | she.hu