Időjárás

A téli napforduló közeledtével erős hideg érkezik Észak- és Kelet-Európába

A téli napforduló közeledtével erős hideg érkezik Észak- és Kelet-Európába.

 

A napforduló (latinul solstitium (sol+stare)) csillagászati kifejezés, mellyel a Napnak a Föld egyenlítőjéhez való helyzetét fejezzük ki.
Valójában az év két pillanata: a Nap legmagasabb déli pozíciója a Baktérítőn, illetve északi pozíciója a Ráktérítőn; az az időpont, amikor (látszólagos) éves égi útján a Nap észak-déli mozgása ellentétes irányúra változik.

A nyári napforduló alkalmával a nappal, a téli napforduló alkalmával pedig az éjszaka a leghosszabb, azonban a téli, illetve nyári napforduló ellentétes a Föld déli és északi felén.

A téli napforduló az a pillanat, amikor a Nap-Föld középpontokat összekötő egyenes és az egyenlítő síkja által bezárt szög a legnagyobb értékét (kb. 23,5 fok) éri el a Nap déli félgömbön való elhelyezkedése mellett. Ez az időpont december 21-én van, és az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét jelenti. Pontos időpontját a csillagászati évkönyvek közlik világidőben (UTC).

A téli napfordulóig a Nap északról délre halad, utána pedig délről észak felé kezd mozogni, és az év legrövidebb nappalát (következésképpen a leghosszabb éjszakát) adja az északi féltekén.

A téli napfordulóhoz a legtöbb kultúrában számos ősi népi szokás kapcsolódik, és ünnepségek kísérik, mint például az ókori római szaturnália, a zsidó hanuka, az afroamerikai kwanzaa, a kelet-ázsiai tungcse-fesztivál, vagy maga a karácsony, melyet Mithrász és a Sol Invictus napisten kultuszához kapcsolódóan, illetve több pogány ünnep helyett tart ma a keresztény vallás.

Jellemző pozíciók december 21-én
Az Északi-sarkon a Nap nem kel fel, hanem 23°-kal a horizont alatt tartózkodik.
Az északi sarkkörön a Nap középpontja éppen a déli horizonton tartózkodik, anélkül, hogy feljebb emelkedne. Ez az év egyetlen napja, amikor a Nap nem kel fel.
Magyarországról nézve a téli napforduló idején a Nap 19° magasan delel, 8,5 órát van fent.
A Ráktérítőn a Nap 43°-on delel, 11 órát van fent.
Az Egyenlítőn a Nap 66,5°-on delel, 12 órát van fent.
A Baktérítőn a Nap 90°-on delel, 13,5 órát van fent.
A déli sarkkörön a Nap 47°-on delel, 27 órát van fent. (aznap egész nap, és előtte-utána 1,5-1,5 órát)
A Déli-sarkon a Nap állandó magasságon, 23°-on kering.

Érdekes idők jönnek…

 

Erős példa arra, hogy a Jet stream éppen Omega blokk mintát vesz fel Európa felett.

Forrás: Wikipedia – Videó/Scott Duncan

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

3 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

1 hét ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

3 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago