G20 – Történelmi gesztust tett Obama és Hszi Csin-ping

Az Egyesült Államok és Kína a G20 csúcstalálkozó előestéjén történelmi klímavédelmi gesztust tett, egyszerre ratifikálták a tavaly Párizsban megkötött klímavédelmi megállapodást. A lépés jelentőségét az adja, hogy a két állam együttesen a globális felmelegedést okozó káros anyagok kibocsátásának mintegy 40 százalékáért felelős.

G20 - Történelmi gesztust tett Obama és Hszi Csin-ping - ClimeNews

Barack Obama amerikai elnök szombaton érkezett meg Hangcsouba, ahol ma kezdődtek meg a tárgyalások a világ legfejlettebb és feltörekvő államainak vezetői között. Obama tegnap Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott megbeszéléseket. Pekingben a parlament szombaton ratifikálta a párizsi klímaegyezményt, az amerikai elnök ezt saját hatáskörben megtehette. Az amerikai és a kínai politikus közösen adta át a ratifikációs okmányokat Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak, aki szintén részt vesz a Huszak találkozóján a majd tízmilliós kínai metropolisban.

A klímaváltozás elleni harc nem olyan küzdelem, amelyet egy állam – legyen bármilyen hatalmas – egyedül folytathat. Egy napon erre a lépésre úgy emlékeznek majd, mint fordulópontra a globális felmelegedés elleni küzdelemben

– mondta az ünnepélyes ceremónián Barack Obama.

A klímaváltozásra adott válaszunk nagy hatással lesz népeink és az egész emberiség jövőjére

– hangsúlyozta Hszi Csin-ping.

John Kerry amerikai külügyminiszter pedig arra emlékeztetett:

Az elmúlt években az Egyesült Államok és Kína a klímaváltozás elleni közös fellépést a kétoldalú kapcsolatok egyik alappillérévé tette.

A párizsi klíma-megállapodást 179 állam és az Európai Unió írta alá, ám az Egyesült Államok és Kína mostani, közös döntése előtt csupán 23 ország ratifikálta, s ezek az államok a világ összes károsanyag-kibocsátásának alig 1 százalékát adták. A történelmi klímamegállapodásban az aláírók egyébként azt vállalták, hogy a globális átlaghőmérséklet növekedését az iparosodási előtti szinthez képest 2 Celsius fok alatt tartják, törekedve arra, hogy ha lehetséges, akkor a 1,5 Celsius fokot se haladja meg az emelkedés. Az egyezmény akkor lép életbe, ha legalább 55 állam ratifikálja, amelyek együttesen a globális felmelegedést okozó anyagok kibocsátásának 55 százalékáért felelősek.

Diplomáciai súrlódások

Obama és Hszi Csin-ping mintegy három óra hosszat tárgyalt egymással, s még egy kerti sétát is tettek. Az amerikai elnök a tanácskozás után elmondta, hogy „nagyon őszinte” megbeszéléseket folytattak, s nem tagadta, hogy számos kérdésben eltértek az álláspontjaik. A kínai biztonsági emberek már a repülőtéren megpróbálták a fehér házi sajtóstábot elszigetelni az elnöktől, s csak nagy nehézségek árán engedték meg, hogy két újságíró a kerti sétának tanúja lehessen.

Már az érkezéskor történt egy incidens, az elnöki különgéphez ugyanis nem állították oda a lépcsőt, így Obama nem tudott a vörös szőnyegen lesétálni, csak egy oldalsó lejáraton. A kínai vendéglátók még az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadóját, Susan Rice-t és helyettesét sem akarták az elnök közelébe engedni. A vitatkozás a sajtóval lökdősődésig fajult, olyannyira, hogy a jelentések szerint egy kínai illetékes kiabálni kezdett: „Ez a mi országunk, ez a mi repülőterünk!” Rice utóbb az incidensről udvariasan csak annyit mondott: „Olyasmiket tettek, amire nem számítottunk.”

Forrás: NSZ

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.