Áder János fontos bejelentést tett az ENSZ-ben

Ha a világ országai az év végi párizsi klímacsúcson nem lesznek eredményesek a klímaváltozás elleni fellépésben, akkor nem lesz teljesíthető egy sem az ENSZ pénteken elfogadott fenntartható fejlesztési céljai közül, és ez végeredményben megnöveli a háború és a migráció felerősödésének veszélyét – figyelmeztetett Áder János köztársasági elnök pénteken a világszervezet fenntartható fejlődési csúcstalálkozóján, New Yorkban.

A magyar államfő reményét fejezte ki, hogy a tagállamok képviselőinek Ferenc pápa felszólalása és a 15 évre szóló új fejlesztési program elfogadása után tanúsított lelkesedése nemcsak a pillanatnak szólt, és mindenki át fogja gondolni a Párizsban képviselendő álláspontját.

40 nap sem lesz a megegyezésre

Áder János emlékeztetett rá, hogy a Római Klub több mint 40 évvel ezelőtt fogadta el jelentését, amely rávilágított arra, hogy az addig korlátlannak tartott fejlődés nem fenntartható. Felhívta a figyelmet arra, hogy a világ országainak nemhogy 40 éve nincs, de hamarosan 40 napja sem marad a megegyezésre.

“Sokan és sokszor idézték azt a kelet-afrikai közmondást, hogy a Földet nem őseinktől örököltük azért, hogy azt tegyük vele, amit akarunk, hanem a gyermekeinktől kaptuk kölcsön. Csakhogy az eddigi párizsi klímafelajánlásainkat nézve, ha nem térünk észre, gyermekeink örökségét feléljük, megsemmisítjük, elherdáljuk”  – fogalmazott az elnök.

A klímacél nélkül a többi is elérhetetlen

“Hiába fogadtunk el ma délelőtt látványos fenntartható fejlődési célokat más területeken, ha a klímacél nem teljesül, a többi fejlődési cél elérése is reménytelen. Ha Párizsban nem leszünk eredményesek, és még több szén-dioxidot bocsátunk ki a légkörbe, és még tovább fűtjük a bolygót, és még inkább fokozzuk az elmúlt évek káros hatásait, akkor a fenntartható mezőgazdaság és élelmiszer-termelés, a fenntartható vízgazdálkodás csupán vágyálom marad” – mondta.

Egymilliárd ember kerül veszélybe

Rámutatott arra, hogy a megművelhető területtel együtt csökken a megtermelhető élelmiszer mennyisége, ha pedig tovább gyorsul a víz körforgása, a hidrológiai ciklus, akkor egyre gyakoribb és egyre súlyosabb természeti katasztrófákkal kell számolni. Ha tovább folytatódik a tengerek, óceánok savasodása, akkor egymilliárd ember elsődleges élelmiszerforrása kerül veszélybe.

A vége háború és migráció

“Mi következik mindebből? A szegénység nem csökken, hanem nőni fog.  A társadalmi egyenlőtlenség nem csökken, hanem nőni fog, és ebből adódóan nőni fog természetesen a társadalmi feszültség is, ami ellehetetleníti a jó kormányzást, a biztonságot és a békét – jelentette ki. – A végén háború és a mostaninál lényegesen nagyobb mértékű migráció következik” – hangsúlyozta Áder János.

Eltűnik egy Belgium méretű terület

A magyar elnök köszönetet mondott mindazoknak, akik több mint 40 év után lehetővé tették, hogy a világszervezet tagállamai megállapodhassanak a fenntartható fejlődési célokról. Emlékeztetett rá ugyanakkor, hogy ez alatt a négy évtized alatt a világ népessége és az üvegházhatású gázok kibocsátása egyaránt megduplázódott, felére csökkent viszont az egy főre eső édesvíz mennyisége. Ezen időszak alatt a mezőgazdasági földterületek nagysága évente egy Belgium nagyságú területtel csökkent. Az államfő az ENSZ-ben elmondott beszéde után eszmecserét folytatott Jerry Brownnal, a rendkívüli aszály sújtotta Kalifornia állam kormányzójával.

Forrás: MTI

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

8 óra ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

6 nap ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

2 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago