Az emberi szervezet CO2 kibocsátását el kell számolni?

Az ökolábnyom számító programok egyik hiányossága, hogy az emberek kilégzésével a légkörbe kerülő szén-dioxiddal nem számolnak.

Miért szükséges mégis leltárba venni ezt a kibocsátást, hogy ne legyen hiány az egyenlegekben?

A kérdés megválaszolásához meg kell értenünk az elszámolási rendszereket, melyek kibocsátó és nyelő forrásokkal számolnak. Tipikus kibocsátó forrás a fosszilis tüzelőanyagok égetése például egy elektromos áramot termelő erőműben, vagy egy kerozint égető repülőgép. Az innen a légkörbe kerülő szén-dioxid korábban évmilliókon át a föld mélyén, kőzetekben raktározva pihent, majd emberi tevékenység során lett belőle tüzelő- és hajtóanyag. De ilyen üvegházgáz a dinitrogén-oxid is, mely a fosszilis tüzelőanyagok magas hőmérsékletű égésekor melléktermékként keletkezik a levegőben lévő nitrogénből és oxigénből.

Tipikus nyelő források azok az erdők, amelyek új telepítésűek és például szántóföldi mezőgazdasági kultúrát váltanak fel. A fák több évtizeden keresztül elnyelik és testükbe építik a légköri szén-dioxidot, mely csak akkor kerül vissza a légkörbe, ha a fa elpusztul és elkorhad, vagy elégetik például egy kályhában. De bútor vagy parketta formájában például további évtizedekig tárolja a korábban megkötött szenet.

Az elszámolási rendszerek nem csak az erdők által megkötött szén-dioxiddal számolnak, hanem a mezőgazdasági terményekkel is. Viszont az így megkötött szén-dioxid néhány év múlva visszakerül a légkörbe, sokszor áttéteken keresztül, egy része az emberi kilégzésen át. Ezt viszont már nem veszik számításba az ökolábnyom-karbonlábnyom számító rendszerek az iCC ingyenes kalkulátora kivételével. Ez nem elhanyagolandó mennyiség, naponta fejenként átlagosan 0,66–0,69 kg, évente 241-251 kg!

Példanövényünk a búza

A búza – amíg le nem aratják – jelentős szén megkötő az ugaron hagyott területhez képest. A megkötött szén nagyobb része szántáskor visszakerül a talajba, ott részben elbomlik CO₂ kibocsátása közben, nagyjából a fele hosszú távon tárolódik humusz formájában. A szalmában lévő szén jellemzően 1-2 évig kivonódik a szénkörforgásból, tárolják bálákban, almoznak vele az állattartásban vagy erőműben eltüzelik, de az építőiparban is hasznosítják vályogtégla és szalmabálaház építészetben, ebben az esetben is tartósan megkötődik a széntartalma. A szalma feléből a szerves trágyán keresztül humusz lesz, így hosszan kikerül a szénkörforgásból, de egy része az égetéskor vagy komposztálódáskor visszakerül a légkörbe.

A búzaszemek gabonaraktárakba kerülnek, onnan takarmány és étkezési célokra. A tárolt gabonaszem így szintén legfeljebb néhány évre magába zárja a légkörből kivont szenet. Viszont amikor a haszonállat elfogyasztja, részben a létfenntartása során a szervezetében elég és kilélegzi, nagy részét beépíti a testébe hús és zsír formájában. Egy szarvasmarha esetén ez a rész akár 15 évig is kikerül a szén-körforgásból az állat élettartamának végéig, vagy már korábban vágóhídon végzi. A búza jelentős részét azonban emberek fogyasztják el, nagy része megemésztődik és az életfolyamatok fenntartása során szén-dioxid formájában a légkörbe kerül, kisebb része emésztetlenül az emberi ürülékkel szennyvíztisztítóba, fejletlen országokban komposzt toalettben végzi. Ennek egy részéből szintén tartósan humusz lesz.

Az egész folyamat ugyan bonyolultnak tűnik, de ha nem vesszük figyelembe valamennyi részét, súlyos hiba kerülhet a számításokba. A búzát – példanövényként – igyekeztem a fenti ábrán szemléltetni az életciklusához kötődő szénforgalommal együtt. Látható, hogy igen jelentős az a szén-dioxid, mely az emberi és állati légzéssel, trágyával a légkörbe kerül, ezt tehát óriási hiba kihagyni a számításokból.

Lenkei Péter, iCC szakértő

---