Civilizáció

Az óvszer 7-szer olcsóbb, mint a pelenka!

Ettől a reklámtól sok szülő agya elborulhat, pedig nekik is érdekük terjeszteni. Hogyan? Mi az a reklám, amit azoknak is érdekük terjeszteni, akiknek nem szól?

Megtakarítási lehetőség: az óvszer 7-szer olcsóbb, mint a pelenka!”

2 féle ember van: a primitív fajta azt hiszi, hogy minden embernek egyformának kell lennie. A fejlettebb (el)ismeri a sokféleséget.

A primitív fajta hörög, hogy az angol miniszterelnök vagy a királynő férje hogyan beszélhet a túlnépesedésről, amikor van egy csomó gyereke. Hörögne Vörösmartyra is (“az ember rémítő szapora”) és Madáchra is (“ha isten vagy, tedd, hogy kevesb ember legyen s több fóka”), ha elég művelt lenne és tudná, hogy mind a kettőnek 5 gyereke volt.

A sokféleséget ismerők hallhattak már arról, hogy a szülőknek csak kb. egyharmada lesz boldogabb attól, hogy van gyereke, és képes minőségien nevelni. Ez a megtakarítási lehetőség nem a minőségi szülőknek szól.

Hanem azoknak a jövendő szülőknek szól, akik nem is akarnak gyereket, csak véletlenül becsúszik. Vagy különféle érdekek miatt azt hiszik, hogy akarnak gyereket, de aztán csak kínlódnának a gyerekneveléssel és akik mellett a gyerek is csak kínlódik.

Visszatérve az indító kérdésre: miért érdeke a minőségi szülőknek, hogy ezt a reklámot terjesszék?

Ha egy pék annyira szeret pék lenni, hogy azt reklámozza, hogy mindenki legyen pék – nos, hamar tönkremenne a nagy konkurencia miatt, s ráadásul sokan, akik kényszerűségből lettek pékek, boldogtalanok lennének.

Miért nem működik ez a logika a szülőknél? Miért akarja a legtöbb szülő, hogy mindenki másnak is legyen gyereke? Épp szülőknek nem az lenne az érdekük, hogy ne legyenek véletlen gyerekek, ne legyen túlnépesedés, hanem maradjon hely, élhető Föld a saját gyerekeiknek?

A boldog és minőségien nevelő szülők nem botránkoznak ezen a reklámon, hanem terjesztik, hogy ne kelljen a fogamzásgátlást nélkülöznie több százmillió szegény nőnek, ne szülessen naponta kb. 100000 gyerek balesetből, szülői szándék nélkül.

Párezer forinttal, a leghatékonyabban akarsz cselekedni saját magad és gyermekeid élhető jövőéért? Itt a lehetőség:

Forrás: BOCS Alapítvány – BLOG

 

 

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

1 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

1 hét ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

2 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago