Egy fényes pont az IPCC borzalmas éghajlati figyelmeztetésében

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 2021. augusztus 11-én kiadta legsúlyosabb figyelmeztetését az éghajlatváltozással kapcsolatban, de a jelentés szerint még mindig van esélyünk a globális hőmérséklet stabilizálására, miután először túlléptük a Párizsi Megállapodás 1,5 fokos célját.

Fotó: “Changing”, Alisa Singer művésznő “Miközben bolygónk átalakulását látjuk magunk körül, figyeljük, hallgatjuk, mérjük… reagálunk.”

Az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (IPCC) egyszerű üzenetet intézett a világhoz 2021. augusztus 11-én: “Az éghajlatváltozás széles körben elterjedt, gyors és egyre intenzívebb” – így mutatta be 6. nagy értékelő jelentésének első részét.

Konkrétan: a szén-dioxidot 2 millió éve nem látott szintre, és a hőmérsékletet több mint 125 000 éve nem látott szintre emeltük – és igen, egyértelműen mi vagyunk azok, akik ezt okozzuk, nem pedig a napfoltok vagy más természeti jelenségek. A tudomány “egyértelmű” – egy másik kifejezés, amelyet az IPCC most használt először.

A vészjósláson és borúlátáson túl azonban van egy fényes pont is: a hőmérséklet valahol 1,5 és 2 Celsius-fok között stabilizálódik az iparosodás előtti szinthez képest, ha a következő néhány évtizedben elérjük a nettó nulla kibocsátást, és visszaeshet, ha növeljük mind a természetes, mind a technológiai rendszereket az üvegházhatású gázok légkörből való eltávolítására – a szén-dioxid megkötő fáktól az ipari szén-dioxid megkötési és -tárolási (CCS) technológiáig.

Lehet, hogy már túl késő megakadályozni a tengerek emelkedését, de még nem késő megmenteni a civilizációt.

Ha azonban nem teszünk semmit, a bolygó élő ökoszisztémái elveszítik az üvegházhatású gázok felszívásának képességét, és a mezőgazdasági gazdaságunk összeomolhat.

E megállapítások egyike sem új, sőt, ez az oka annak, hogy olyan csoportok, mint a Net Zero Asset Managers kezdeményezés, vállalati kötelezettségvállalásokat sürgetnek a “nettó nulla” kibocsátás 2050-ig történő elérésére. A nettó nullánál a vállalatok a lehető legnagyobb mértékben csökkentették a szén-dioxid-kibocsátást, és a fennmaradó kibocsátásokat olyan eltávolítási mechanizmusokkal ellensúlyozzák, mint a faültetés (és erdőmentés – a szerk.) és a CCS.

A veszély persze az, hogy a vállalatok 2050-et tűzik ki célul, és a csökkentést nem most, hanem 2040-ben kezdik meg. Ezért a vállalásokat sürgetők átmeneti csökkentési célokat is követelnek.

Ezek a csoportok azonban a “szén-dioxid-semlegesség” fogalmát is rövidre zárják, amely a nettó nullához vezető csökkentés felgyorsításának kritikus eszköze.

A szén-dioxid-semlegesség vagy karbonsemlegesség az, ahol a vállalatok már most is lehetnek, miközben még a szén-dioxid-mentesítés folyamatában vannak a nettó nullához vezető úton.

A két megközelítés tehát nem zárja ki egymást, és párhuzamosan is működhet. Ideális esetben egy olyan vállalat, amely a nettó nullához igazított pályán van, hogy a század közepére a lehető legnagyobb mértékben csökkentse saját kibocsátását, az út mentén kompenzációs termékeket vásárol, hogy rövid távon szén-dioxid-semleges legyen.

Ez azért kritikus, mert könnyebb és olcsóbb most megakadályozni, hogy ezek a gázok a légkörbe kerüljenek, mint később kiszívni őket. A természetes éghajlati megoldások továbbra is kulcsfontosságúak, mivel az erdők, gazdaságok és mezők emberi kezelése az ember által okozott összes üvegházhatású gázkibocsátás közel negyedét okozza.

Azok, akik figyelmen kívül hagyják – vagy egyes esetekben aktívan ellenzik – a szén-dioxid-kibocsátás rövid távú szén-dioxid-semlegessé tételét célzó karbonkreditek használatát, gyakran azért teszik ezt, mert úgy érzik, hogy ez elvonja a figyelmet a végső céltól, a nettó nulla kibocsátás elérésétől.

Ez nem így van.

Ez egy módja annak, hogy hamarabb elérjük ezt a célt.

STEVE ZWICK
Forrás: Ecosystem Marketplace