Kiállítás és konferencia a fenntarthatóságról

Tükörben A Világ címmel interaktív kiállítás nyílik a fenntartható és környezettudatos jövő témájában kedden Győrött az ETO Parkban. Az öt hétig látogatható bemutatóhoz kapcsolódva Fenntarthatóság Akadémiája címmel konferenciákat, workshopokat, műhelyfoglalkozásokat tartanak.

A tárlat képet ad az ember természetéről, szokásairól, szükségleteiről és igényeiről, emellett bemutatja a fenntartható fejlődés alternatíváit – mondta Hankó Gergely, a programsorozat egyik szervezője, az Öko-Pack Nonprofit Kft. képviselője az MTI-nek.

Az ingyenesen látogatható tárlat vendégei gyakorlati példákon keresztül ismerkedhetnek meg egyebek között a fenntarthatóság mibenlétével, a klímaváltozás összefüggéseivel. Kiszámíthatják, hány kilométert utazik a kávé a termőföldtől a reggeliző asztalig, de azt is megtudhatják, hogy a háztartásban melyek a leghatékonyabb környezetvédelmi praktikák, amelyekkel pénzt is lehet megtakarítani.

“A fenntarthatóság kérdése a gyerekeinkről, az unokáinkról, a következő generációkról szól. A mi felelősségünk, hogy környezetünket milyen állapotban adjuk tovább az utánunk jövőknek” – hangsúlyozta Kádár József, a Fenntarthatóság Akadémiája projektigazgatója.

A kiállítás keddi megnyitóját követően az Alma Zenekar Öko-riadó című koncertjével a legkisebbeket szólítják meg. Március 6-án és 7-én elsősorban az önkormányzati képviselőket és az egyetemistákat várják a Fenntartható Városok Országos Konferenciájára, amelyen a fenntartható fejlődés városi aspektusait tekintik át. Az építészet és a fenntarthatóság összefüggéseit taglaló konferencia március 25. és 29. között zajlik, 28-án és 29-én szakemberek adnak tanácsokat az érdeklődőknek egyebek között arról, miként tudják lakásuk energiafelhasználását csökkenteni.

Március 18. és 21. között egy-egy napos tréninget tartanak munkanélkülieknek és pályakezdőknek, cégvezetőknek és középvezetőknek ugyancsak a fenntarthatóság szellemében. Március 22-én megemlékeznek a víz világnapjáról.

A programoknak az ETO Park ad helyet, az eseménysorozat zárórendezvényét a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán tartják április 6-7-én. A nemzetközi oktatási konferencián a fenntarthatóság pedagógiája lesz a téma, a résztvevő pedagógusok megismerhetik azokat az oktatási módszereket és intézményeket, amelyek a fenntartható fejlődés irányába történő nevelést szolgálják.

Forrás: MTI

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

17 perc ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

6 nap ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

2 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago