Kína bezárja az alumínium-, a textil- és még sok más iparágát

Kína elveszíti az emberi civilizáció legalapvetőbb szükségletét, az elektromosságot.

Eddig csak azt tudtuk, hogy a kínai acélművek, az alumíniumgyártás és az energiaszektor mennyire szenvedhet a termikus szénhiánytól. Kína energiagondjai azonban sokkal nagyobbak és brutálisabbak lehetnek, mint ahogyan azt elképzeltük.

Javier Blas, a Bloomberg News vezető energetikai tudósítója a következőket írta a Twitteren: “KÍNA ENERGIAVÁLSÁG: Az áramhiány Kínában egyre súlyosbodik, és földrajzilag is egyre szélesedik. Peking már annyira elmérgesedett, hogy egyes élelmiszer-feldolgozókat (például szójabab-zúzó üzemeket) leállásra szólított fel.” Egy jelentés szerint “az alumíniumkohóktól kezdve a textilgyártókon át a szójabab-feldolgozó üzemekig, a gyárakat a tevékenység visszafogására vagy – egyes esetekben – teljes bezárására utasítják.”

Globális energiaválság jelei látszanak néhány hete, több fontos energiahordozó és a villamosenergia ára is meredeken emelkedik és, ahogy fentebb olvasható már nem csak Európára korlátozódik, több terméket érint, többek között a földgáz, az olaj, a szén és a villamosenergia ára is meredeken emelkedett.

Az okok között szerepel az is, hogy a 2050-es klímasemlegesség elérése miatt számos ország igyekszik visszavágni a szén-, olaj- és gáztermeléssel kapcsolatos befektetéseket és finanszírozást. Egyes előrejelzések szerint, ha a tél a szokásosnál hidegebb lesz, – mert akkor a földgázkészletek még jobban megcsappanhatnak, ez pedig az alternatívák, például a szén árát is még magasabbra tolhatja -, a helyzetet tovább ronthatja.

Ami most történik az csak azoknak új, akiket hidegen hagyott korábban az a tény, hogyha nem a klímakatasztrófa miatt omlik össze a globális civilizáció, akkor azért, mert beleesünk az „energiaszakadékba”.

Ez azt jelenti, hogy az energiatermelés hatékonysága annyira lecsökken, hogy az összes többlet-energiát elpazarolja az infrastruktúra, majd miután a civilizáció felélte tartalékait, összeomlik. De ez igazából nem tragédia, mert ha nem omlana össze hamarosan, akkor kiirtanánk a legtöbb élőlényt, beleértve magunkat is. Eddig minden korábbi civilizációt elérte a vég valamilyen formában. Némely vég pedig hirtelen jött és félelmetes volt. Ostobaság volna feltételezni, hogy mi különlegesek volnánk.

Minden élőlény, és minden civilizáció fennmaradásának sarokköve az energiaáramlás. Ha egy élőlény több energiát költ a táplálékszerzésre, mint amennyit a táplálékából szerezhet (gondolj pl. a gepárdra), akkor éhezni kezd, és idővel elpusztul. Egy civilizáció esetén is hasonló a helyzet, bár az élelmezésen kívül más dolgokra is használunk energiát. Egy civilizáció tehát „pazarlóbb”, mint egy élőlény, ennek megfelelően jóval hatékonyabb módon kell energiát termelnie ahhoz, hogy fennmaradjon és fejlődjön. A becslések alapján ahhoz, hogy a modern, globalizálódott civilizáció működjön, leglább 5-8-szor több energiát kell kinyernie ahhoz képest, amennyit az energianyerésre fordít.

Na már most, az egész energiamizériára rájött egy plusz költség: Az ÜHG társadalmi költsége! Ez azt jelenti, hogy minden egyes tonna szén-dioxid után, amelyet a légkörbe bocsátunk ki, 42 és 138 dollár közötti összeget kell áldoznunk 2020 – 2025 között a környezetromlás és a negatív társadalmi hatások formájában. Ez az érték egyben a kis mértékű kibocsátáscsökkentéssel elkerülhető károk értékét is jelenti (azaz a CO₂eq-csökkentés hasznát).

A fejlett országok reálgazdasága, vagyis az igazi energia-, és anyagáramlás már a hetvenes-kilencvenes évek óta csökken, Kína és India reálgazdasága pedig épp az elmúlt években érte el a csúcsát. A szakpolitikusok ilyenkor egyre kétségbeesettebben igyekeztek feltornázni a GDP-t a pénzügyi szektor bővítése révén, ám ez egyre nagyobb lufikhoz és válságokhoz vezet, miközben mindenki eladósodik a bankok felé. És lévén az egész egy szemfényvesztés, idővel kifogytak a trükkökből, és az átmenetinek tekintett válságról kiderült, hogy az az új valóság.

Időt nyerni, hogy elkerülje az emberiség a frontális becsapódást és egy durva kényszer-leszállással megússza, két klímavédelmi tettel lehet. Az első a népességrobbanás megállításával és visszafordításával humánus eszközökkel, természetes népességcsökkenési pályára állva és globálisan. A második a mindenre kiterjedő dekarbonicáció felgyorsítása karbonsemlegesítésekkel. A karbonsemleges vállalatok és termékek lesznek a nyerők.

Rampasek, László A.
Forrás: TFIGlobal