Klímavédelem

Meghosszabbították a klímacsúcsot

Legalább szombatig meghosszabbították az ENSZ katowicei klímacsúcsát.

Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye 24. ülése december 3-án kezdődött, fő feladata a 2015-ös párizsi klímakonferencián elfogadott határozatok szabályrendszerének kidolgozása.

Katowice polgármestere, Marcin Krupa a hosszabbításról azt mondta, eleve tudták, hogy az ilyen típusú rendezvényeknél lehetséges bizonyos csúszás, ami most meg is történt. A főpolgármester szerint még nem dőlt el, hogy a tárgyalások már szombaton véget érnek-e vagy csak vasárnap.

Korábban Antonio Guterres ENSZ-főtitkár úgy nyilatkozott, hogy a klímavédelmi tárgyalások előrehaladtak, de a kulcsfontosságú kérdések még nem oldódtak meg.

Klímacsúcs eredmények nélkül

Órákkal a katowicei klímacsúcs vége előtt nem látni semmi kézzelfogható eredményét a két hete tartó tanácskozásnak. A legfőbb feladat az volt, hogy kidolgozzák, miként lehet elérni a két évvel ezelőtt Párizsban kijelölt célokat.

Az ENSZ főtitkára maga is csalódottan beszélt legutóbbi megszólalásában és azt mondta, hogy a klímavédelmi tárgyalások előrehaladtak, de a kulcsfontosságú kérdések még nem oldódtak meg, Katowice egy lehetőség, amit nem lenne szabad elszalasztani, mert az egyet jelentene az öngyilkossággal.

Az euronews riporterének többen optimistán nyilatkoztak a csúcs várható eredményéről. Ahogy az egyik résztvevő összefoglalta, ha most egy nappal a vége előtt kellene értékelnie a katowicei konferenciát, akkor olyanok jutnának eszébe, hogy a dolgok nagyon lassan haladnak, az egész nagyon összetett és nehéz feladat. És valóban, Katowicében sem más a helyzet, mint máshol. Igen nehéz, összetett satöbbi, satöbbi. Ezzel együtt, hogy mondta optimista és bízik abban, hogy szombaton reggelre meglesznek az eredmények.

A konferencia záró napja előtt a Greenpeace is kifejezte véleményét a csúcsról, az épületre vetített felirat szerint a politikusok csak beszélnek, a klímaváltozás ellen tenni kell.

Ahogy az euronews tudósítója összefoglalta, az elmúlt két hétben nagyon sok lehetőség volt arra, hogy létrejöjjön az az ambiciózus egyezmény, amit szerettek volna megalkotni, de a résztvevők ennek ellenére még most is a részletekről vitatkoznak. A tárgyalások tartanak, talán az utolsó napra, szombatra remélhetőleg meglesz az eredményük, hiszen az idő egyre csak fogy.

7 millióan halnak meg a légszennyezés miatt évente

Egyre több műhold figyeli az űrből az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, nyomon követik az olyan gázok kibocsátásának fő forrásait mint a metán és a széndioxid. Miközben a tudósok és a döntéshozók egyetértenek abban, hogy a kibocsátás visszafogása kulcsfontosságú a globális felmelegedés kezelésében.

A WHO a katowicei klímacsúcson ismertette új jelentését, amely szerint a levegőszennyezés évente 7 millió ember halálát okozza világszerte.

Az ENSZ 24. klímacsúcsán felszólaló WHO-főigazgató, Tedros Adhanom Ghebreyesus szerint egyértelműen bizonyítható, hogy a klímaváltozás veszélyezteti a levegő és a vizek tisztaságát, valamint az élelmiszerellátást is. Az éghajlatváltozás fő okozói a fosszilis tüzelőanyagok.

A találkozón az országok hozzászólásai voltak soron.

– Kubának komoly kihívásokkal kell szembenéznie a klímaváltozással, különösen a tengerszint emelkedésével kapcsolatban. 2050-re több mint 2600 négyzetkilométer terület fog eltűnni a tudományos kutatások szerint – figyelmeztetett a kubai környezetvédelmi miniszter, Elba Rosa Perez Montoya.

Négy energia-nagyhatalom – az Egyesült Államok, Oroszország, Szaúd-Arábia és Kuvait – összefogott, és igyekszik lassítani a párizsi egyezmény munkakönyvének katowicei készítését.

A szakemberek egyelőre nem túl derűlátók. A 2015-ös párizsi egyezmény óta érvényes jelenlegi vállalások a mai tudás szerint nem elegendők a célok eléréséhez. A katowicei találkozó pénteken ért volna véget.

Forrás: EuroNews

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

8 óra ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

6 nap ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

2 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago