Tragikomikus helyzet a bőség közepette

Ez az az alap, amire föl lehet építeni egy kooperáción, és a tudományos módszeren alapuló gazdaságszervezési formát. Ezzel mindenki egyetértene, csak túl sok szemetet hallunk a médiából nap mint nap (pl. mértéktelen fogyasztásra ösztönző reklámok, GDP növelését célul kitűző politikai ideológiák, az önpusztító versenyt éltető propaganda, stb.).

Egy 2009-es kutatás óta tudjuk, hogy a társadalmi mutatók javításának legkézenfekvőbb eszköze a jövedelmi különbségek minimalizálása, de ez csak egy eszköz.[1] Hasznos volna az alapjövedelem bevezetése is, hogy véget vessünk annak a tragikomikus helyzetnek, hogy a bőség közepette százezrek éheznek és tengődnek az utcán. Továbbá a profitstruktúra meghaladásával végre odafigyelhetünk arra is, hogy ne szennyezzük feleslegesen a környezetet, ami szintén rontja az emberek életminőségét. A fenntarthatóság értelemszerűen azt jelenti, hogy mindezt ne csak mondjuk 10 évig tudjuk megtenni, amíg még nem kerültünk adósságcsapdába, vagy amíg elég olajat tudunk kitermelni ahhoz, hogy működjenek a gépek. Ehelyett már most azon kell dolgoznunk, hogy megállítsuk a túlnépesedést, és az önpusztító versenyt az országok és egymás között, és persze hogy minél hamarabb kiváltsuk a fosszilis energiahordozókat (a piacra nyilván nem hagyatkozhatunk, hiszen a kitermelők és a spekulánsok az olajárrobbanáson, és az összeomláson is nyerészkednének – nem tehetnek róla, függők).[2]

Megjegyzés: A kimutatások alapján GDP növekményének 95%-a a leggazdagabb 1%-hoz megy.[3] Többek között ezért van az, hogy annak növelése nincs semmiféle pozitív hatással a jólétre (azaz a társadalmi mutatókra). A fogyasztást, ill. a GDP-t valójában csökkenteni kellene, ám a technikai hatékonyság, valamint a megosztás arányának növelése bőven ellensúlyozza a jövedelem csökkenését, mivel így sokkal könnyebben hozzáférhetünk a hasznos javakhoz.

Kántor Sztella Nóra

[1]

[2]

[3] 95% Of Income Gains Since 2009 Went To The Top 1% — Here’s What That Really Means