Klímaválság

Vörös riasztás az Egyesült Királyságban Dennis miatt

Vörös riasztás van érvényben az Egyesült Királyság délnyugati részén, Dél-Walesben a Dennis viharciklon tombolása miatt.

A brit meteorológiai szolgálat “életveszélyre” hivatkozva adta ki a legmagasabb szintű figyelmeztetést.

A brutális szélviharral és rendkívüli esőzéssel kísért Dennis – az ír sziget után – már Walesben pusztít.

Eddig két ember vesztette életét, 30 ezren maradtak áram nélkül, az áradások miatt ezreket evakuálnak.

Hétfő estig, Nagy-Britannia szerte 150 km/órás széllökések és 150 milliméternyi eső várható. Ez a Lancashire-i asszony azt mondja, igyekeznek “felemelt fejjel átvészelni a vihart. Más egyebet úgysem tehetnek. A természet erőinek nem állhatnak ellen.”

Dél-Yorkshire-ben a brit hadsereg épít ki mobil árvízvédelmi rendszert az út mentén.

Egy Calderdale-i nő arról beszél; inkább csalódott, mint dühös. A harag talán később jön. Csalódásának oka az, hogy közösségként úgy hitték, a hatóságoktól kapnak kellő támogatást ahhoz, hogy megvédjék tulajdonukat a természet tombolásával szemben, de nem sikerült.

A Dennis korbácsolta tenger hullámai már a Bretagne-i partokat csapkodják. A tajtékzó tengervíz vastag habbal lepte be a partmenti települések utcáit.

A hét elején a Ciara vihar ugyanezt a jelenséget idézte elő Észak-Franciaországban, és a nyugat-angliai Cornwallban is.

Forrás: Euronews | Twitter

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

1 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

1 hét ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

2 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago