Civilizáció

A jövő üzlete a háborítatlan erdő

Egyre nagyobb üzlet a környezetvédelem: a karbonlábnyom pénzért történő megváltása 2019-ben 600 millió dolláros üzletnek bizonyult, de a Berenberg bank becslése szerint 2050-re akár 200 milliárdot is érhet. Az elmúlt három évben már így is megtriplázódott az erre szakosodott cégek forgalma, a bank előrejelzései szerint pedig az elkövetkező öt évben további növekedés várható.

Ennek a piacnak az egyik új szereplője az észt Single.Earth, amely több millió dolláros értékben vásárolt erdőket és mocsarakat. Merit Valdsalu, a cég vezérigazgatója szerint a szén-dioxid-kompenzáció és a biodiverzitás már most is létező üzlet, de a legtöbb erdőtulajdonos nem tud hozzáférni ezekhez a lehetőségekhez, ebben működik közre az észt vállalat. (Magyarországon az OurOffset Nonprofit LLC és a BOCS Civilizációtervezés Alapítvány! – a szerk.)

Van rá igény

A Single.Earth azt ígéri, hogy a cégek a pénzükért cserébe háborítatlan erdőket kapnak, legalábbis elméletben: az emissziójukat azzal válthatják meg, hogy a vállalat megóvja a fákat. (A QFCS előírásait betartva ez teljes mértékben lehetséges és biztonságos! – a szerk.) Ez különösen népszerű üzenet lehet Észtországban, ahol a fakitermelést évek óta heves viták övezik, a Single.Earth pedig épp akkor tűzte a zászlajára az erdei biodiverzitás megőrzését, amikor az észt környezetvédelmi minisztérium arra hivatkozva utasította el a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet egy hatástanulmányát, hogy az a biodiverzitást és a klímatudatosságot helyezte az erdőgazdálkodás középpontjába.

A karbonlábnyom megváltását sokan kétes gyakorlatnak tartják, legjobb esetben is csak a céges lelkiismeret megnyugtatásának, illetve hatékony marketingfogásnak, mások szerint viszont ez a jövő. Mark Carney, a Bank of England egykori igazgatója szerint az ehhez hasonló vállalkozások kulcsfontosságúak a nullemisszió eléréséhez. Számos olyan terület van, ahol az emisszió nullára csökkentése még a legnagyobb jóindulattal is lehetetlen, a karbonlábnyom megváltása ezek számára nélkülözhetetlen lesz.

Forrás: Qubit

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

1 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

7 nap ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

2 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago