A kijárási korlátozások nem mozdították elő tartósan a légkör szén-dioxid tartalmának jelentős csökkentését célzó erőfeszítéseket – áll a Meteorológiai Világszervezet éves jelentésében.
A tanulmány szerint mivel a szén-dioxid évszázadokig képes megmaradni a légkörben, még egy szokásosnál kisebb mennyiség kibocsátása is növeli a már évtizedek óta halmozódó gázok globális felmelegedési hatását.
„Idén várhatóan 4-7 százalékkal csökken a globális emisszió. Az év elején úgy tűnt, hogy a világ lecsendesedett, ám mivel a szén-dioxid évszázadokig képes megmaradni a légkörben, még egy szokásosnál kisebb mennyiség kibocsátása is növeli a már évtizedek óta halmozódó gázok globális felmelegedési hatását” – magyarázta Oxana Tarasova a WMO illetékese.
A tavasszal hozott korlátozások jelentős és azonnali hatással voltak az üvegházhatású gázok kibocsátására, ám június elejére „visszaállt a rend”, mivel az országok enyhíteni kezdték a rendelkezéseket.
A szakemberek szerint 2030-ra a világnak vissza kell szorítania a hat legnagyobb szén-dioxid-termelő ország együttes kibocsátását, hogy legyen esély 1,5 Celsius-fok alatt tartani a globális hőmérséklet-emelkedést.
Forrás: Euronews