Az éghajlatváltozás következményei

Az éghajlatváltozás következményei: Túl meleg, túl nedves és kifutunk az időből.

A tűz hétfőn késő délután tombolt a sorházakban és egy közeli házban Milwaukie-ban.
© Beth Nakamura/The Oregonian

Az elmúlt hetek bebizonyították, hogy elérkeztünk a klímatudósok által régóta megjósolt éghajlatváltozási katasztrófához – ahhoz a katasztrófához, amelyről sokan azt hitték, hogy még évtizedek vannak hátra, hogy elhárítsuk.

A Csendes-óceán északnyugati részén a magas hőmérséklet napról napra rekordokat döntött. Korábbi otthonomban, az oregoni Portlandben a hőmérséklet elérte a 47 Celsius-fokot. Ha megnézzük a nyári magas átlaghőmérsékleteket Portlandben, láthatjuk, hogy miért nem jellemző a légkondicionálás egy átlagos portlandi otthonban vagy lakásban. Kényelmesen éltem nélküle a négy év alatt, amíg ott voltam. A múlt héten Portland úgy tűnt, mintha a sivatagi délnyugatra költözött volna.

Portlandtől északra és délre, nyugaton folytatódik a szélsőséges szárazság, miközben az erdőtüzek egy újabb szörnyű szezon felé kavarognak. Az erdőtüzek most British Columbiát sújtják, ahogyan Nyugat-Kanada is szenved a rendkívüli hőségtől. Az éghajlatváltozás által súlyosbított aszály más kontinenseken is előfordul, többek között a brazil Amazonas esőerdeiben és Thaiföldön.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy az éghajlatkutatók egyik másik előrejelzése a vízkörforgás felgyorsulásából eredő gyakoribb és súlyosabb áradásokról szólt. Hazámban, Michigan államban nemrégiben néhány nap alatt 15 centiméternyi eső esett, ami szükségállapot kihirdetéséhez vezetett, mivel számos területen súlyos árvizek pusztítottak.

Amikor végignéztem James Hansen neves éghajlatkutató 1988-as (ma már prófétai) vallomását az amerikai szenátus előtt, akkoriban szokatlanul reménykedtem abban, hogy a világ kormányai tenni fognak valamit annak megakadályozására, amit én az emberi civilizációra nézve nagyon-nagyon veszélyes fenyegetésnek láttam. Biztos vagyok benne, hogy a világ elitje most már sietve fog cselekedni, mielőtt túl késő lenne, gondoltam. (Hansen hátborzongatóan pontos előrejelzéseit 30 évvel a tanúvallomása után röviden áttekinthetjük ezen a videón).

 

Ma már tudjuk, hogy Hansen vallomása és későbbi munkái – az egyre inkább megerősített (és szörnyű) következtetéseik ellenére – semmit sem tettek az éghajlatváltozás megállításáért vagy akár csak lassításáért. Ez persze nem James Hansen hibája. És nem is annak a több tízezer más klímatudósnak a hibája, akik felépítették a tudománytörténet mára már bizonyára legjobban kutatott és igazolt érvét, nevezetesen azt, hogy a Föld melegszik, hogy a következmények súlyosak lesznek, és hogy az emberi tevékenység az elsődleges ok.

Most tehát, hogy teljesen nyilvánvalónak kell tűnnie, hogy az éghajlatváltozás nem a távoli jövő problémája, és nem is valami kis probléma lesz, mit fognak tenni a kormányok, a vállalatok és az egyének? A jelenlegi formájuk szerint folytatni fogják a szokásos üzletmenetet.

A szén-dioxid-kibocsátás a világjárvány miatti csökkenés után meredeken emelkedett. 2020 decemberére már 2 százalékkal magasabbak voltak, mint a világjárvány kitörése előtti 2019 decemberi kibocsátás. Idén májusban a szén-dioxid, a fő üvegházhatású gáz légköri szintje elérte a legmagasabb szintet a mérések 63 évvel ezelőtti kezdete óta. Mindezt annak ellenére, hogy a világgazdaság a világjárvány miatt mélyen lelassult. Az üvegházhatású gázok kibocsátása 2020-ban talán lelassult, de nem állt le, ami azt jelenti, hogy a légkörben lévő abszolút mennyiségek tovább emelkednek.

Még ha az emberi társadalmak most határozottan cselekednének is, van még egy nagyon komoly beépített akadálya a fejlődésnek. Ezt úgy hívják, hogy éghajlati késés. Jelentős késés van aközött, hogy a szén-dioxid-kibocsátás a légkörbe kerül, és az általa okozott felmelegedés megjelenik. Ez bonyolult, de részben az óceánok által elnyelt hőmennyiséggel függ össze. A víz felmelegedése sokkal tovább tart, mint a levegőé.

Ebben az esetben ez 25-50 évig is eltarthat. Ha a kettő közötti középső értéket, 37,5 évet vesszük alapul, akkor becslések szerint a ma tapasztalható felmelegedés a légkörbe 1983 végéig kibocsátott gázok eredménye. Ez azt jelenti, hogy ha ma megszüntetnénk az összes üvegházhatású gáz kibocsátását, akkor további 37,5 évnyi felmelegedésnek néznénk elébe.

Ez azt üzeni, hogy bármilyen, az éghajlatváltozás megfékezésére ma hozott intézkedés hatástalannak fog tűnni, bármilyen szigorúak is legyenek azok. És nehéz lesz fenntartani a közvélemény támogatását az üvegházhatású gázok drága és nehézkes csökkentéséhez, ha a siker csak évtizedek múlva lesz látható.

Ez azt is jelenti, hogy bármit is teszünk, az éghajlatváltozás következményei drámaian súlyosbodni fognak. Próbáljuk meg elképzelni, hogy ami most történik az amerikai Nyugaton és Brit Columbiában, az a következő két évtizedben drámaian rosszabb lesz. Próbáljuk meg elképzelni, hogy az esti hírekben “biztonságosnak” tűnő területek égnek. Vagy ami még rosszabb, képzelje el, hogy mindez nem kerül be az esti hírekbe, mivel a mindennapi élet elfogadott részévé válik. Ez az, ahová tartunk, és az a tény, hogy amit látunk, az már a mindennapi élet elfogadott részévé válhat, az az, ami igazán aggaszt engem.

Szerző: Kurt Cobb, eredetileg a Resource Insights jelentette meg.

Kurt Cobb szabadúszó író és kommunikációs tanácsadó, aki gyakran ír az energiáról és a környezetvédelemről. Munkái többek között a The Christian Science Monitor, a Resilience, a Common Dreams, a Naked Capitalism, a Le Monde Diplomatique, az Oilprice.com, az OilVoice, a TalkMarkets, az Investing.com, a Business Insider és számos más helyen jelentek meg. Ő a szerzője a Prelude című olajtémájú regénynek, és széles körben követett blogot vezet Resource Insights címmel. A kurtcobb2001(@)yahoo.com címen érhető el.