Az ‘összeomlás’ nem más, mint a túllövés (overshoot) feloldása

Az “összeomlás” nem más, mint a túllövés (overshoot) feloldása, a népességnek a teherbíró képesség alatti szintre való csökkenése.

A teherbíró képesség rövid időre túlléphető, amikor egy nem megújuló erőforrás válik elérhetővé, de ha a teherbíró képességet egyszer már átlépték, az összeomlás elkerülhetetlen, függetlenül a fajoktól. Hacsak az IPCC adataira is támaszkodva nem cselekszünk azonnal.

Becslésem szerint az emberi népesség legalább 5,5 milliárddal meghaladta a tűrőképességet. Ennyi ember kihalása bizonyára szörnyű lesz, de ez ellen már nem tehetünk semmit.

Viszont a tét az emberi faj fennmaradása! Egyáltalán nem lehet közömbös egy “normális” ember a saját fajának fennmaradásával szemben. Véleményem szerint is tévedés, hogy eleve úgy volt szervezve, hogy összeomlik minden és nem tudjuk megakadályozni a teljes összeomlást, ami most történik a világban, lehet hozzánk közeli helyeken. Én azt tanultam, hogy mindenre van legalább két jó megoldás, és ha még nem tudod, akkor nem gondolkoztál a problémán eleget. A médiákba több klímaváltozás-aktivistát kellene szerepeltetni és a fenntarthatatlan népesség (8 milliárd) témában valódi szakértőket. Olyan jó embereket, akik valóban cselekednek, akik általában inkább távol maradnak a hangos, zajos emberektől, akik megpróbálnak félelmet kelteni vagy elferdítik az igazságot a megtévesztés eszközeivel. A különböző nézőpontok a normális emberek számára eléggé tanulságosak.

“Miért nem tudjuk megakadályozni az összeomlást

közzétéve 2023 július 18-án – Dave Pollard

Igen, tudom – a fenti “ördögi kör” grafikon minden egyes doboza rendkívül vitatható. De tudjátok, én már belefáradtam a vitába. Szerintem leírja, hogy mi folyik a világban mind egyéni, mind kollektív szinten, szinte mind a 8 milliárd enyhén zavart majom esetében, ami tükröződik a nyilvános viselkedésünkben, a nyilvános diskurzusunkban, és az általam megismert emberek fejében, minden politikai meggyőződésben és hatalmi pozícióban.
Derrick Jensen híres mondása szerint, ha odafigyelünk a természetre és “hallgatunk a földre”, akkor tudni fogjuk, hogy mit kell tennünk. Ez az idézőjelbe tett “tudni” ebben a táblázatban, amely megpróbálja megmagyarázni, hogy nagyon emberi okokból, bár “tudjuk”, kevés kivételtől eltekintve nem teszünk, és kollektíven, semmilyen léptékben nem tudunk tenni ellene semmit.
Az ábrán a “tömeges, koherens kollektív cselekvést” (más néven “a Nagy Fordulatot”) használtam az üdvösséges gondolkodás példájaként; ez a legtöbb általam ismert ember “humanista” stílusú üdvösségmítosza. Könnyedén használhattam volna bármelyik más klasszikus vagy jelenlegi üdvösségmítoszt – az elragadtatás, a nukleáris fúzió, a szén-dioxid-leválasztás, a geomérnökség, a “nagy átmenet”, a neosurvivalizmus, a poszthumanizmus stb. – mind ugyanazt a (gyakorlati szempontból) haszontalan vigasztaló funkciót szolgálják. Nincs velük semmi baj, amíg látjuk bennük, hogy mik, és mik nem.
Köszönet az inspirációért számos írónak, akik segítőkészen elmélkedtek ezen a témán, különösen a személyes és kollektív emberi cselekvőképességről, emberi hajlamunkról, hogy elhomályosítjuk és elfelejtjük azokat az igazságokat, amelyekkel nem akarunk foglalkozni, és az álságos vágyálmokra való hajlamunkról – köztük Erik Michaels, Indrajit Samarajiva és Tim Morgan.
Jó olyanok munkáját olvasni, akik értékelik, hogy az ilyen kényszerhelyzetekre nincsenek válaszok, nincs miért szégyenkezni, és nincs kit hibáztatni, és elég, ha csak megpróbáljuk megérteni és megmagyarázni, mi történik. Azt hiszem, ennyivel tartozunk magunknak, mindannyian, akik a tőlünk telhető legjobbat tesszük, és azt hiszem, tartozunk ezzel a bolygó jövőbeli lakóinak is, akik emberként és/vagy emberen túliként fognak együtt élni erőfeszítéseink és jelenlétünk többnyire nem szándékolt következményeivel.”

Nem kell elfogadni a teljes összeomlás elkerülhetetlenségét, mert ez inkább egy nagyon jó vitaalap és cselekvésre felhívás kell legyen. Meg kell küzdenünk a szándékos pusztítás és a gondatlan gazdálkodás borzalmaival, ezen a csodálatos és egyetlen számunkra lakható bolygón, amit Földnek hívunk. Ha feltárjuk azokat a pszichológiai mechanizmusokat, amelyek befolyásolják a gondolkodásunkat az elkerülhetetlennek vélt teljes összeomlás területén (pl. kognitív disszonancia csökkentése, tekintélytisztelet, igazolási hipotézis, csoportgondolkodás stb.), és nem térünk vissza ahhoz az elképzeléshez, hogy megtagadjuk a valóságot, hogy csökkentsük az általa okozott jelentős szorongást, az elménket a valóság fellett, akkor gyorsan tudunk változtatni és nem futunk ki az utolsó időből.

Mindannyian eljutunk egy pontra. Tartsunk szünetet és pihenjünk. Egyikünk sem adhatja fel. Természetesen ez az ábra működik. De nem úgy, ahogy a természet. Jó ez a grafika és ez egy megszólítás egy társadalmi tudatosság, de szükségünk van egy másikra is, amely a vállalati világgal és a kapitalizmussal foglalkozik, amely nyilvánvalóan elszabadult. Azokat a bírókat, akik a vállalati kapzsiság mellett döntenek, bírósági nyomást helyeznek a tudomány megcáfolására és a jogszabályok megváltoztatására, hogy megvédjék a vállalatokat a hatékony cselekvés követelőitől, le kell váltani.

Azt is hozzá kell tennünk, még ha fájni is fog, hogy az emberek élethosszig tartó befektetéseit, a nyugdíjalapokat, hogyan kötik a fosszilis tüzelőanyagok sikeréhez. Ezen is sürgősen változtatni kell. A legkomplexebb megoldás, ami a legtöbb problémára kihat és egyre bővülő megoldást kínál a karbonsemlegesség elérése. Csak azok nem értik, akik nem gondolták végig és elakadnak egy hamis közhiedelmen…

Minden jó most ami változtat, és semmi nem jó ami a megszokott!

Az elméletem a változásról az, hogy minden azzal kezdődik, hogy a tévedéseinket és előítéleteinket kezeljük, és ez belső személyes fejlesztési munkát igényel.

Még mindig van lehetőségünk arra, hogy enyhítsük a hatását az összeomlásnak, és inkább átmeneti sötét korszakká változtassuk, mint állandó berendezkedéssé.

A világ embereinek kevesebb mint fele van tisztában az éghajlatváltozással. Az alapvető előidéző okairól hallani sem akarnak a legtöbben. Csak túlélni próbálnak. A többiek közül sokan nincsenek meggyőződve… még ezzel kapcsolatban semmiről. Legtöbbször az emberi viselkedés csak akkor változik meg, ha bekövetkezik egy katasztrófa. Viszont addigra már túl késő. Nem tudjuk őket megkérdezni újra pl. 20 év múlva. Talán, most, hogy kristálytisztán látszik a hírekből, hogy szerte szét mik történnek társadalmi szinten, a megbolondult éghajlati hatások miatt, többen fognak változtatni.

Rampasek, László A.