Népesség

Ez a földtörténeti szerencse

Kijött a Föld egy jégkorszakból és az utóbbi tízezer évben rendkívüli stabil klíma volt, 1 °C-on belül volt a hullámzás. Ez a földtörténeti szerencse tette lehetővé a civilizáció kialakulását.

Forrás: Scientific Data (Sci Data): Holocene global mean surface temperature, a multi-method reconstruction approach (Darrell Kaufman, Nicholas McKay, Cody Routson, Michael Erb, Christoph Dätwyler, Philipp S. Sommer, Oliver Heiri & Basil Davis) (.PDF)

A grafikonból az utolsó ötöd, az utóbbi 2000 év külön ki van emelve alul. A jobb szélén látszik a klímakatasztrófa, a népességrobbanás által okozott robbanásszerűen gyors fölmelegedés, ami máris kitört a tízezer éves stabilitásból.

Az emberiség nyomorba dönti magát a szívtelenségével, hogy nem segíti a fogamzásgátlást nélkülözőket. Sőt még mindig tenyészállat sorba nyom el legalább negyedmilliárd nőt. Ebben haszonélvező, bűnrészes az egész világon a középosztály, mert a jólét a szolgagyártástól olcsó.

A történelem az emberi faj szabadságharca a brutális, alantas gén-evolúció szaporodási kényszere ellen. Sajnos a mém-evolúción belül is a hatalmak élőerő-túltermelés érdeke dominál. A vallások és kultúrák ma is kiszolgálják a szaporodás erőltetését.

De ugyanakkor csodálatos gyorsasággal emelkedik fölfelé az emberréválás. A szaporodó (s emiatt harcoló) félállati szintről egyre többen emberi öntudatra ébrednek, fölismerik az evolúció brutális és alantas voltát, s megtagadják a szaporodási kényszert.

A földi élet szerencsés keveseknek lehet szép és élvezetes, ha nem túl sok szenvedést okoz közben. Akik tovább szeretnének lépni ebből az életből, azoknak ezt az emberi méltóságot, jogot biztosítani kell.
De a jövendő gyermekek iránti felelősség fényében – kivételes esetektől eltekintve – méltatlan a földi élet a továbbadásra.

Simonyi Gyula I.
https://climenews.com/oszinte-erkolcsi-felelosseggel​


 

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

4 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

1 hét ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

3 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago