COP27

Greta Thunberg: a COP27 jó alkalom a hazugságra és csalásra

Greta Thunberg nem vesz részt az ENSZ következő klímakonferenciáján. Szerinte ez csak arról szól, hogy a politikusok magukra irányítsák a figyelmet.

 

A fiatal svéd klímaaktivista úgy véli: az ENSZ következő klímakonferenciáját arra használják a hatalmon lévő emberek, hogy terjesszék a hazugságaikat, a csalást és a “zöldmosást” (a zöldmosás egy marketingfogás, ami környezetbarátnak tüntet fel olyan gazdasági gyakorlatot, ami valójában egyáltalán nem segít a klímavészhelyzet csökkentésében). Greta Thunberg erről a londoni irodalmi fesztiválon beszélt könyvének megjelenésével kapcsolatban.

“Egy turistaparadicsomban rendezik a következő klímakonferenciát, egy olyan országban, amelyik rendre megsérti az alapvető emberi jogokat” – mondta el véleményét Greta Thunberg a COP27-ről, amelyet az egyiptomi Sarm es-Sejkben rendeznek november 6 és 18 között.

A 19 éves Thunberg “The Climate Book” című könyvének londoni bemutatóján elmondta, ezúttal nem vesz részt a klímakonferenciát kísérő civil rendezvényeken. Egyiptomban ráadásul erősen korlátozták a civil szervezetek és aktivisták akkreditációját, a tüntetéseket is betiltották.

A fiatal svéd lány arról is beszélt, szerinte ma az egyik legnagyobb probléma, hogy a klímavédelemmel kapcsolatos információ nem “megy át” az emberek többsége felé. A könyvében több mint száz klímatudóssal készült magyarázó cikk is olvasható.

Azt akartam, hogy oktató jellegű legyen, ami egy kicsit ironikus, mivel az én pont az iskola elhagyásával sztrájkolok

Greta Thunberg a könyvéről

Greta Thunberg azzal vált ismertté, hogy 2018-ban, 15 évesen úgy döntött nem jár iskolába, így sztrájkol a klímavédelemért. Hamarosan a fiatal klímaaktivisták arcává vált.

A londoni könyvbemutatón arról is kérdezték, mi a véleménye egy új, erőszakosnak tűnő mozgalomról, akiknek a tagjai műalkotásokat öntenek le festékkel vagy éppen étellel, ezzel hívják fel a figyelmet a klímavészhelyzetre.

A sokakban ellenszenvet kiváltó akciókkal kapcsolatban Thunberg azt mondta, hogy az aktivisták új módszereket keresnek, mert észrevették, hogy amit eddig csináltak, nem hozott semmi eredményt. A jövőben szerinte egyre több hasonló extrém akció várható.

Forrás: Euronews


rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

1 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

7 nap ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

2 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago