Mire kéne megtanítani a diákokat? Vagy mindenkit?!

Az utóbb tíz évben egyre gyakrabban találkozom nemzetközileg elismert szakértők egybecsengő álláspontjával arról, hogy a 21. században a boldoguláshoz szükséges legfontosabb négy készség az úgynevezett „négy K”. Vagyis: kritikus gondolkodás + kreativitás + kooperáció + kommunikáció (angolul „4 C”). Mert ezekre alapozva lehetünk képesek „önállóan tanulni, a bővülő információtengerben folyamatosan szelektálni, és újratanulni”. Már hallom a felhördülést: és akkor hol vannak a szakmák, meg a szaktudás?!

Mielőtt válaszolnánk erre, gondolkodjunk egy picit a következőkön (erről már többször írtam, de hát „ismétlés a tudás anyja”). Ugyancsak egybehangzó előrejelzések mutatják, hogy:
(1) A mostani húszegynéhány évesek aktív életük során vagy 7-8-szor fognak szakmát váltani (ha nem akarják munkanélküli segélyen tengetni az életüket).
(2) Ugyanezen korosztály 40—45%-a 2030 körül „szabadúszóként” fog dolgozni, egyidejűleg különféle virtuális csapatokban és projektekben (ennek okait boncolgatni majd megér egy külön misét).
(3) A tíz év múlva legnépszerűbb (legkeresettebb) „Top 10” szakma ma még nem is létezik (a gyorsuló technológiai fejlődés következtében teljesen átalakuló gazdaság és társadalom miatt).
(4) Amit ma elsőéves diákként egy szakmában megtanulnak, annak fele a végzés idejére elavul. A többi meg nem sokkal utána.
(5) Az új információk (azaz tudás) mennyisége hatványozottan bővül: 2016-ban egy év alatt annyi információt állítottunk elő, mint korábban az egész emberi történelem során. Ehhez a „duplázódáshoz” 2026-ban már nem kell egy év – óránként fog bekövetkezni. Köszönhetően annak, hogy a wi-fi-kapcsolattal, energiaforrással, szenzorokkal, kamerával és memóriával rendelkező, „okos kütyük” gyorsan növekvő száma addigra globálisan eléri a 75 milliárdot – most úgy 27 milliárd darab van használatban. Ez nagyrészt a mikro-méretű, ún. „okos por” elterjedésével gyorsul meg – lásd a csatolt képet.

Az is megérne egy misét, hogy ma nálunk az oktatásban mindez milyen súllyal szerepel? Meg hogy kedves döntéshozóink fejében erről milyen kép él (ha egyáltalán)? Majd egyszer erre is sort kerítünk. Én mindenesetre tantárgyaimat ebben a szellemben „művelem”, de ahogyan látom, még nem ez a jellemző.

De most a kérdés inkább az: milyen „szakismeret” kellhet, hogy ebben a „szép új világban” valaki boldoguljon? Véleményem szerint az, amit felsoroltam, plusz „időtálló”, ha úgy tetszik nem speciális, hanem univerzális (konvertálható) tárgyi ismeretek. Egy dolog tűnik biztosnak: aki nem lesz képes állandóan tanulni, és időben váltani a perspektivikus szakmákra, az pillanatok alatt a periférián találja magát (vagy egy rezervátumban). Ebből kiindulva gyakorlatilag tökmindegy, hogy most induláskor milyen szakmán töri a fejét. Nem a specializáció a lényeg, hanem az, hogy vegye komolyan a felsoroltakat, és érdekelje (sőt: szeresse) amit éppen csinál, vagy amit csinálni akar. A többi meg a felsorolt készségek és képességek birtokában jönni fog. De csak akkor…

Dr. Dinya László – egyetemi tanár