Semmi forradalmian új eredmény nincs, ezeket már rég tudjuk és mondjuk. Korábban is rengeteg ilyen témájú, tudományos nyelvezetű tanulmány született, amelyek azonban legfeljebb a környezetvédő mozgalmaknál találtak visszhangra. Ma már az uniós pályázatok is előírják, hogy nem elég szakmai közönségnek publikálni, hanem a népszerű tudomány fórumain is közzé kell tenni az eredményeket. A Földgömb főszerkesztőjeként tapasztalom, hogy közérthető, minőségi tudományos szöveget szívesen olvasnak az emberek, és egyre több kutató jön azzal, hogy szeretné az eredményeit egy ismeretterjesztő folyóiratban közölni. Szóval nem most fedeztük fel, hogy a klímaváltozás már rövid- és középtávon is komoly gondokat okozhat, csak az információs gátak szakadtak át valamiért.
Inkább csak nem voltak ilyen pontos timelapse-felvételek, nem volt ennyi űrfelvétel sem, és a közösségi média sem tette ezeket napi szinten követhetővé.
Nincs összeesküvés, viszont a fokozott figyelem a tudományos világnak tényleg jót tesz. Ha nagy a hírverés, a kutatásokra könnyebb pénzt szerezni. Pánikolni persze nem kell, mert aki pánikol, ritkán cselekszik értelmesen, a probléma mértékével viszont tisztában kell lenni.
Hát, olykor kicsit bulvárosan, esetleg túlzásokba esve tálalják ezeket a híreket. Eszembe jut egy plakát, jégtáblán kuporgó sovány jegesmedvével, és azzal a felirattal, hogy „állítsuk meg a klímaváltozást”. Nem tudjuk megállítani, és nem is kell. Legalábbis a természeti összetevőit tekintve. Hiszen olyan még nem volt a Föld több milliárd éves történetében, hogy a klíma ne változott volna.
Mindenesetre lehet, hogy egy kicsit jobb túllőni a célon, hogy az emberek, ideértve a politikusokat is, elkezdjék komolyan venni a helyzetet, és megpróbálják a felmelegedésben közrejátszó civilizációs tényezőt csökkenteni.
Persze, már rég. Csak azt nem tudjuk megmondani, hogy hány százalékot tesz ki.
Ha a következő harminc évben csökkentjük a szén-dioxid-kibocsátást, áttérünk a korszerű fenntartható technológiákra, de közben még három-négymilliárddal növekszik a föld lakossága, akkor attól tartok, tényleg nem sokra megyünk. De akkor is meg kell tenni mindent a megelőzésért, ha nem tudjuk pontosan, hogy ez mennyire hatékony.
Egy nedves kontinentális vagy óceáni klímájú terület sokkal kevésbé van kitéve a klímaváltozás káros következményeinek. Magyarország viszonylag jó helyen van. Nincs annyira nagy veszélyben Nyugat-Európa, például Németország vagy az Egyesült Államoknak az a része, ahol nem a száraz préri az uralkodó. Az emberiség tehetősebb része többnyire a mérsékelt klímájú területeken él, ahol a változás egyelőre kevésbé érezhető.
Azt, hogy pontosan mi lesz ötven év múlva, senki nem tudja megmondani, de biztos, hogy a világ gazdagabbik részén őrült nagy nyomás lesz, mert több százmilliós tömegek akarnak odamenekülni. A trópusi övezetek is jók lennének, de már most olyan sokan élnek azokon a területeken, hogy nem lehet több embert odazsúfolni.
Igen, és Kanadával is ez a helyzet. Az, hogy kicsit melegebb lesz, és az erdőhatár északabbra húzódik, szigorúan emberi szempontból rövid távon lehet jó, de nem tudjuk, hogy ezt pontosan milyen növényzeti, biológiai változások követik, milyen kórokozók terjednek el, és hogy változik ezeknek a területeknek a vízellátása.
Attól függ, mihez képest. Tekerjünk vissza mondjuk vissza nyolcezer évet: akkor Kis-Ázsiában már voltak városok, a tenger szintje pedig körülbelül ötven méterrel volt alacsonyabb, mint ma. A La Manche-csatorna, ami most negyvenvalahány méter mély, nem létezett. Egykor ember által lakott telepek vannak most ott a tengerfenéken. A Csukcs-félsziget és Alaszka közt a Bering-szoros nem szoros volt, hanem földhíd. Az inuitok és előttük az indiánok át tudtak ott vándorolni. Az indiánok letelepedtek a prérin és az erdőségekben, utánuk jöttek az inuitok (akiket helytelenül eszkimóknak nevezünk), de őket az indiánok már nem engedték be az erdőbe, tehát kint rekedtek a tundrán. Aztán a tenger elöntötte az átjárót. A sarkvidéki jégtakaró sokkal nagyobb volt, mint napjainkban. Az özönvízlegendák sem a semmiből keletkeztek, hiszen a mai Fekete-tenger déli szegélyterületén nagy kiterjedésű lakott területek voltak, ahová körülbelül 7500 éve irtózatos mennyiségű víz áradt, és viszonylag gyorsan elöntötte a településeket a mai Törökország peremvidékén. Százezreknek kellett menekülniük.
Néhány deciméter.
Az nem is sok.
De, őrületesen sok. Telelaktuk ugyanis a szárazföldet. Nagyon sokan élnek kevesebb mint fél méterrel tengerszint felett.
Ha a nagy képet nézzük, nálunk egy kicsit mindig más történik. A Kárpátok hegységíve gátszerű, szigetelő hatású. Tulajdonképpen egy nagy lavórban élünk, víztartó medencében, és ennek vannak előnyei is. Felhasználható édesvizünk mindig lesz, mert hozzánk folynak a vizek a környező országok területeiről.
Minden tájegységünknek van olyan pozitív tulajdonsága, ami a klímaváltozás során negatív következményekkel jár. Az, hogy az Alföldön van víz, nagyon jó, mert ha beköszöntenek az aszályok, van mihez nyúlni. De az árvíz ellen védekezni kell. Ha a környező országokban a hegyvidékek változásai miatt erősödik a lefolyás, akkor sokkal nagyobb áradások lesznek, mint gondolnánk.
Igen, és kiszámíthatatlan gyakorisággal.
Nagyon. És ebben sajnos nincs semmi bulváros. A klímaváltozás egyik meteorológiai vonatkozása, ami ma már közhely, hogy a mi egyre szárazföldibbé váló éghajlatunkon gyakoribbak az időjárási szélsőségek. A nyarak viharosak lesznek, sok hőhullámmal, a telek el is maradhatnak akár többször egymás után, de amikor végre bejön a tél, az rettenetesen hideg is lehet. A csak helyi szinten hulló nagy csapadék nyomán pedig a villámáradásoktól kell tartani.
Az 1838-as árvíz jeges áradás volt, jégdugók duzzasztották vissza a vizet, ezért lett elképesztően magas a szintje. Jégdugók mostanában nem lesznek, mert melegszik a Duna vize is, ráadásul beleengedünk mindenféle szennyező anyagot, ami a fagyáspontot megváltoztatja, plusz kotorják a medret, ráadásul még erőművek, duzzasztók is működnek a folyamon. De rekord vízmagasságok kialakulására bizton számíthatunk. Gondoljunk bele: 2002, 2006, 2010, 2013, tehát három- négy évente hatalmas áradások vonultak le a Dunán.
Főleg a mi változó, szélsőségesebbé váló kontinentális klímánkon.
Már most sem működik mindenhol. Többek közt azért, mert nagyobb vizek jönnek. A legutolsó nagy áradás hat éve volt, sok helyen jócskán meghaladta a korábbi mért árvízszinteket.
Azok még nyári gátak voltak, a Tisza mentén Petőfi után kezdődött a nagy, erősebb gátak építése, az 1850-es években. A gátak közt van az úgynevezett hullámtér. De a folyó viselkedése ettől alapvetően nem változik. Hozza a hordalékot, és lerakja. Régen az ártérre rakta, most már bizony az egykori ártérnél sokkal szűkebb hullámtérre, mert az lett az élettere. Ezért a gátak közti terület vízfogadó képessége csökken.
Na, ez a tipikus XIX. századi megoldás, Olaszoszágban meg is csinálták, ezért a Pó vízszintje a templomtornyok magasságában jár, mert a víz a hullámteret folyamatosan tölti hordalékkal. Egyszerűen nem ugyanolyan már a helyzet, mint amiben a klasszikus mérnöki szemlélet a XIX. században kialakult.
Persze, a Tisza-vidéken – ahol nem beszélhetünk folyóvölgyről sem – ki kell engedni a vizet a gátakon túl, az egykori árterek egy részére. Az úgynevezett új Vásárhelyi-terv, ami lassan húszéves, pont ezt mondja. De ez csak ott lehetséges, ahol nem laktuk be az árterületet. Viszont az ilyen területek folyamatosan csökkennek, alig maradtak nyílt árterek.
Igen, a tiszai alföldön szép számmal, de a rendszer akkor működne, ha az összes tervezettet megépítenék, ha rendszerként működne az egész. Ha csak a fele készül el, az nem fogja érdemben csökkenteni az árvízszinteket. És a hegyvidéki vízvisszatartásról még nem is beszéltünk. Bár az már a határainkon túl esik.
Igen.
Pontosan. Rengeteg beépített terület van Magyarországon, ahová betörhet a víz.
Ide tartozik szinte minden Tisza-menti, vagy a Tisza mellékfolyói mentén fekvő település alacsonyabb szintje. A Dunánál ugyanez a helyzet a teraszok alatti alacsony- és magasártereken. A Római-part jellegzetes alacsony ártér. A fővárosban egy-egy belvárosi, óbudai, lágymányosi vagy csepeli terület kerülhet rekordáradás során víz alá.
Úgy, hogy elfelejtettünk távlatban és térben gondolkodni. Ártérbe régen nem építkeztek. Ártér, hullámtér: benne van ezekben a szavakban, hogy a terület alapvetően a vízé, még akkor is, ha épp egy ideig nem tartózkodik ott. Az Alföldön a falvak az első ármentes szintre épültek. Sok település magja, a templom meg a temető a legmagasabb szinten volt, és a szélső utcák addig népesedtek csak be, amíg az áradás tartott, hogy ne legyen baj. Aztán a XIX. század középétől valami megváltozott. A gátépítések átmeneti biztonságérzetet adtak, és elindultak lefelé az utcák.
A verőcei vagy váci Duna-partra Ybl Miklós, modern fejjel gondolkodva, még azt mondta: meg kell emelni a partot ahhoz, hogy házakat lehessen építeni, legyen egy mesterséges teraszszint. Így jött létre az Ybl- támfal, ami olyan magasan van, hogy a hat évvel ezelőtti áradás sem öntötte el. De ma már ez sem biztosíték arra, hogy két- három év múlva ne álljon a lakott területeken a víz. A Közép-Tisza vidékén a hullámterekben a lerakott hordalék mennyisége miatt igen jelentősen, akár 10 százalékot is meghaladóan csökkent az a hely, amit kitölthetne a megáradt folyó. Ez nagyon sok, és katasztrófához vezethet.
Igen, rengeteg, ahogy egyébként földcsuszamlásos helyeken is, meg olyan talajokon, amelyek nem alkalmasak hosszabb távon épületek megtartására, és sorolhatnám. És a helyzet csak fokozódik, hiszen az ingatlanbizniszben hatalmas pénz van. Az emberek szeretnek közel lakni a folyóhoz, mert ennek van romantikája. Ezért az önkormányzatok kiparcellázzák az ártereket.
Dehogynem. A tervezésben részt vevő, településfejlesztéssel foglalkozó szakembereknek többek közt az a dolguk, hogy rendelkezzenek megfelelő ismeretekkel és alkalmazzák azokat. Csak nem igazán foglalkoznak vele.
A villámáradásoknál például, amikor hirtelen, akár néhány óra alatt nagy mennyiségű víz jön le a hegyvidéki területekről, azt kellene modellezni, milyen a víz lefutási útvonala, tetőzési magassága, elöntési területe. És árapasztó tározókra volna szükség. Csakhogy sokszor pont a természetvédelem tiltakozik a gondolat ellen, hiszen ezek, ha úgy nézzük, drasztikus „emberi beavatkozások”. Mérlegelni kell: lehet, hogy elárasztunk egy szép völgyet, aminek nyilván van környezeti kára, viszont hosszú távon tervezhetővé és fenntarthatóvá válik az emberi jelenlét egy kritikus helyszínen. És ezen a természet is nyerhet.
De akkor hol lakjanak? Rendkívül sokan vagyunk. A korábbi, erőteljes klímaváltozások idején embertömegek mozdultak meg és mentek el az aszályos területekről nedvesebb vidékekre, vagy az árvíz sújtotta területekről magasabbra, a fagyos területekről délebbre, ezért óriási népvándorlások voltak, ami milliók mozgását jelentette.
A gátépítés sem az ember-, sem a vízáradat ellen nem működik, mind a kettőt a probléma forrásánál kell kezelni, amíg lehet. Rendszerként kell szemlélni az egészet, és a krízis minden pontján beavatkozni.
Van, ahol nyitottak arra, amit a tudósok mondanak. Chilében is dolgozunk már jó ideje, mert az ottani kormány hajlandó tenni a jövőért. Ott az ország majd’ felében vízhiány van, és el tudjuk mondani, milyen fejlesztésekre van szükség ennek csökkentése érdekében. Ha nem csupán választási ciklusokban gondolkodnak a politikusok, hanem akár évtizedekre előre, akkor lehet igazi változásokat elérni. Ha egy politikus azt szeretné, hogy az unokái nemzedéke szobrot állítson neki, akkor bizony érdemes hosszú távon gondolkoznia.
Azt kéne megérteniük, hogy ha sem a megelőzéssel, sem az alkalmazkodással nem akarnak rendszerszinten és hosszú távon foglalkozni, jöhet olyan pont, amikor már nekik sem lesz hová menekülniük. Persze ez nem holnapután lesz, hanem majd a követező generációk életében, tehát erre egy mai döntéshozó többnyire csak legyint. Érdekes, annak idején a saját jogon gazdaggá lett családok, a Zichyek, Széchenyiek, Almássyak, Károlyiak elképesztő pénzeket fektettek a jövőbe, és ez nekik semmi másban nem térült meg, mint abban az érzésben, hogy tettek valami jót, és az utókor áldani fogja a nevüket.
És ez a fajta a felelőtlenség eléggé áthatja a közgondolkozást. Az, hogy egyre több az információnk, sajnos gyakran nem jelenti azt, hogy okosabbak is lettünk.
Nagy Balázs egyetemi docens, ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézet, igazgatóhelyettes, ELTE Földrajztudományi Központ, központvezető
Forrás: 24HU | Balavány György
Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…
A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…
Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…
Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…
A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…
Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…