Ürge-Vorsatz Diána – Fontos mérföldkő a klímapolitikában

Bárki, aki józan ésszel tekint a decemberi klímacsúcson született megállapodásra, világtörténelmi jelentőségű eseménynek látja.

Még sosem fordult elő a klímapolitikában, hogy csaknem kétszáz ország konszenzusra jutott volna a klímaváltozás elleni küzdelemben – véli Ürge-Vorsatz Diána fizikus, a Nobel-békedíjjal elismert IPCC tudósa, klímakutató, aki a párizsi klímacsúcson is részt vett.
Minél többet beszélek azokkal, akik közreműködtek a döntések előkészítésében, annál inkább meggyőződöm arról, hogy fontos mérföldkövéhez érkezett a globális klímapolitika. A fő tárgyalópartnerek jó része a klímacsúcsot néhány héttel megelőző bonni előkészítő ülésről még úgy jött el, hogy nem lesz semmiféle megegyezés. A nemzetközi kapcsolatok akadémiai szakértői sem hittek abban, hogy konszenzus születik a francia fővárosban. Ennek ismeretében mindenkit meglepett a párizsi klímacsúcs eredménye.
A nyilatkozatot aláíró országok 2°C-ban maxi málták a globális átlaghőmérséklet emelkedését, de megfogalmaztak egy ennél szigorúbb célt is: legfeljebb 1,5°C inkább kívánatos lenne. A klímacsúcson olyan jogi egyezmény született, amelytől még korai konkrétumokat várni. A cél érdekében való vállalásokat így később dolgozzák ki. Nyilván előnyösebb lett volna, ha a párizsi megállapodás a Kiotói jegyzőkönyvhöz hasonlóan szintén tartalmaz vállalásokat, de ettől függetlenül is komoly előrelépés történt a Szajna partján. A nyilatkozatot aláíró országok mindegyike letett valamit az asztalra. Egzaktul meghatározott vállalások is szerepeltek ezek között, noha később nem kerültek bele az egyezménybe. Nagyjából tehát lehet tudni, hogy melyik ország mire hajlandó.
Február 18-án érkeztem meg Genfből, ahol az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) képviselőivel találkoztam. Az IPCC fogja elkészíteni azt a jelentést, amely világossá teszi az országok tennivalóit a 1,5°C-os határ betartása érdekében. Kemény tudományos munka lesz, mivel egyelőre az is kérdéses, hogy megoldható-e. Még a maximum 2°C-os emelkedés is csak úgy tartható, ha alapvető gazdasági-társadalmi változásokat viszünk véghez.

A vállalási időszak második felében nem használhatunk fosszilis erőforrást,

vagy csak olyan mértékben, hogy az elégetéséből származó szén-dioxidot el tudjuk raktározni. Műszakilag, környezetvédelmileg és etikailag egyaránt kérdéses, hogy nagy léptékben megoldható-e ez. Jelen pillanatban a világ minden egyes gazdasága többé-kevésbé a fosszilis energiahordozók használatától függ. Számos olyan gazdaság van, például Oroszország, Szaúd-Arábia és Venezuela, ahol az állami bevételek jelentős része a fosszilis energiahordozókhoz kötődik. Komoly áldozatvállalás ezen országok részéről, hogy aláírtak egy olyan nyilatkozatot, amelynek a vesztesei lesznek. Önmagában viszont még a fosszilis energiából származó bevételekről való lemondás sem elég. Olyan módon kell az energiafogyasztásunkkal járó környezetterhelést csökkenteni, hogy közben növekedjen a gazdaság és az életszínvonal, fejlődjön az ipar. Azt gondolom, ez mind lehetséges, de ehhez tényleg alapvető változásokra van szükség. Sokkal komolyabban kell vennünk a körkörös gazdaság koncepcióját.
Nem lehet folyamatosan csak új erőforrásokat felhasználni és hulladékot termelni. Törekedni kell az újrahasznosításra és az újrahasználatra. Szakítanunk kell azzal a gazdasági paradigmával, amely a növekedést és a jólétet az évről évre növekvő fogyasztástól teszi függővé. A megoldást alapvetően az energiahatékonyság növelése és a megújuló energiaforrások részarányának emelése jelenti. Emellett érdemes világszerte hangsúlyt helyezni az erdősítésre, és ezzel párhuzamosan megfékezni az erdőirtást. A közlekedési modellünket is újra kell gondolni. Valószínű, hogy nem tudunk minden közlekedési igényt kielégíteni fosszilis energiaforrások nélkül. Fontos, hogy minél több innovatív üzleti modell jöjjön létre, és kihasználjuk az információs társadalom által nyújtott lehetőségeket. Okosabb munkaszervezéssel, jobb várostervezéssel, a helyi igényekhez alkalmazkodó közszolgáltatásokkal csökkenthetjük a közlekedési szükségleteket. Az elektronikus ügyintézés terjedése szintén segítségünkre lehet. Növelni kellene a tömegközlekedés szerepét, jobban ki kellene használni a nem motorizált közlekedésben rejlő alternatívákat.

Magyarország üvegházgáz-kibocsátása ugyan kisebb súllyal szerepel a globális kibocsátásban, mégsem legyinthetünk a klímavédelemre.

Nem az számít, hogy mekkora egy ország, hanem hogy mekkora az egy főre jutó kibocsátás.

A legnagyobb lehetőség Magyarországon az épületek energiahatékonyságának növelésében rejlik. A klímavédelemi célok ezen a ponton közös nevezőre hozhatók a szociális és gazdasági célokkal. Az energiaszegénység, a magas rezsiköltségek és Magyarország külső energiafüggése mind-mind orvosolható lenne az épületek jelentős felújításával, az energiahatékonyság növelésével. Ez óriási beruházásokat jelentene, amihez nélkülözhetetlen az állam szerepvállalása.

Forrás: Lépések szaklap (21. évfolyam 1. szám 2016)