Ijesztő, amikor több tucat szakértő több ezer tanulmány elemzése után megállapítja, hogy bő egy évtizedünk van kezdeni valamit az éghajlattal, különben nekünk annyi. Nem mindegy, hogy sikerrel járunk-e, de ez azon is múlik, hogy komolyan vesszük-e a kérdést. Most úgy tűnik, hogy nem nagyon akarjuk.
Az IPCC hétfőn közzétette a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokos növekedésének várható következményeiről szóló jelentését.
A jelentés publikálását kíváncsiság és aggodalom kísérte. Kíváncsiság, mert az IPCC ritkán publikál új jelentést (az előző jelentések magyar fordításai), de olyankor mindig rémisztően pontos leírást ad a Föld aktuális és várható állapotáról. Aggodalom, mert az IPCC jövőképei nemcsak megbízhatók, de elég sötétek is – éppen a megalapozottságuk miatt. Elég elkeserítő, amikor egy csomó szakértő addig matekozik az éghajlati adatokkal, amíg ki nem jön belőlük egy meteorológiai katasztrófafilm.
Fontos, hogy az IPCC nem végez önálló kutatást. A megállapításaik nem egyedi mérésekre alapulnak; több ezer szakértői tanulmány elemzésével metaanalízist készítenek a globális éghajlati folyamatokról, illetve a folyamatok okairól és következményeiről. A néhány évente publikált nagyformátumú elemzéseket és az úgynevezett különleges jelentéseket (special report) olyan szakértők készítik, akiket a kormányok és a nemzetközi szervezetek delegálnak az akadémiai és magánszférából, szakmai alapon válogatva közülük.
Egy IPCC-jelentés gyakran hónapokig, de inkább évekig készül. A most bemutatott dokumentumot Hoesung Lee, az IPCC elnöke a szervezet eddigi legfontosabb munkájának tartja. Ez a számokon is meglátszik:
A világ vezető döntéshozói közül senki sem tudna 42 ezer, a klímaváltozásról szóló kérdésre válaszolni. A 2016-os párizsi klímakonferencián ezért bízták meg a feladattal a szakértőket. Rémisztő, amikor válogatott zsenik kismillió tényt és egymás megállapításait ellenőrizve megállapítják, hogy nekünk annyi.
Nem, nem is ez a rémisztő; hanem az, hogy hiába javasolnak többféle megoldást, ezeket jó eséllyel nem fogják alkalmazni a gyakorlatban. Hiába, hogy a szakértői becslések szerint
a károsanyag-kibocsátás felére csökkentésével elérhetnénk, hogy a globális felmelegedés mértéke 2100-ig ne haladja meg a 1,5 Celsius-fokot, de ez olyan szintű, máig példátlan együttműködést követelne meg a legnagyobb kibocsátóktól, hogy abban reménykedni is értelmetlen.
A jelentés megrendelése óta eltelt két és fél évben nemcsak a meteorológiai, hanem a politikai klíma is változott. A károsanyag-kibocsátás csökkentésében megállapodó felek azóta sem tartják magukat az egyezményben vállalt feltételekhez, és a legnagyobb kibocsátó Egyesült Államok többször fenyegetőzött azzal, hogy kilép az egyezményből. Mindeközben az emelkedő tengerszint közelében fekvő országok már most is naponta szembesülhetnek a felmelegedés aggasztó következményeivel.
A 2015-ös párizsi klímaegyezményen a résztvevők megállapodtak abban, hogy a globális felmelegedést 1,5 és 2 Celsius-fok közé szorítják. Lee szerint a korábbi jelentésükben világosan bemutatták, hogy a 2 fokos felmelegedés milyen következményekkel jár, de az 1,5 fokról keveset beszéltek. Hát, most bepótolták. Az IPCC történetében először fordult elő, hogy a szervezet mindhárom munkacsoportja a jelentésen dolgozott – magukhoz képest szédítő tempóban.
De milyen Armageddon köszönt a bolygóra, ha másfél-két fokkal növekszik a hőmérséklet? Mutatunk egy szemléltető ábrát a félfokos különbségről:
A huge degree of difference. New #IPCC #SR15 report spells out difference in harms between another 0.9 and 1.8 dF of warming. Lost lives, coral & maybe ice sheet. But it is unlikely world can limit warming to lower goal. https://t.co/Hjeg9wldfn pic.twitter.com/XBiGdrkHtQ
— seth borenstein (@borenbears) October 8, 2018
Ennyit számít fél Celsius-fok. Nem arról van szó, hogy ennyivel melegebb lesz napközben, hanem arról, hogy mindennapossá válnak az olyan időjárási szélsőségek, mint az árvizek, a szárazságok és a rekordokat döntögető hőhullámok. Százmilliók életminősége kerülhet veszélybe, eltűnhetnek a korallzátonyok, a sarkvidéki jégsapkák, és nem lesz mit enni.
A jelentést elemző cikkek közül egy sem tartotta borúlátónak az IPCC prognóziást. Sőt, a Guardian véleménycikke szerint túlságosan is tényszerűen ír a klímaváltozás várható kockázatairól: megemlíti, hogy mekkora károkat okozhat a kétfokos felmelegedés, de nem tér ki rá, hogy ez beindíthatja a gazdasági migrációt, ami a háború kockázatát növelheti. (A világ kormányai közül több is potenciális nemzetbiztonsági kockázatként kezeli a klímaváltozást, illetve az azzal járó politikai instabilitást.) Aztán arról sem szól a jelentés – így a Guardian –, hogy
az éghajlati rendszer bizonyos fordulópontokon visszafordíthatatlan változásokon mehet át, amik egyes folyamatokat megállíthatatlanná tehetnek, másokat felgyorsíthatnak.
Ilyen például a grönlandi vagy az antarktiszi szárazföldet borító jég destabilizációja, ami már másfél fokos melegedésnél bekövetkezhet, és több méterrel növelheti a tengerszintet. Onnan meg már csak egy ugrás a Golf-áramlat eltűnése, vagy az afrikai-ázsiai monszunok rendszerének teljes megbolondítása.
Persze, ez már inkább Roland Emmerich felségterülete, mint a tudományos kutatóké, de tény, hogy a döntéshozók (és a szavazóik) inkább a rajzfilmbe csomagolt folyamatábrákból értenek, mint a halálmatekból. De aki érti a számokat, tudja, miért ijesztő az a perspektíva, hogy
ha minden változatlanul megy tovább, 2100-ra a globális átlaghőmérséklet nemhogy 2, hanem 3,1-3,7 Celsius-fokkal is nőhet.
Ha látták, mekkora különbséget jelent fél fok különbség, nagyjából el tudják képzelni, mivel járna azon túl plusz másfél fok. Kevésbé tűnne sci-finek a Mad Max.
Az IPCC által felvázolt négy megoldási javaslat a termőterület kreatív felhasználásával és a technikai fejlesztésekkel kompenzálná a környezeti károkat. Mind a négy javaslathoz elengedhetetlen lenne az erdőtelepítés, a mielőbbi átállás az elektromos járművekre, illetve a szénelnyelő technológiák aktív használata. Ez azért fontos, mert az összeomlást csak úgy előzhetjük meg, ha 2047-re világszinten elérjük a szénsemlegességet, vagyis nem bocsátunk ki több fosszilis tüzelőanyagot, mint amennyit a Föld ökoszisztémája el tud nyelni.
Ha 2047-re szénsemlegesek leszünk, 66 százalék eséllyel megússzuk 1,5 fok felmelegedéssel. Ha ez 2058-ra csúszik, az esélyeink 50 százalékra csökkennek.
Van 12 évünk eldönteni, hogy ki tudunk-e alakítani egy normális élettársi kapcsolatot a Földdel. Érdekünkben állna, elvégre jobban hiányozna nekünk, mint mi neki.
Forrás: Hegyeshalmi Richárd – Index
A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…
Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…
Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…
A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…
Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…
Ebben az energikus előadásban, a Nobel-díjjal kitüntetett Al Gore a klímaválság megoldásának útjában álló két…