Civilizáció

Greta Thunberg és Obama találkoztak

Nem kérte, hanem felszólította az azonnali cselekvésre az amerikai képviselőket Greta Thunberg svéd klímaaktivista keddi, az amerikai Kongresszusban tartott felszólalásán.

A fiatal lány más, hozzá hasonlóan fiatal aktivistákkal érkezett Washingtonba, ahol két napon keresztül vesz részt találkozókon és tart előadásokat a törvényhozás épületében.

A legfőbb cél, hogy felhívják a figyelmet a most péntekre tervezett globális klímasztrájkra – mely idén már a harmadik lesz. A tüntetésre mindenkit várnak, nem csak a diákokat, és a probléma súlyosságára tekintettel a résztvevőknek azt ajánlják, hogy nyugodtan hagyják félbe a tanítási napot vagy munkanapot, hogy részt tudjanak venni a felvonulásokon.

Kérem spórolják meg dicséreteiket. Nincs szükségünk rájuk

– mondta beszédében Thunberg a Szenátus klímaváltozási munkacsoportjának.

– Ne hívjanak minket ide azért, hogy elmondják, milyen inspiráló mindaz, amit teszünk – miközben Önök nem tesznek semmit, mert ez nem vezet sehova.

A cél az azonnali lépések megtétele a klímaváltozás és globális felmelegedés lassítása érdekében – nyomást gyakorolva a világ vezetőire, akiket az ENSZ szeptember végére kitűzött klímacsúcsára is várnak. Mint egyik kísérője, a 17 éves Anaiah Thomas mondta:

A legfontosabb, hogy még ma kezdjünk bele. Nem öt éven belül. Nem fokozatosan. Nem holnap.

Obama: egy csapat vagyunk

A 16 éves lány emberek millióit inspirálta és ösztönözte arra, hogy csatlakozzanak a Friday for Future nevű, péntekenként tartott tüntetéseihez, melyeken a klímaváltozás érdekében tett azonnali politikai lépéseket sürgetnek. Thunberget ezért Nobel-békedíjra is jelölték. Washingtoni útja során a volt amerikai elnökkel, Obamával is találkozott.

Te és én: egy csapat vagyunk

– mondta a volt amerikai elnök Thunbergnek. Az aktivista ezután arról beszélt, hogy az elmúlt hetekben New York-ban és Washingtonban megismert fiatalok mind nagyon kedvesek és lelkesek, úgy tűnik, alig várják, hogy tehessenek valamit.

Az üzenetem azoknak a fiataloknak, akik változást akarnak elérni ez: legyél kreatív! Hihetetlenül sok dolgot teetsz és nem szabad alábecsülnöd önmagad.

Obama a látogatás után a következőt posztolta Twitterére:

Thunberg már most is bolygónk egyik legnagyobb szószólója. Felismerte, hogy az ő generációja fog megbirkózni a klímaváltozás terhével, és nem fél tőle, hogy valódi lépéseket harcoljon ki.

A 2020-as amerikai választás a klímaváltozásról tartott népszavazás lesz

– mondta a demokrata-párti Ed Markey, aki szerint a klímavédő ifjúság egy “új X-faktor” a politikában. A demokraták Green New Deal nevű tervezete, melyben a képviselő is részt vett, épp azt célozza, hogy az amerikai gazdaságot szén-alapúról zöld energiára állítsák át – egy évtizeden belül. A tervet a republikánusok és a Trump-kormány “fantáziának” minősítette.

Forrás: Euronews

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

3 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

1 hét ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

3 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago