Háromféle hazugság létezik

Naponta hallunk efféle otromba hazugságokat a tévében: „nincs pénz erre, nincs pénz arra”, „ide kell vonzani a külföldi tőkét”, meg „versenyképessé kell tennünk az országot”.

„Háromféle hazugság létezik: hazugság, szemen-szedett hazugság és a statisztika.” – Mark Twain, 1904.

A mostani generációk számára már az a megszokott, hogy a bankokon kívül mindenki rohan a pénze után, még a kormányok is, miközben nekik volna a feladata, hogy megteremtsék és szétosszák a szükséges mennyiségű pénzt arra, amire épp szüksége van egy adott társadalomnak. Ehelyett maguk is a bankoknál kuncsorognak, meg a külföldi befektetőket várják, akik viszont csak abba fektetnek be, amiből hasznot remélnek. Egy maréknyi önző, mohó ember dönt helyettünk, ahelyett, hogy minden nagyobb beruházást népszavazásra bocsátanánk (és persze azt, hogy akarjuk-e, hogy eladósodjon az állam, vagy használjunk adósságmentes pénzt). Közben az emberek szükségletei le vannak tojva, és örüljenek, ha kapnak munkát, hogy legyen miből fizetni a lakás meg a kocsi részleteit.

Szóval a befektetők „munkahelyeket teremthetnek”… de arról már nem esik szó, hogy az emberek többsége nem is szereti a munkáját,[1] és alapvetően nem is egy fizetett munkára, hanem megélhetésre van szükségünk. És ha van kedvünk, egy olyan munkára, amit szeretünk, amit élvezünk, amiben kiteljesedhetünk, és legfőképpen: amivel kapcsolatban érezzük, hogy hasznos és fontos. Mert egy gépiesített világnak, ahol már bőség van a legalapvetőbb javakból, így kellene kinéznie – már ha demokrácia lenne, és nem plutokrácia (a gazdagok uralma).[2][3] Nem versenyképessé kell tenni az országot, hanem ki kell használni a bőséget és a gépeket, hogy kielégítsük az emberek igényeit. Ehhez nem verseny kell, hanem kooperáció (bőség mellett amúgyis indokolatlan a verseny, vagy a szegénység).

Ha pedig kivonulnak a befektetők, a tőke is megy, ezért mindig a kedvükre kell tenni (pl. adókedvezményekkel). Pedig az állam kedve szerint teremthetne pénzt, adósságmentes, teljes (készpénz)fedezetű pénzt, csakúgy, mint régen, mielőtt a részleges fedezetet legalizálták (és ahogy ma néhány eldugott helyen, pl. Guernsey szigetén).[4] Utána azt éreznénk, hogy hirtelen mindenre van pénz (mert nem a bankokon múlna mire adnak pénzt, és mert a jövedelmek fele nem áramlana hozzájuk). Ha a mindenkori kormányok túl gyávák, hogy megtegyék ezt a fontos lépést, akkor saját kezünkbe kell venni a dolgot, és adósságmentes helyi pénzeket kell létrehoznunk magunknak (pl. Soproni Kékfrank, Balatoni Korona, stb.).

Sztella Nóra Kántor