Kötelező piac

Hawaii törvénybe iktatta a párizsi klímaegyezmény egyes előírásainak megvalósítását

Hawaii törvénybe iktatta a párizsi klímaegyezményben foglalt egyes előírások teljesítését.

A helyi kongresszusban megszavazott törvényt David Ige, az állam demokrata párti kormányzója csütörtökön alá is írta. Ezzel Hawaii lett az Egyesült Államokban az első szövetségi állam, amely törvényi úton is felsorakozott a párizsi egyezmény mellé. Az Egyesült Államokban nagy felháborodást keltett Donald Trump döntése, amelynek értelmében kilépteti az Egyesült Államokat a 2015-ben aláírt párizsi klímavédelmi egyezményből.
A törvény aláírása után elmondott beszédében David Ige hangsúlyozta Hawaii elkötelezettségét a környezet védelme mellett és egyúttal leszögezte, hogy a globális felmelegedés elleni küzdelemben készen áll az együttműködésre más államokkal is. Kitért arra is, hogy Hawaii közvetlenül megtapasztalja a globális klímaváltozás kártékony következményeit: emelkedik a tengervíz szintje, a dagályok minden korábbinál magasabbak, eltűnnek növényfajok, a korallzátonyok fehérednek és a tengerpart egész szakaszai erodálódnak.



A kormányzó a hét elején aláírt egy másik törvényt is: ez a mezőgazdaság szén-dioxid-kibocsátását korlátozza.
Már az elnöki bejelentés estéjén három, demokrata párti irányítású szövetségi állam – Washington, Kalifornia és New York – kormányzója laza szövetséget hozott létre a párizsi megállapodásban foglaltak teljesítésére, majd ehhez a szövetséghez a héten további nyolc állam és Puerto Rico is csatlakozott.
Jerry Brown, Kalifornia kormányzója kedden Pekingben klímavédelmi megállapodást írt alá Kínával.

Forrás: MTI

 

 

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

1 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

1 hét ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

2 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago