Fenntartható fejlődés

A németek uniós szinten betiltanák a benzines- és dízelautókat

A német tartományok azt akarják, hogy 2030 után ne lehessen benzin- és dízelmeghajtású autókat eladni – értesült a Spiegel hírmagazin. A lap szerint ezzel a német szövetségi felsőház legutóbbi ülésén álltak elő, és nemcsak Németországra vonatkozó, hanem teljes európai uniós tiltást akarnak.

A tartományok az Európai Bizottságtól akarják kérni, hogy tegye elérhetővé “a kibocsátásmentes közlekedést”, és legkésőbb 2030-tól csak olyan autókat lehessen eladni, amelyekből nem jön ki egy gramm szén-dioxid sem. A rendelkezést a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták vezette tartományok is támogatják, és a Zöldek is kifejezetten üdvözölték. Tehát a teljes német politikai paletta kiállt a dolog mögött, már ami a tartományok vezetését illeti.

A Zöldek egyébként a parlament jóval nagyobb hatalommal bíró alsóházában is egy hasonló tilalom keresztülvitelét akarják elérni. Erre már csak azért is szükség lenne szerintük, hogy be lehessen tartani a párizsi klímaegyezményt, amely radikális kibocsátáscsökkentést helyez kilátásba a Föld éghajlati viszonyainak stabilizálása, illetve a globális felmelegedés mérséklése végett.

A dolog azért is külön érdekes, mert az autóipar a német gazdaság egyik legfontosabb pillére, és a német gyártók egy-két kivétellel azért nem az energiatakarékos és elektromos autóikról híresek. Viszont a tiltás támogatói szerint pont azért is lenne szükség a szigorra, hogy ezzel is jobban rákényszerítsék az Audit, a Mercedest és a többieket, hogy haladjanak a korral, és komolyabban vegyék az elektromos autók fejlesztését, hiszen ennek elhanyagolásával amúgy is versenyhátrányba kerülnének a konkurenciával szemben.

Forrás: Index

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

3 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

1 hét ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

3 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago