Klímavédelem

Világméretűvé nőtte ki magát az iskola helyett sztrájk mozgalom – (frissítve)

Greta Thunberg felhívására már 112 országból, 1769 helyszínről jelezték és regisztráltak az általa elindított iskolai sztrájkhoz, ami időközben világméretűvé nőtte ki magát!

A fiatalok felébredésével egyidőben sorra történnek a jelentkezések és regisztrációk ezen az oldalon:

https://fridaysforfuture.org/join

A dolog pikantériája, hogy itthon március 15-e éppen Nemzeti Ünnep és rengeteg gyereknek nem kell iskolai igazolás, hogyha részt akarnak venni ezen a megmozduláson, ahol kifejezhetik azt a jogos követelésüket, hogy a legrövidebb időn belül szüntessék be a fosszilis égetését, és a kormányok sokszorozzák meg a Párizsi Klímaegyezményben vállalt céljaikat. A most hatalmon lévő erők pedig biztosítsák a részükre azt az alapvető emberi jogukat is, ami az élhető környezetre és a tiszta levegőre vonatkozik! Ugyanis a realitás az – ahogy a dolgok most haladnak -, hogy nagyon kevés az esély –  Rupert Read akadémikus Cambridge Egyetemen elhangzott előadásában kimondva –  részükre az öregkorra. (Forrás: Shed A Light- Rupert Read – This civilisation is finished- so what is to be done | Churchill_College – Cambridge)

Greta Thunberg egyedül elkezdett – iskola helyett – sztrájk kezdetétől, pár hónap leforgása alatt megfordult az ENSZ COP24 klímavédelmi-konferencián, a Davosi Világgazdasági Fórumon, A TED-en, sok európai nagyvárosban és annak ellenére, hogy a politikai sajtó már annyira nem támogatja mint a kezdetekkor felkapott szenzációt, mégis a mozgalma folyamatosan szélesedik, és a fiatal generációk kezükbe veszik az irányítást minden felé. Ez csak azért történhet mert a világ vezetőinek többsége, az ilyen meg olyan zöldmozgalmak majdnem mind megbuktak. Ha nem így lenne, nem nőtt volna az elmúlt 3 évben is a globális CO2 kibocsátás!

 

Greta Thunberg beszéde a Világgazdasági Fórumon – 2019. január 25. – Davos

Rampasek, László A.

 

 

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

2 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

1 hét ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

2 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago