Ennek a civilizációnak befellegzett. Szóval mi a teendő?

Rupert Read akadémikus, a brit Zöld Párt lelkes támogatója. Ebben az előadásában arról beszél, hogy akár sikerül időben forradalmi változásokat eszközölni a civilizáció fenntarthatóvá tétele érdekében, akár nem, a jelenlegi formájában már nem marad fönn sokáig.

Ennek a civilizációnak befellegzett. Szóval mi a teendő? | ClimeNews - Hírportál

Előadását azzal kezdi, hogy a vezetőink és a szüleink cserbenhagytak a klímaváltozás megelőzésében, beleértve őt magát is. Kifejezi, hogy aggódik a hallgatósága miatt, főleg a fiatalabbak miatt, akik közül sokak már valószínűleg nem fogják megtapasztalni, milyen megöregedni.

Rámutat, hogy a 2015-ös Párizsi Klímaegyezménynél nehéz lett volna jobbat elképzelni, ami egyrészt siker, másrészt kudarc, ugyanis a megállapodás nem elég ahhoz, hogy megelőzze a globális civilizáció összeomlását. Ráadásul a nemzetek még azt sem tartják be, amit ígértek, emiatt azóta nemhogy csökkenne, hanem tovább nőtt a teljes karbonkibocsátás. Más szóval, jelenleg egy globális klímakatasztrófa felé haladunk. Ez pedig azért van, mert a gazdasági célokkal alapvetően összeegyeztethetetlen a kibocsátás-csökkentés.

Hozzáteszi, hogy igazából még rosszabb a helyzet, mert maga az IPCC is túl optimista, mivel alábecsüli a pozitív visszacsatolási mechanizmusokat, mint pl. a jégolvadásból fakadó albedo-csökkenést, és a metánsárkánynak (methane dragon) is nevezett fenyegetést. Utóbbinak lényege, hogy a sarkvidéki permafroszt olvadása révén óriási mennyiségű metánt kerül a légkörbe, ami egy igen erős üvegházhatású gáz, így végül még több metán olvad ki, és így tovább.

Végül megjegyzi, hogy a Párizsi klímaegyezmény még a 2°C-os határ elérése érdekében geomérnöki technológiákra hagyatkozott volna, amik nemcsak, hogy nem léteznek, de ha léteznének is, valószínűleg több kárt okoznának, mint hasznot. Arról nem is beszélve, hogy olyan nagy beruházásokat igényelnek, hogy még kisebb a valószínűsége, hogy bármelyik nemzet beruházna rájuk. Ha ugyanis gazdaságilag megérné, már rég csinálnák.

A lélekemelő bevezető után fölvázolja, hogy alapvetően mely 3 jövőkép áll az emberiség előtt.

Az első az, hogy sikerül időben forradalmi változásokat eszközölni, amik jóval nagyobb változásokat jelentenek, mint azt sokan gondolnák. Nem csak arról van szó, hogy jóformán 10 éven belül le kellene szoknunk a fosszilis energiáról és át kell térnünk a megújulókra. Emellett a globalizálódó világpiac helyett a relokalizáció útjára kellene lépnünk, az ipari mezőgazdaságról kollektíven át kellene térnünk a biogazdálkodásra, és valószínűleg vissza kellene fognunk a húsfogyasztásunkat, amit esetleg rovarokkal pótolhatnánk.
A második jövőkép egyfajta részleges összeomlás, ahol bizonyos civilizációk fennmaradnak, melyek képesek megőrizni az alapvető emberi értékeket (pl. emberi jogok). Rupert Read elmondja, hogy bár ő is örülne, ha sikerülne forradalmasítani a civilizációt, ám nem tartja valószínűnek a jelenleg tapasztalható tudatlanság, rövidlátás, tehetetlenség és ellenérdek fényében. Így aztán a részleges összeomlást és a túlélő civilizációkat tartja a legjobb reális forgatókönyvnek.
A harmadik jövőkép a teljes összeomlás, anarchia és barbarizmus. Egy ilyen világban sehol sem sikerülne megőrizni a társadalmi integritást és az emberi értékeket. Elképzelhető, hogy maradnának még emberek, de már nem tudnának civilizációt építeni. Nagyjából úgy érdemes elképzelni, mint a Húsvét-szigeti több tízezres civilizáció összeomlása után a szigeten tengődő néhány száz fős túlélők nyomorúsága, akik számára a legjobb tüzelőanyag a száraz fű volt, vagy a Mad Max világot, ahol barbár hordák és diktátorok uralták a kietlen pusztaságot.
Hozzáteszi, hogy akár még súlyosabb is lehet a helyzet, pl. az ember kipusztíthatja saját magát, vagy akár az összes komplex életformát. Egyes kutatók szerint az is elképzelhető, hogy a Földön végleg elszabadulna az üvegházhatás, ami végül kipusztítaná az életet, és a Vénuszhoz hasonlóvá tenné a bolygó felszínét. Persze itt már igazából mindegy melyik verzióról beszélünk, mindegyik elkerülendő.

Ha tehát elfogadjuk, hogy a legreálisabb esélyünk a részleges összeomlás utáni túlélő civilizációk forgatókönyve, akkor mit kell tennünk, hogy elkerüljük a legrosszabbat?

1) Először is „föl kell ébrednünk”, és másokat is föl kell ébresztenünk.
Ennek fényében a kétségbeesés, a félelem és a szomorúság igazából racionális érzelmek, és aki nem érzi ezeket az összeomlás felé mutató évtizedekben, az viselkedik irracionális módon.
2) A második, hogy beszélj róla másokkal.
Egyrészt ráébredhetsz, hogy nem vagy egyedül kilátásaiddal és félelmeiddel. Tudva, hogy mások is hasonlóan látják a dolgot, elképzelhető, hogy végleg elveszíted a reményt a csodával határos forradalmi változásokra, amire szükség volna a globális összeomlás elkerüléséhez, viszont végre megbeszélheted érzéseidet másokkal, ami önmagában is segít.
3) A harmadik, hogy gondolkodni kell a részleges összeomlásról, és a túlélő civilizációkról
A túlélő civilizációk ismérve, hogy jórészt képesek megőrizni az emberi értékeket (pl. emberi jogok, életminőség, fenntarthatóság, stb.). Ennek fontos eleme a művészet is, mely segítségével képesek volnánk elképzelni, hogyan is zajlik egy ilyen folyamat, illetve hogy milyen lehet az élet egy túlélő civilizációban. Sajnos jelenleg óriási hiány van ilyen téren a művészetben, főleg a filmek és sorozatok esetén. A klímakatasztrófa, valamint az azt túlélő civilizációk reális művészi ábrázolása jelenleg hiánycikk.
4) A negyedik a „mentőcsónakok” építése.
Ez az összefoglaló neve az egyedi felkészülésnek. Például a felhalmozást tartós élelmiszerekből, készpénzből, barteralapból, vagy ezüstből és aranyból. De elengedhetetlen eleme a helyi közösség építése is, ami a munkamegosztás és a védelem alapja. Remek modellt jelent a Transition Towns mozgalom (magyar megfelelője az „Átalakuló Közösségek”).
Az úgynevezett „mélyadaptáció” a klímakatasztrófa tekintetében a globális összeomlás miatt megváltozott világra való stratégiai felkészülést jelenti. Többek között magában foglalja azt is, hogy nem ruházunk be bonyolult, és költséges fenntartású nagyprojektekbe, főleg, ha az abból fakadó veszélyek elkerülése folyamatos karbantartást igényel (pl. nukleáris erőművek), vagy, ha a lehetséges veszélyek ismeretlenek (pl. geomérnöki projektek).
5) Az ötödik a hátráltató beavatkozások („holding actions”)
Ennek célja elsősorban az időnyerés (pl. fogyasztói bojkott). Idetartozik a befektetések átcsoportosítása a fosszilis energiaforrásokról a megújuló erőforrásokra, vagy a lobbizás a környezetvédelmi törvények szigorításáért. Akár a konkrét környezetpusztító tevékenység leállítására irányul ez a fajta tevékenység, akár a károk enyhítésére, az időnyerés lényege az elkerülhetetlenre való felkészülés lehetőségének biztosítása.
6) A hatodik az, hogy lázadj!
Ennek egyik alappillére a vezetők tekintélyének megkérdőjelezése, minthogy nyilvánvalóan cserbenhagyták a társadalmakat, amiket egyebek között védeniük kellene a környezeti katasztrófáktól. A hatalmon lévők láthatóan egy olyan rendszert működtetnek, amelyik hozzájárul a környezeti pusztuláshoz, és ezáltal a társadalom létalapjának eltűnéséhez. Ezáltal a munkájuk akadályozása – hacsak nem a károk enyhítésére irányul – a társadalomnak tett szolgálat. Ennek eszközéül szolgálhat minden erőszakmentes polgári ellenállás.
Rupert Read-et gyakran kritizálják amiatt, hogy beszédei az embereket elszomorítja, megijeszti, és nem ad nekik elég reményt. Erre az a válasza, hogy nem gondolja, hogy jelenleg a remény a legmegfelelőbb érzés. Amire szerinte szükségünk van, az bátorság. Bátorság, hogy szembenézzünk a valósággal, és megtegyük azt, amit meg kell tennünk.
7) A hetedik, hogy állj meg egy kicsit.
Read azt javasolja, hogy szakíts időt arra, hogy átgondold mindezt, és a saját szerepedet. Olykor állítsd meg a mókuskereket, vagy lehetőség szerint szállj ki belőle. A felkészülés egyik legnagyobb akadálya ugyanis az, hogy a mókuskerék tekerése elvonja figyelmünket arról, hogy mi zajlik körülöttünk, de még ha észre is vesszük, egyszerűen kifáraszt.

Az előadás utáni kérdések során előjön néhány olyan téma, amik mellett mindezek fényében valóban nem lehet elmenni.

Ilyen például a népesedés kérdése, mely tulajdonképpen az egész klímaváltozás legalapvetőbb oka. Ennek kapcsán Read úgy fogalmaz, természetes, hogy humánus módokat kell találnunk a népesség csökkentésére (bár nem hoz föl példákat, holott az oktatás és a fogamzásgátlás jogának biztosítása kézenfekvő, és bizonyítottan hatékony). Kitér arra is, hogy mivel a fejlett országokban nagyobb a fejenkénti fogyasztás, ezért szerinte előbb azokkal kellene kezdeni (ugyanakkor ha a fogamzásgátlás jogának biztosítása felől közelítjük meg a kérdést, akkor nincs értelme két lépésben csinálni, ugyanis igazságtalan volna, ha a fogamzásgátlás továbbra is a gazdagok kiváltsága maradna).

A kérdések során előjött a migrációs válság is, amit várhatóan nagyságrendekkel súlyosabbá fog tenni a klímaváltozás előrehaladása. Read elmondja, attól tart, hogy a szabad migráció végül minden ország stabilitását felborítaná, így sehol nem maradnának túlélő civilizációk. Már csak azért is, mert sok fejlett ország már most sem volna képes biztosítani polgárai élelmezését (pl. Nagy-Britannia), így ha összeomlik a nemzetközi kereskedelem, akkor lakosai várhatóan éheznének. Emiatt azzal érvel, hogy az emberi civilizáció, és az emberi értékek megmentése érdekében nem célszerű emberi jognak kikiáltani a szabad migrációt. Sőt, szerinte a fejlett országoknak arra kellene törekednie, hogy akkorára csökkenjen a lakosságuk, amit a saját mezőgazdaságuk is képes eltartani, ráadásul a klímaváltozás hatásainak fényében (ami jellemzően kisebb, mint a jelenlegi). (Megjegyzés: a népességcsökkenésnek egyáltalán nem kell erőszakosnak lennie; egyes fejlett országokban már most is csökken a népesség amivel ilyen szempontból példát mutatnak a világnak – a szerk.)

Sztella Nóra Kántor
Forrás: Shed A Light- Rupert Read – This civilisation is finished- so what is to be done | Churchill_College - Cambridge
Az eredeti angol nyelvű előadásról a videó