Civilizáció

Ha nincs jövő, nincs gyerek

Nem vállalnak gyereket ezek a tinédzserek, ha a kormány nem veszi komolyan a klímaváltozást!

Az ő generációjuk számára a klímaváltozás nem vélemény, hanem a túlélés kérdése.

Kanadai és amerikai tinédzserek egy csoportja megfogadta, hogy a jövőben nem vállalnak gyereket addig, míg a kormányaik nem veszik komolyan a klímaváltozással járó feladatokat.

Emma Lim, a montreali McGill Egyetem 18 éves diákja indította el a #NoFutureNoChildren mozgalmat – ez körülbelül annyit tesz: ha nincs jövő, nincs gyerek.

Lim az Insidernek azt mondta, mindig is anya akart lenni, de nem fog gyerekeket szülni egy olyan világban, ahol nincsenek biztonságban.

Azt akarom látni, hogy a kormány átfogó terveket készít, hogyan maradjon 1,5 fok alatt a felmelegedés mértéke.

Lim egy olyan tervet is vár a kormánytól, amelyben felkészülnek arra, hogyan segítik azokat az embereket, akiket a leginkább érint majd a klímaváltozás. Olyanokra is gondol, akik a klímaváltozás miatt elhagyni kényszerülnek a lakhelyüket, akik elveszítik a munkájukat, mert a mezőgazdaságban, a halászatban dolgoznak, vagy a kőolaj-földgáz kitermelésével, feldolgozásával foglalkoznak.

A tinédzser szerint a klímaváltozás a generációjuk megkerülhetetlen valósága.

Mikor fiatal vagy, elhiszed, hogy a kormány helyrehozza a dolgokat, így csatlakoztam egy környezetvédő csoporthoz, ahol az újrahasznosításért dolgoztunk. Akkor azt hittem, minden rendben lesz.

De ez a hit idővel szertefoszlik.

Lim a kortársai között sokakkal találkozott, akik hozzá hasonlóan félnek attól, mit hoz a jövő. Azt akarják, hogy az emberek megértsék ezt a félelmet, amely annyira megkérdőjelezhetetlenül áthatja a generációját. Főleg, hogy a szülei és nagyszülei számára a klímaváltozás gyakran vélemény és nem túlélés kérdése.

Nem Limék az egyetlenek, akik a klímaváltozással kapcsolatos kormányzati lépéseket sürgetik. Greta Thunberg a minap olvasott be az amerikai politikusoknak, hogy nem a dicséretükre, hanem konkrét lépésekre van szükség.

Forrás: HVG

 

rampi

Recent Posts

Hogy ízlik az ‘ingyen ebéd’?

„Nincsen ingyen ebéd.” – így szól a közgazdaságtan klasszikus tétele: egy, a jelenben meg nem…

4 perc ago

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

4 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

1 hét ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

3 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago