Civilizáció

Na, korrupt vén marhák! Mit kezdtek 1,3 milliárd elszánt fiatallal?!

Már vagy tizedik éve követem az ENSZ háttérszervezetének, a Világgazdasági Fórumnak január végén szokásos davosi konferenciáit. Erre meghívják a világ legbefolyásosabb gazdasági és politikai döntéshozóit, szakértőit, vagy nyolc-kilencszáz embert (egy ideje magyart nem látni közöttük).

Hihetetlen mennyiségű, izgalmas elemzést tesznek hozzáférhetővé a következő évek kilátásairól már az előkészítés során, majd később az ott született állásfoglalások értékeléséről. Egyetemi oktatóknak fantasztikus kincsesbánya, politikusoknak pedig döntési szamárvezető (lehetne). Idén január 21-24. között zajlott le a fórum, egy rahedli anyagot töltöttem le a kapcsolódó honlapokról, és hol van még a vége? Most jönnek majd az értékelések, meg azok nyomán (remélhetőleg) a javaslatokat megvalósító programok.

Feltehetőleg sokszor, és sokat fogok még némelyikről csevegni, de most csak egy érdekes jelenséget említek, amire felfigyeltem. Tavaly nagy port vert fel a 16 éves klímavédő Greta Thunberg, aki meghívott előadóként keresetlen szavakkal osztotta ki az impotens döntéshozókat, akik csak pofáznak, de semmit sem tesznek. Hogy a konzervatív médiától a szerepléseiért milyen karaktergyilkossági támadásokat kapott (és kap folyamatosan), azt tudjuk – magam is tartottam előadásokat erről a jelenségről. Dacára annak, hogy stílusa (indulatosan provokatív), fiatal kora (nem tiszteli a konzervatív, tekintélyes időseket), speciális betegsége (Asperger-szindróma – az autizmus enyhe válfaja) megosztja a közvéleményt – 2019-ben az év embere lett a Time-magazinnál.

A konzervatív(nak hazudott) média felhányta (itthon is!), hogy persze, ugyanez a magazin az év emberének választotta 1938-ban Hitlert, majd 1939-ben Sztálint is, de mielőtt ennek a médiának az „emlőin” szocializálódók rácuppanának erre („na, ugye!”), jeleznék valamit. A Time-ban az év embere lett például 1956-ban „A magyar szabadságharcos”, 1962-ben XXIII. János pápa, 1994-ben II. János Pál, 2013-ban Ferenc pápa. Erről bezzeg hallgatnak a „tárgyilagos közszolgálat” keresztény értékeket követő, konzervatív bajnokai. Szemérmesen (szemérmetlenül?) azt is elhallgatják, hogy a Time annak adományozza ezt az elismerést, akivel az adott évben a média legtöbbet foglalkozott, legnagyobb hatású volt. Ennyit a „tárgyilagos manipuláció” iskolapéldájáról, de tudnám sorolni hosszan még… A karaktergyilkossági kísérletek alapvető oka az lehet, hogy a populista vadbarmok (azon túl, hogy alázattal szolgálják a globális nagytőkét) elkönyvelték: a klímaválság ballib hiszti, mintha lenne jobb-, vagy baloldali globális válság bármilyen területen is. Osztom az indián mondást, miszerint „a madár jobb, és bal szárnya ugyanahhoz a madárhoz tartozik.”

Kétségtelen, Thunberg intenzív, eredményes médiaszereplése nem megy profi szakmai háttér, és finanszírozók nélkül – de hát ezt a közpénzekben (és „közpénz jellegét elveszített” forrásokban) dúskáló közmédia is pontosan tudja. Csakhogy abszolút nem mindegy, ezek a pénzek közérdekeket, vagy szűk lobbyérdekeket szolgálnak. Itt a feltételeket a klímavédő (és nem „migránssimogató”!) mozgalmak, illetve a Világgazdasági Fórumhoz (és az ENSZ-hez) hasonló nemzetközi szervezetek teremtik meg. És persze a média, meg a közvéleménynek az a része, amely fontos ügynek tekinti ezt a törekvést. Már rájöttek, hogy egyetlen személyre kihegyezni egy ilyen, az emberiség számára sorsdöntő ügyet nem szabadna – túl könnyű célpont. Miután a célt elérték (a klímaügy bekerült a közvélemény fókuszába), ráadásul a fiatal generációt a klímaválság pillanatok alatt összerántotta, globális mozgalommá szervezte, tovább is léptek. Megosztva Greta Thunberg terhét és felelősségét számtalan, ígéretes fiatalt állítottak csatasorba. Ők a klímaválságon túl hasonlóan fontos fenyegetésekre is felhívják a figyelmet. Közülük jónéhányan most is ott ültek már a dobogón Thunberg mellett, hatásos beszédeket tartottak – ugyancsak tinédzserek, elkötelezettek, értelmesek, és határozottan indulatosak. De például nincs Asperger-szindrómájuk, egy támadási felülettel kevesebb. És a döntéshozók impotenciáját nem azért bírálják tiszteletlenül, mert az illetők öregek, hanem mert csak pofáznak, de nem lépnek. Lásd: https://24.hu/kulfold/2020/01/22/davos-vilaggazdasagi-forum-fiatalok-greta-thunberg-klimavalsag-tinedzser/ A csatolt képen egy csoportjuk látható, köztük Thunberggel.

Szemben a konzervatív média terjesztette hazugsággal ezek a fiatalok pontosan tudják, hogy a globális fenyegetések legfőbb okozói (70-75%-ban!) nem az egyszerű emberek, hanem a leggazdagabb 20 ország, meg a legnagyobb 100 vállalat. Őket kellene elsősorban a sarokba állítani! De hogyan lehetne, ha az erre egyedül képes döntéshozók az ő tenyerükből esznek?! Természetesen cserébe eljátsszák az

ügyeletes vén marhák

(miniszterelnökünk Lenintől származó idézete szerint: hasznos idióták) szerepét. Viszont nem számolnak egy dologgal: ez a mai tinédzser (10-19 éves) generáció okos telefonnal a kezében, és az Internet-be bekötve született! Előttük nincs titok, minden információhoz hozzáférnek. A simlis politikai játszmákat is jól látják, ennek megfelelően a mai korrupt politikai „elit” nagy része totálisan hiteltelen számukra. Pillanatok alatt mozgalmakká képesek szerveződni. A statisztika szerint globális létszámuk 1,3 milliárd fő (ENSZ, 2020), ami évente 340 millió fővel növekszik. 10 éven belül ők dominálják a munkaerő piacot (meg a politikai választásokat is). Ezt jól érzékelik a pozícióikat tíz körömmel védő konzervatívok, de lejárató kampányokon túl mást nem tudnak kezdeni velük.
Na, erre kössünk gombot, kedves kortársaim, meg a globális változásokat országhatárok mögé húzódva megállítani kívánó, populista döntéshozóink!

Dr. Dinya László – egyetemi tanár


rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

1 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

7 nap ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

2 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago