Categories: Felelős társaságok

40 ezer ember vonult fel az első amszterdami „klímameneten”

A Greenpeace és más környezetvédő csoportok szervezték azt a menetet, ami egy tisztességes és fenntartható klímapolitikát követelve vonult végig vasárnap az esőtől áztatott holland fővárosban.

A vonulók arra akarják rákényszeríteni a holland kormányt, hogy tegyen többet, és cselekedjen hatékonyabban a klímaváltozás megállításáért.

Ez volt az első ilyen menet Hollandiában, és a nagy esőzés dacára is mintegy 40 ezer embert vett részt a felvonuláson. Hollandia különösen érintett a globális felmelegedés kérdésében, mivel az ország egy jelentős része tengerszint alatt fekszik, és az országot a klímaváltozás előrehaladtával az Északi-tenger szintemelkedése fenyegeti.

Februárban egyik nap – belga társaikat követve – 15 ezer holland diák maradt távol az iskolától, és vett helyette részt egy ifjúsági klímavonuláson, ezzel jelezve, hogy többet várnak a politikusoktól annak érdekében, hogy megmentsék az ő jövőjüket.

“Elegünk van a homályos ígéretekből, konkrét intézkedéseket követelünk” – hangoztatta az eseményt szervező Föld Barátai nevű nemzetközi környezetvédelmi hálózat hollandiai ága.

A fő követelés akként szólt, hogy a kormánynak intenzívebben kéne fellépnie zöld ügyekben: így például számon kérni azokat a vállalatokat és magánszemélyeket, amelyek és akik nem tesznek eleget a környezet fenntarthatóságáért; hatékonyabban kéne elosztani a kabinetnek a klímaváltozásra félretett költségvetési pénzeket, és többet is kellene áldoznia a büdzséből ezekre az ügyekre.

A tüntetők azt is elvárják a kormánytól, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást azokra az országokra, amelyek nem veszik komolyan a 2015-ös párizsi klímaegyezményben foglalt elvárásokat és követeléseket.

A klímaegyezmény legfontosabb célkitűzése, hogy 2100-ig 2 Celsius-fokon belül tartsa a globális hőmérséklet-emelkedést.

Források: AFP / Euronews / MTI / 444

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

4 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

1 hét ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

3 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago