Az ország első teljesen karbonsemleges vitaminmárkája

Egészen eddig a vitaminkészítmények is hozzájárultak a klímaváltozáshoz. A Netamin ezen változtatott most és Magyarországon elsőként érte el a 100%-ban karbonsemleges működést.

A téli vitaminpótlás témája minden évben előkerül, de a koronavírus-járvány miatt még talán soha nem volt annyira fontos, mint most. Táplálék-kiegészítőkkel ez könnyebben megy, de valljuk be, e termékek környezeti hatására nem igazán szoktunk gondolni.

 

Miért is számít ez? Minden terméknek, amit megveszünk, van karbonlábnyoma – vagyis kötődik hozzá üvegházhatású gázkibocsátás. A vitaminok, táplálékkiegészítők esetében sincs ez másképp.

A karbonlábnyom azonban mérsékelhető, sőt semlegesíthető is. Szén-dioxid kompenzációnak nevezzük, amikor egy vállalat olyan projektet támogat, amely csökkenti a Föld szén-dioxid szintjét. Így egyensúly jön létre a légkörbe kibocsátott és az elnyelt szén-dioxid mennyiség között.

Hogyan váltak karbonsemlegessé a Netamin vitaminok és táplálékkiegészítők?

A Netamin magyar tulajdonú vállalat, amely immár 10 éve foglalkozik vitaminok, gyógynövény-alapú készítmények és egyéb táplálékkiegészítők fejlesztésével, forgalmazásával. Csapatuk missziója, hogy „aki csak nyitott rá, annak segítsen egy egészségesebb és boldogabb életet élni.”

A Netamin lett az ország első teljesen karbonsemleges vitaminmárkája

A vállalat környezetvédelmi célkitűzései között vállalta, hogy működését – beleértve az operatív működést és a termékek gyártását, szállítását is – 2020-ban 100%-ban karbonsemlegessé teszi. A cél megvalósult, így a Netamin lett Magyarország első karbonsemleges táplálékkiegészítő márkája.

A karbonlábnyom semlegesítését egy amazóniai esőerdővédő projekt támogatásával érik el, amely összesen több mint 117 ezer hektár területet óv meg az illegális erdőirtástól. Az erdőség természetes szén-dioxid megkötőként ellensúlyozza a Netamin által kibocsátott szén-dioxid mennyiséget is.

A Netamin lett az ország első teljesen karbonsemleges vitaminmárkája

A támogatás a trópusi esőerdőben élő, súlyosan veszélyeztetett állatfajok védelmét és munkahelyek teremtése, fenntartható erdőgazdálkodás révén a helyi szegénység csökkentését is lehetővé teszi.

„Az üres ígéretek ideje rég lejárt, most cselekedni kell”

Habár a koronavírus miatti lezárások és korlátozások után – ideiglenesen – számottevően csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása, ez kevés a sikerhez. A globális felmelegedés megakadályozása érdekében állandó jelleggel kell csökkenteni a szén-dioxid-szintet.

„A tét bolygónk, gyermekeink, unokáink sorsa. A Netamin termékekkel vásárlóink nemcsak egészségüket, de közös kincsünk, a Föld bolygó egészségét is segítenek megóvni” – fejti ki Benkovics Péter, a Netamin vezető életmód-tanácsadója, egyúttal a karbonsemlegesség-projektjük felelőse.

„Tudósok szerint a klímaváltozás tekintetében már a huszonnegyedik órában vagyunk. Ezért az üres ígéretek ideje rég lejárt, most cselekedni kell. Mi ezt tesszük, és reméljük, sokan követik is majd a példánkat.”

Forrás: Netamin.hu



Ahogy az éghajlati válság fokozódik...

...a megalapítása óta karbonsemleges módon fenntartott ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről és a légköri szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.