ÚGY VISELKEDNEK, MINT AZ ELKÉNYEZTETETT, FELELŐTLEN GYEREKEK

Greta Thunberg, a fiatal aktivista, aki egy nemzedék hangjává vált, történelmi és úttörő beszédei.

Mindennek meg kell változnia. És ennek ma kell kezdődnie.

2018 augusztusában egy tizenöt éves svéd lány, Greta Thunberg úgy döntött, hogy egyik nap nem jár iskolába. Akciói az éghajlati válság elleni globális fellépési mozgalom felvirágzására ösztönözték a tanulók millióit, hogy sztrájkoljanak a bolygónkért. Arra kényszerítsék a kormányokat, hogy hallgassanak rá, és jelöljék Nobel-békedíjra.

Ez a május 30-án angol nyelven megjelent könyv először mondja el hamisítatlanul Greta szavait. Összegyűjtve beszédeit, amelyek Európa-szerte történelemé váltak, az ENSZ-től a tömegek utcai tiltakozásáig. Senki sem túl kicsi a változtatáshoz.

A III. Globális klímasztrájkig van még időnk arra, hogy megjelenjen egy-egy beszéde időrendi sorrendben, magyar nyelven, természetesen az Ő jóváhagyásával.

ÚGY VISELKEDNEK, MINT AZ ELKÉNYEZTETETT, FELELŐTLEN GYEREKEK
(European Economy and Social Committee
Civil Society for rEUnaissance, Brussels, 21 February 2019)

Greta Thunbergnek hívnak, 16 éves klímaaktivista vagyok Svédországból és ebben a teremben ma jelen van még velem Anuna, Adelaide, Kyra, Gilles, Dries, Toon és Luisa is.
Gyermekek és iskolák tízezrei sztrájkolnak Brüsszel utcáin a klímáért. Százezrek teszik ugyanezt szerte a világon. Iskolai sztrájkot folytatunk, mert mi elvégeztük a házi feladatunkat. Néhányunk itt van ma. Az emberek mindig azt mondják nekünk, hogy mennyire reménykednek. Reménykednek, hogy a fiatalok majd megmentik a világot, de nem fogjuk. Mert egyszerűen nincs annyi időnk, hogy felnőjünk és felelősséget tudjunk vállalni. Mert 2020-ra meredeken lefelé kell nyomnunk a kibocsátási görbénket.
Ez a jövő év.
Tudjuk, hogy a legtöbb politikus nem akar beszélni velünk. Rendben, mi sem akarunk beszélni velük. Mi inkább a tudósokkal akarunk beszélni. Figyeljenek rájuk, mert mi csupán azt ismételjük, amit ők már évtizedek óta mondanak. Azt akarjuk, hogy kövessék a Párizsi Egyezményt és az IPCC riportokat. Nincs egyéb kérésünk: működjenek együtt a tudománnyal! Ez a kívánságunk. Amikor a politikusok a klímáért folytatott iskolai sztrájkokról beszélnek, majdnem mindenről beszélnek, csak a klímakrízisről nem.
Sokan megkérdőjelezik az iskolai sztrájkokat és azt kérdezik, hogy vajon az iskolakerülést népszerűsítjük-e, illetve vissza kéne-e mennünk az iskolába vagy sem. Összeesküvés-elméleteket gyártanak és báboknak neveznek bennünket, akik nem tudnak önállóan gondolkodni.
Kétségbeesetten igyekeznek témát váltani és elterelni a figyelmet a klímakrízisről. Nem akarnak erről beszélni, hiszen tudják, hogy nem nyerhetik meg ezt a harcot. Tudják, hogy ők nem csinálták meg a saját házi feladatukat, de mi igen.
Ha egyszer megcsináltad a házi feladatod, rájössz, hogy új politikákra és új gazdaságra van szükségünk, ahol minden a gyorsan fogyó és rendkívül korlátozott mértékben fennmaradó szén-dioxid-költségvetésen alapul.
Ez azonban nem elég. Teljesen új gondolkodásmódra van szükségünk.
A jelenleg fennálló politikai rendszer a versengésről szól. Akkor csalhatsz, amikor akarsz, miközben minden csak a győzelemről és a hatalom megszerzéséről szól. Ennek véget kell vetni, meg kell állítanunk az egymással folytatott versengést. Együttműködésre és közös munkára van szükségünk, valamint tisztességesen meg kell osztanunk a bolygó erőforrásait. El kell kezdenünk úgy élni, hogy figyelembe vesszük a bolygó határait, összpontosítunk a méltányosságra és az élő fajok érdekében néhány lépést hátrébb lépünk. Meg kell védenünk a bioszférát, a levegőt, az óceánokat, a földet, az erdőket.
Ez nagyon naivan hangozhat, de ha megcsináltad a házi feladatodat akkor tudod, hogy nincs más választásunk. Minden erőnket az éghajlatváltozásra kell összpontosítanunk, mert ha ez nem sikerül, akkor minden eredményünk és fejlődésünk hiábavaló volt, és politikai vezetőink örökségéből mindössze az emberiség történetének legnagyobb kudarca marad. Úgy fognak rájuk emlékezni, mint a világ legnagyobb gazembereire, mert a közömbösséget és a nem-cselekvést választották.
Ennek azonban nem kell feltétlenül így lennie. Még van időnk.
AZ IPCC riport szerint még 11 évünk van, mielőtt azok a visszafordíthatatlan láncreakciók beindulnak, amelyek felett már nincs hatalmunk. E példa nélküli változást elkerülendő, az elkövetkezendő évtizedben társadalmunk minden szegmensében cselekvésre van szükség, beleértve a CO₂ kibocsátásunk legalább 50%-os csökkentését is 2030-ig.
Kérem vegyék figyelembe, hogy ezek a számok nem tartalmazzák a méltányosság kérdéskörét, amely nagyon fontos ahhoz, hogy a Párizsi Egyezmény globális szinten működjön, valamint nem tartalmaznak olyan fordulópontokat és a visszacsatolásokat sem, mint a rendkívül erőteljes metángáz szivárgás az olvadó sarkvidéki jégtakaró alól. Ide tartoznak azok a hatalmas, bolygóméretű negatív kibocsátási technikák is, amelyeket még nem találtak fel és sok tudós attól tart, hogy nem is lesznek időben felfedezve, továbbá attól, hogy a feltételezett skálán egyébként sem lesz lehetséges a megvalósításuk.
Nekünk azt mondták, hogy az EU igyekszik javítani a kibocsátási célszámokat. Az új tervezetben az EU azt célozta meg, hogy az 1990-es szint alá, 45 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását 2030-ig. Néhányan azt mondják, hogy ez jó és ambiciózus terv. Ám ez az új célkitűzés nem elég, hogy a globális felmelegedést 1.5 Celsius fok alatt tartsuk.
Ez a cél nem elég hatékony ahhoz, hogy megvédjük a jövőt a most növekvő gyermekek számára. Ha az EU megteszi hozzájárulását és a szén-dioxid költségvetés a 2 Celsius fokos limit alatt marad, az minimum 80%-os csökkentést jelent, amibe beletartozik a repülés és a hajózás is. Vagyis ez kétszer olyan ambiciózus, mint a jelenlegi előterjesztés. A cselekvésnek a nyilatkozatok és a politikai pártok felett kell állnia. Vagyis a szőnyeg alá söprik a szemetüket, hogy a mi generációnk takarítsa fel és oldja meg a problémát.
Néhányan azt mondják, hogy a jövőnkért harcolunk, de ez nem igaz. Mi nemcsak a saját jövőnkért harcolunk, mi mindenki jövőjéért harcolunk.
És ha azt gondolják, hogy ehelyett az iskolában kellene lennünk, akkor azt javasoljuk, hogy álljanak fel a munkájuk mellől és vegyék át a helyünket az utcai sztrájkokban. Vagy talán még jobb, ha csatlakoznak hozzánk, hogy felgyorsuljon a folyamat.
És sajnálom, de azt mondani, hogy minden rendben van, miközben nem csinálnak semmit, számunkra egyáltalán nem reményteljes. Valójában ez a remény ellentéte. Ám Önök még mindig ezt csinálják. Csak ülnek és várják a reményt – úgy viselkednek, mint az elkényeztetett, felelőtlen gyerekek. Nem úgy tűnik, mintha megértették volna, hogy a remény olyasvalami, amit meg kell keresni.
És ha még mindig azt mondják, hogy elvesztegetjük az értékes leckeidőt, akkor engedjék meg, hogy emlékeztessem Önöket arra, hogy politikai vezetőink évtizedek óta vesztegetik az időt tagadással és passzivitással. És mert az időnk fogy, elhatároztuk, hogy cselekszünk.
Elkezdtük feltakarítani a szemetüket és nem állunk meg addig, amíg nem végeztünk vele!