TÚL FIATAL VAGYOK AHHOZ, HOGY EZT CSINÁLJAM

Greta Thunberg, a fiatal aktivista, aki egy nemzedék hangjává vált, történelmi és úttörő beszédei.

Mindennek meg kell változnia. És ennek ma kell kezdődnie.

 

TÚL FIATAL VAGYOK AHHOZ, HOGY EZT CSINÁLJAM | ClimeNews - Hírportál2018 augusztusában egy tizenöt éves svéd lány, Greta Thunberg úgy döntött, hogy egyik nap nem jár iskolába. Akciói az éghajlati válság elleni globális fellépési mozgalom felvirágzására ösztönözték a tanulók millióit, hogy sztrájkoljanak a bolygónkért. Arra kényszerítsék a kormányokat, hogy hallgassanak rá, és jelöljék Nobel-békedíjra.

Ez a május 30-án angol nyelven megjelent könyv először mondja el hamisítatlanul Greta szavait. Összegyűjtve beszédeit, amelyek Európa-szerte történelemé váltak, az ENSZ-től a tömegek utcai tiltakozásáig. Senki sem túl kicsi a változtatáshoz.

A III. Globális klímasztrájkig van még időnk arra, hogy megjelenjen egy-egy beszéde időrendi sorrendben, magyar nyelven, természetesen az Ő jóváhagyásával.

 

TÚL FIATAL VAGYOK AHHOZ, HOGY EZT CSINÁLJAM
(Facebook, Stockholm, 2 February, 2019)

Mostanában számos pletykát hallok magamról keringeni, valamint óriási mennyiségű gyűlöletet tapasztalok.
Ez nem lep meg. Tudom, hogy mivel a legtöbb ember nincs tisztában a klímakrízis teljes jelentőségével (ami érthető, hiszen az ügy sohasem volt krízisként kezelve), egy iskolai sztrájk az éghajlatért általánosságban nagyon furcsának tűnhet. Tehát engedjék meg, hogy az iskolai sztrájkom kapcsán néhány dolgot tisztázzak.
2018 májusában én voltam az egyik győztese annak a környezetről szóló pályázatnak, amelyet a Svenska Dagbladet című svéd újság írt ki. A cikkemet publikálták és néhány ember megkeresett, többek között Bo Thorén a Fossil Free Dalsland-tól. Volt néhány csoportja, főként fiatalok, akik tenni akartak valamit a klímaváltozás érdekében. Volt néhány telefonbeszélgetésem más aktivistákkal is. Az új projektötletek között felmerült az is, hogy a klímaváltozás ügye nagyobb nyilvánosságot kapjon. Bo-nak volt néhány ötlete arra nézvést, hogy mit tehetnénk. Mindenféle ötletek, a felvonulásoktól kezdve a lazább iskolasztrájkokig (ami azt jelentette, hogy iskolások csinálhatnának valamit az iskolaudvaron vagy az osztályteremben). Az ötlet ihletői a Parkland-i diákok voltak, akik visszautasították a bejárást az iskolai lövöldözések után.
Nekem tetszett az iskolai sztrájk ötlete. Ezért továbbfejlesztettem, és megpróbáltam magam mellé fiatalokat szerezni, de igazán senkit sem érdekelt a dolog. Azt gondolták, hogy a Zero Hour felvonulás svéd verziója nagyobb hatású lesz. Tehát egyedül terveztem tovább az iskolai sztrájkot és ezután nem vettem részt több megbeszélésen. Amikor elmondtam a szüleimnek a tervemet, nem igazán tetszett nekik. Nem támogatták az iskolai sztrájk ötletét, és azt mondták, hogy ha mégis megcsinálom, egyedül kell végigvinnem, anélkül hogy tőlük bármilyen támogatást kapnék.
Augusztus 20-án leültem a svéd parlament elé. Szórólapokat adtam ki, rajtuk a klímaváltozás tényeivel és annak magyarázatával, hogy miért csinálom ezt. Az első dolog, amit tettem, hogy kiposztoltam a Twiterre és az Instagramra, hogy mit csinálok, ami hamarosan vírusként terjedt tovább. Aztán újságírók és lapok jöttek. A klímamozgalomban élenjáró svéd vállalkozó és üzletember, Ingmar Rentzhog az elsők között érkezett. Beszélt velem, majd képeket készített, amiket kitett a Facebookra. Ez volt az első alkalom, hogy találkoztam és beszéltem vele. Azelőtt sosem beszéltem vagy találkoztam vele.
Sokan szeretik azt terjeszteni, hogy „emberek állnak mögöttem”, vagy hogy „fizetnek nekem” vagy engem „használnak fel”, hogy azt tegyem, amit teszek. De senki sincs „mögöttem”, csak én saját magam. A szüleim olyan messze voltak a klímaaktivistáktól, amennyire csak lehetséges, mielőtt én fel nem hívtam erre a figyelmüket.
Nem vagyok semmilyen szervezet tagja. Néha támogat és együttműködik velem néhány NGO, amelyik az éghajlattal vagy a környezettel foglalkozik. Én azonban abszolút független vagyok és egyedül önmagamat képviselem. Teljesen ingyen csinálom, amit csinálok, semmilyen formában nem kapok sem pénzt, sem jövőbeli ígéretet bármilyen fizetségre. És hozzám vagy a szüleimhez kapcsolódóan sem teszi ezt senki. Ez természetesen a jövőben is így is marad. Egyetlen olyan klímaaktivistával sem találkoztam, aki pénzért harcolt volna az éghajlatváltozás ellen. Ez az elgondolás teljességgel abszurd.
Továbbá kizárólag az iskolám engedélyével utazom és a szüleim fizetik a jegyeimet és a szállásomat.
A családom írt egy könyvet rólunk és arról, hogyan befolyásolt engem és testvéremet, Beátát a szüleink véleménye és világlátása, különösen akkor, amikor a klímakérdés képbe került.
A diagnózisunkról is írtak. A könyvet 2018 májusában kellett volna kiadni. Ám mivel nézeteltérésünk támadt a kiadóval, befejeztük velük az együttműködést és kiadót váltottunk, így a könyv végül ugyanez év augusztusában jelent meg. A könyv megjelenése előtt a szüleim tisztázták, hogy a könyvből (Scenes from the heart) származó lehetséges bevétel nyolc különféle alapítványhoz kerül, amelyek a környezettel, a beteg gyermekekkel és az állatok jogaival foglalkoznak.
És igen, én írom a saját beszédeimet. De mióta tudom, hogy amit írok, rengeteg emberhez eljut, rendszeresen kérek véleményezést. Van néhány tudós is, akiktől gyakran kérek segítséget abban, hogyan fejezzek ki bonyolult problémákat. Mindenben teljesen korrekt szeretnék lenni, ezért sosem
állítok valótlanságokat, amelyek félreértésekhez vezethetnek.
Egyesek gúnyolódnak a diagnózisom miatt. De az Asperger nem betegség, hanem ajándék.
Néhányan azt is mondják, hogy mióta Aspergerem van, nem tudom elhelyezni magam ebben a szituációban. Azonban pontosan ez az, amit tettem. Mert lehettem volna „normális” és társasági, beléphettem volna egy szervezetbe, vagy indíthattam volna egy szervezetet saját magam is. De mivel nem vagyok túl jó a társas érintkezésben, ehelyett ezt tettem. Nagyon frusztrált voltam attól, hogy semmi sem történik az éghajlati krízis kapcsán, és azt éreztem, hogy muszáj tennem valamit, bármit. És gyakran nem csinálni semmit – csak ülni a parlament előtt – sokkal nagyobb hatású, mint bármit is csinálni. Mint ahogyan a suttogás is néha hangosabb, mint a kiáltás.
És van még egy panasz: mégpedig az, hogy „úgy beszélek és írok, mint egy felnőtt”. Erre csak azt tudom válaszolni: nem gondolják, hogy egy 16 éves ki tud állni önmagáért?
Néhányan azt mondják, hogy túlzottan leegyszerűsítem a dolgokat. Például, amikor azt mondom, hogy „az éghajlati válság egy fekete-fehér probléma” vagy azt, hogy „meg kell állítanunk az üvegházhatású gázok kibocsátását”, vagy hogy „azt akarom, hogy pánikoljanak”. Én ezeket azért mondom, mert igazak. Igen, az éghajlati válság az egyik legkomplexebb probléma, amivel valaha szembesültünk és mindent meg kell tennünk, hogy megállítsuk. De a megoldás fekete-fehér: meg kell állítanunk az üvegházhatású gázok kibocsátását. Mert vagy korlátozzuk a melegedést az iparosodás előtti szinthez képest plusz 1.5 Celsius fokra vagy sem. Vagy elérjük a fordulópontot, ahol elkezdődik az a láncreakció, amely már kicsúszik az irányításunk alól, vagy nem. Vagy folytatjuk civilizációként, vagy nem. Nincsenek szürke zónák, ha a túlélésről van szó.
Amikor azt mondom, hogy „azt akarom, hogy pánikba essenek”, úgy értem, hogy a krízist krízisként kell kezelnünk. Ha ég a házad, nem ülsz le és beszélgetsz arról, hogy milyen szépen újjáépíted majd, ha elalszik a tűz. Ha a házad lángokban áll, kirohansz, és amíg hívod a tűzoltókat, megbizonyosodsz arról, hogy mindenki kint van. Ez azonban igényel némi pánikot.
Van még egy érv, amivel nem tudok mit kezdeni. Ez pedig az a tény, hogy én „csak egy gyerek vagyok, és nem kellene gyerekekre hallgatnunk”. De ez könnyedén megoldható: a gyerekek helyett kezdjenek el a sziklaszilárd tudományra hallgatni! Mert ha mindenki a tudósokra és azokra a tényekre hallgatna, amikre hivatkozni szoktam, akkor senkinek sem kellene rám hallgatnia vagy a több százezer többi gyerekre, akik világszerte a klímáért sztrájkolnak. Akkor mi visszamehetnénk az iskolába. Én csak egy hírnök vagyok, mégis én kapom az összes gyűlöletet. Semmi újat nem mondok. Csak azt mondom, amit a tudósok évtizedek óta ismételgetnek. És egyetértek Önökkel: túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy ezt csináljam. Nekünk, gyerekeknek nem kellene ezt csinálnunk. De mivel majdnem senki sem csinál semmit, és a mi jövőnk van veszélyben, úgy érezzük, hogy folytatnunk kell.
Ha bármilyen aggodalma vagy kétsége van velem kapcsolatban, hallgassa meg a TED beszédemet, amiben elmondom, hogyan alakult ki az érdeklődésem a környezet és a klíma iránt.
És köszönöm mindenkinek a támogatást!
Ez reményre ad okot.

Magyar nyelvre fordította: Rutkai Zsuzsanna

Korábban:
ÉG A HÁZ A FEJÜNK FELETT
BIZONYÍTSD BE, HOGY NINCS IGAZAM
GRETA THUNBERG: NÉPSZERŰTLEN
MAJDNEM MINDEN FEKETE-FEHÉR
AZ ÉLETÜNK AZ ÖNÖK KEZÉBEN VAN


Ahogy az éghajlati válság fokozódik...

...a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről és a légköri szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.