Levegőminőség

Európát befedő szén-dixoid tömeg szabadult fel a sarkköri erdőtüzek miatt (frissítve)

Eddig soha nem tapasztalt számban keletkeztek erdőtüzek Szibéria és Alaszka erdeiben az elmúlt hetekben, ami óriási mennyiségű szén-dioxidot juttatott a légkörbe.

Ez azt jelenti, hogy bizarr módon az itt keletkező erdőtüzek kiváltói és elszenvedői is egyben a klímaváltozásnak, mivel a légkörbe kerülő szén-dioxid tovább erősíti annak hatásait. Ennek mennyisége ugyanis tudósok szerint csak július hónapban épp annyi volt, mint amennyit Svédország egy év alatt bocsát ki.

A fenti videóban található animáció, melyet az Európai Középtávú Időjárás Előrejelző Központ bocsátott az Euronews rendelkezésére, azt mutatja meg, hogyan alakult a szén-dioxid koncentrációja a légkörben július 10 és 25 között.

Nagy tömegű koncentrációt láthatunk Észak-Szibéria és Alaszka felett, ahonnan az erődtüzeket is jelentették. De a szén-dixoid nem csak innen érkezett.

A járművek és az ipar ugyanúgy hozzájárul a kibocsátáshoz – ezt a legjobban a Kína feletti, nagy koncentrációjú szén-dioxid tömeg mutatja.

Forrás: Euronews

A tudósok azt mondják, amit látunk, bizonyíték arra, hogy milyen egyre melegebb visszacsatolásokra számíthatunk egy melegebb világban, ahol az üvegházhatást okozó gázok nagyobb koncentrációja, még nagyobb melegedést okoz …

A tüzekben hatalmas mennyiségű korom is felszabadult, amely szintén hozzájárul az éghajlatváltozáshoz. 1 gramm levegőben lebegő korom melegítő hatása 1 tonna szén-dioxidéval egyenlő. A jégsapkákra és gleccserekre kiülepedve a korom tovább folytatja éghajlatromboló munkáját, a jégfelület albedóját (fény- és hővisszaverő képességét) nagyban csökkentve gyorsítja annak olvadását.

– Lenkei Péter


Legfrissebbek (2019. augusztus 12.):

Erdőtüzek tombolnak Görögországban. Mintegy 50 helyen pusztítanak a lángok az országban.

A tűz átterjedt Athén egyik külvárosára is. Lángra kapott az erdő a Hymettus-hegyen, amely elválasztja a fővárost és a tőle keletre lévő Paianiát. A tűzoltóság nagy erőkkel vonult föl az utakon a több mint ezer méter magas hegyen. Mintegy 140 tűzoltó 46 járművel küzdött a lángok megfékezésével. Hétfő reggelre 8 speciálisan kialakított helikopter is csatlakozott hozzájuk. Úgy tűnik, végül sikerült kontroll alá vonni a térséget a katasztrófaelhárítás információi szerint.

Legkevesebb egy ház vált a lángok maratalékává. Több embert evakuáltak a térségből. A lángok és a hatalmas füst még messziről látszik.

A hatóságok figyelmeztetése szerint a héten az erdőtüzek továbbterjedésére lehet számítani.

Már üdülőhelyeket is veszélyeztet a tűz Gran Canarián

Már több mint 1000 hektáron ég az erdő a spanyolországi Gran Canarián, mindössze 20 kilométerre a sziget fővárosától Las Palmastól. A gomolygó füstöt még a szomszédos Teneriféről is látni lehet.

A hétvégén 1000 embert kellett kitelepíteni a környező falvakból. Őket tornatermekben és templomokban szállásolták el.

Jelenleg is 230 tűzoltó és tucatnyi helikopter próbálja éjt nappallá téve megfékezni a lángokat, ugyanis félő, hogy a tűz hamarosan átterjed a turisták körében is népszerű észak-nyugati Tamadaba Nemzeti Parkra. Az oltást nehezíti, hogy a hónapok óta tartó hőség miatt a növényzet teljesen kiszáradt, esténként pedig rendkívül erős a szél, ami csak tovább táplálja a tüzet.

A természeti katasztrófát valószínűleg egy forrasztópisztoly okozhatta. A spanyol hatóságok az esettel kapcsolatban vasárnap őrizetbe is vettek egy 55 éves férfit és arra kérték a helyieket, hogy a nyári szezonban tartózkodjanak a kerti sütögetéstől és barkácsolástól.

Forrás: Euronews

 

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

2 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

1 hét ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

2 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago