Klímaválság

Viharszezon Magyarországon?

Több hónapon át tartó aszályt követően beindult a csapadéközön (viharszezon) hazánkban, és az előrejelzések szerint ez a fajta labilis időjárási helyzet marad jövő hét keddig. Ez azt is jelentheti, hogy további hasonló viharokra lehet számítani, olyanokra: mint ami tegnap kialakult az ország középső részén, és az Budapestet sem kímélte.

A globális felmelegedéssel együtt jár a szélsőséges időjárási helyzetek és képződmények gyakoriságának, és erősségének növekedése is. Ebből Európa, de Magyarország sem marad ki, ahogy ezt már korábban is megtapasztalhattuk.

Lehet, hogy a nyaraink viharszezont is jelentenek a jövőben?

Jelenleg mért globális felmelegedettségi érték – bár számos helyen a Földön pluszban és mínuszban ennél lényegesen több – 1,2 Celsius-fok már óriási anomáliákat okoz. Egyre több tudós szakít azzal a nézettel, hogy elég a tényeket közölni, nem kell a veszélyekre felhívni az emberek figyelmét.

Sajnos a mai napig egyes tudósok szerint a klímaváltozás folyamata összességében túl lassú ahhoz, hogy egyáltalán tudomást kelljen venni róla, míg ezzel szemben vannak, akik szerint a következmények szinte felfoghatatlanok, ezért azokkal nem is kell foglalkozni.

Sőt olyanok is vannak, akik továbbra is abban a téves elképzelésben ringatják magukat, miszerint bármilyen problémára technológiai értelemben választ lehet találni, ezért felesleges az informálás, avagy a pánikkeltés.

Sőt a mai napig itt vannak a klímaszkeptikusok is (beleértve egyes olajipari szereplők által lefizetett bértollnokokat), merthogy ki kell mondanunk: a klímaváltozás tagadása napjainkban még mindig számos tudóst is érint. Ők azok az (ál)tudósok, akik a tényeket is meghazudtolják, de tudományos nyelvet felhasználva és feláldozva tudományos fokozatukat, szembe mennek a valósággal.

Engem egy dolog motivál, hogy ráébresszem az embereket a valóságra, és nem igazán érdekel, hogy ki mitől ijed meg, kit mi motivál arra, hogy hagyja abba a fenntarthatatlan cselekvését, amit éppen csinál és helyette foglalkozzon az éghajlatvédelem sürgősségi területein, ameddig még lehetősége van rá önként. Mert a Föld hamarabb lesz az emberi élet számára lakhatatlan, mint gondolnánk. Soha nem volt ilyen meleg a tél Európában! Milyen főcím lesz ősszel a nyarunkról? Ahogy mostanában áll a szénánk belegondolni is szörnyű.

Idézzünk fel egy részletet az IPCC korábbi előrejelzéséből arra vonatkozóan, hogy mit okoz a globális felmelegedés, minden jel arra utal, hogy a katasztrófa már el is kezdődött, benne vagyunk az utolsó órában.

Az ezidáig mért 5 legmelegebb nyári időszak mind 2002 utánra tehető. Az IPCC arra is figyelmeztetett, hogy hamarosan egészségtelen lesz nyáridőben a szabadban tölteni az időt. – Persze ez csak a jéghegy csúcsa. Íme néhány példa a teljesség igénye nélkül a drasztikus hőmérséklet-emelkedés előre látható következményeire ami a legújabb kutatások szerint csak rosszabbodni fog:

2 Celsius fokos felmelegedést követően a Kárpát-medence klímája teljesen átalakulna: a záporesők helyett özönvízszerű esőzésekre számíthatunk, amiket hosszú aszályos időszakok követnek; a természetes állóvizek idővel eltűnnek; a talaj romlásnak indul, majd a térség idővel elsivatagosodik.

4 Celsius fokos felmelegedés esetén a 2003-as európai hőhullám – ami naponta 2000 ember halálát okozta – lenne az átlagos nyári tendencia.

6 Celsius fokos emelkedésnél a Nemzeti Éghajlati Adatközpont szerint az Egyesült Államokban a Sziklás-hegységtől keletre minden egyes lakost nagyobb hőstressz érne. New York-ban nagyobb hőség lenne, mint most Bahrain városban, mely bolygónk egyik legmelegebb pontja. Bahrain-ban pedig olyan meleg lenne, hogy még az alvó emberek is hőgutát kapnak és meghalnak.

Az ember, mint minden emlős hőt termel, és időközönként le kell hűtenie magát ahhoz, hogy életben maradhasson. Ez 7 Celsius fokos globális hőmérséklet-emelkedés esetén szinte lehetetlenné válna bolygónk nagy részén, kiváltképp az egyenlítőhöz közel fekvő területeken.

A hőmérséklet 11-12 Celsius fokos emelkedésével az emberiség és az állatvilág fele rövid időn belül elpusztulna.

Jelenleg úgy tűnik, hogy az ember nemtörődömsége a politikai rövidlátás és hosszútávú célok mellőzései miatt erre felé haladunk, ha nem csökkentjük drasztikusan a jelenlegi károsanyag-kibocsátásunkat, ha nem találunk ki valamit a permafroszt kiolvadásának megállítására, és a mindent felülíró népességrobbanás megállítására végül ez az utóbbi érték is bekövetkezik.

Az alábbi film (70 tudományos hivatkozással a végén) bemutatja „Miért fog minden összeomlani?”

Ez a film nem pusztán kijelenti, hogy bajban vagyunk. Ehelyett összefoglalja, amit most tudunk a klímaváltozásról, és hogy ez hogyan fog hatni mindannyiunkra. De főleg azt magyarázza el, hogy miért elkerülhetetlen, ha minden menne tovább az emberi hülyeség útján.

Rampasek, László A.

 

 

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

15 óra ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

6 nap ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

2 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago