A szakértők 97 százaléka egyetért abban, hogy a globális felmelegedés elsősorban az emberi tevékenység számlájára írható, ám az a széles körben elterjedt nézet, amely szerint a kutatói vélemények nagyon is megoszlanak a témában, jelentősen megnehezíti a klímaváltozás megfékezését célzó törekvéseket – derül ki egy nemzetközi tanulmányból.
A jelentés szerint a szakemberek túlnyomó többsége osztja azt a nézetet, amely szerint az emberi tevékenység – főképpen a fosszilis tüzelőanyagok égetése – a vezető oka az elmúlt évtizedekben tapasztalt hőmérséklet növekedésnek.
A klímaváltozás okára vonatkozóan erős az egyetértés a szakértők között, annak ellenére, hogy a nagyközönség épp ennek ellenkezőjét észleli
– fogalmazott a tanulmányt vezető John Cook, az ausztráliai Queenslandi Egyetem munkatársa. Az Environmental Research Letters című folyóiratban közölt jelentés szerint a globális átlagos felszíni hőmérséklet 0,8 Celsius-fokkal emelkedett az ipari forradalom óta.
Az Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Kanadában tevékenykedő szakértők összesen négyezer szakmailag lektorált tanulmány tartalmi összefoglalóját elemezték, hogy átfogó képet kapjanak a klímaváltozásra vonatkozó nézetekről a korai 1990-es évektől kezdődően.
Az eredmények szerint a tanulmányok 97 százaléka az emberi tevékenységet nevezte meg a klímaváltozás legfőbb okaként. Készítői szerint a mostani tanulmány volt a klímaváltozásra vonatkozó tudományos nézetek eddigi legnagyobb áttekintése.A lakosság körében végzett felmérések néhány országban azt mutatták, hogy széles körben elterjedt az a nézet, miszerint a kutatók nem értenek egyet a klímaváltozás okában, vagyis, hogy a jelenség az emberi tevékenység, vagy bizonyos természeti okok számlájára írható-e.
A legfőbb üvegházhatású gázként számon tartott szén-dioxid légköri koncentrációja a múlt héten elérte a 400 ppm (milliomod térfogatrész) szintet, amely a legmagasabb érték volt az elmúlt feltehetőleg hárommillió évre visszamenőleg. A világ kormányainak megállapodása szerint 2015 végére összehangolt stratégiát dolgoznak ki a klímaváltozás megfékezésére. Az ENSZ szakértői bizottsága szerint a klímaváltozás több áradást, szárazságot és további globális tengerszint-emelkedést fog okozni a jövőben.
Forrás: greenfo/MTI