Impresszum

A ClimeNews – Hírportált 2012-ben azzal a céllal hoztam létre, hogy a lehető legszélesebb társadalmi réteghez el tudjam juttatni a valóságot a klímaváltozással kapcsolatban. Komolyan megszűrt információk, publikációk és saját írások tárháza lett mára. Aki használja a keresőt nagyon sok mindent megtalál az emberiséget érintő legnagyobb veszedelemről a globális felmelegedésről, ami ellen azonnal fel kell lépni. Az információkat valós – tanulmányokra, tudományos munkákra alapozva, politikamentesen, – tényekre alapozva tárjuk az olvasók elé. Ami sok esetben súlyos következményekkel járó – a téma szakértői, tudósai által konszenzuson alapuló – tény, azt jelezzük, és nem hagyunk teret az áltudományos ellenreakcióknak.

ClimeNews – Hírportál számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlatról, a természetről és a szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.

A kiszolgáló szerverek naponta több millió kérésre indítják el az információkat, a világ összes kontinensén lévő és magyarul tudó célközönséghez. A legfontosabb üzenetünket nagyon sok írás tartalmazza. Ne várj a másikra, legyél karbonsemleges!

A karbonsemlegesség a fenntarthatóság megkerülhetetlen eleme és nem pedig jótétemény.

Tisztelettel:

ClimeNews – Hírportál
Alapító: Rampasek László

Impresszum | ClimeNews - HírportálA honlap megújuló energiával működő
technikai hátterét biztosítja: MochaHost
Support: https://www.mochasupport.com

Elérhetőség:
Telefon: +36309270951
E-mail: [email protected]
Internet: www.climenews.com

A honlapon megjelenített információkat, dokumentumokat, vagy más írott anyagokat a ClimeNews – Hírportál kizárólag tájékoztatás céljából teszi közzé nonprofit módon.

A ClimeNews – Hírportál tájékoztatja Önt, hogy weboldalainak böngészése egyúttal az alábbi feltételek elfogadását is jelenti:
A ClimeNews – Hírportál weboldalai, illetve annak tartalma, vagy bármely részlete szerzői jogvédelem alá esnek. Az ehhez fűződő jogok gyakorlására kizárólag az alapító jogosult.

A ClimeNews logó és a ClimeNews márkanév az alapító kereskedelmi védjegye.

A honlapon megjelent szövegek, képek oktatási, szemléletformálási és tájékoztatási céllal ingyenesen felhasználhatók, idézhetők, azonban meg kell nevezni a szerzőt, és forrásként a climenews.com címet.

Ezalól kivétel az a cikk,  melynek forrása a Magyar Távirati Iroda Zrt. (Forrás: climenews/mti jelöléssel). Ezeket tilos akár eredeti, akár átírt formában bármely médiumban közölni, sugározni, vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni – a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével.

A ClimeNews – Hírportál weboldalainak tartalma az eredetileg megfogalmazottak szerint, változtatás nélkül értendő. Előfordulhat, hogy a weboldalakon a ClimeNews – Hírportál akaratától és ráhatásától független változtatás történik, ezért – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a ClimeNews – Hírportál semmilyen természetű felelősséget nem vállal az Ön előtt megjelenő weboldalai pontosságára, megbízhatóságára, aktualitására vagy tartalmára vonatkozóan, a honlapon elérhető információk, dokumentációk, vagy más írott anyagok tekintetében.

A ClimeNews – Hírportál fenntartja a jogot, hogy weboldalait bármikor módosítsa, vagy átdolgozza, illetve elérhetőségüket korlátozza, vagy megszüntesse. A ClimeNews – Hírportál nem garantálja, hogy a weboldalakhoz való hozzáférés folyamatos vagy hibamentes lesz. A honlap, illetve az ott elérhető információk, dokumentációk, vagy más írott anyagok hozzáféréséből, illetve azok közvetett vagy közvetlen felhasználásából, a honlap használatra alkalmatlan állapotából, vagy a nem megfelelő működésből, hiányosságból, esetleges üzemzavarból, vagy félreérhetőségből eredő károkért és/vagy veszteségért való felelősséget a ClimeNews – Hírportál kifejezetten kizárja.

A ClimeNews – Hírportál nem vállal felelősséget olyan, harmadik fél által létrehozott, továbbított, tárolt, hozzáférhetővé tett, vagy publikált tartalmakért, melyekhez a ClimeNews – Hírportál weboldalaihoz kapcsolódnak, vagy amelyekre hivatkoznak.
A ClimeNews – Hírportál egyes weboldalai a jelen előírásoktól a hatályos jogszabályokkal összhangban eltérő rendelkezéseket is előírhatnak, így a mindenkor aktuális előírások, illetve felhasználási feltételek megismerése és elfogadása feltételét képezi az egyes szolgáltatások igénybevételének, használatának.

Amennyiben levelet kíván írni részünkre azt a következő felületen keresztül megteheti.

Olvasói Levél