A ma esti beszédem a Goldene Kamera-ban, Berlinben. Egyelőre a német szinkronoson kívül nincs egyéb felvétel…
Magyar nyelvű átirata:
Ezt a díjat azoknak az embereknek ajánlom, akik a Hambach Erdő megmentéséért küzdenek. És az aktivistáknak szerte a világban, akik azért küzdenek, hogy a fosszilis üzemanyagok a földben maradjanak.
Egy furcsa világban élünk.
– Ahol a tudomány azt mondja, hogy mindössze 11 évünk van hátra addig, hogy egy visszafordíthatatlan láncreakciót indítsunk el, amit az ember már nem tudna irányítani, és ami valószínűleg a civilizációnk végét jelentené.
– Egy furcsa világban élünk, ahol a gyerekeknek fel kell áldozniuk saját oktatásukat, hogy megvédjék a jövőjüket.
– Ahol azok az emberek fognak a legtöbbet szenvedni a válság miatt, akik a legkevésbé járulnak hozzá.
– Ahol a politikusok azt mondják, hogy túl drága volna megmenteni a világot, miközben Euró billiókat költenek a fosszilis üzemanyagok állami támogatására.
– Egy furcsa világban élünk, ahol senki se mer tovább tekinteni a jelenlegi politikai rendszereken, noha világos, hogy a keresett válaszokat nem fogjuk megtalálni a mai politikán belül.
– Ahol úgy tűnik, egyeseket jobban érdekli a gyerekek iskolai jelenléte, mint az emberiség jövője.
– Ahol mindenki kedvére kiválaszthatja a maga valóságát, és megvásárolhatja az igazát.
– Ahol a túlélés egy kis, gyorsan fogyatkozó karbonbüdzsén (karbonkrediteken a szerk.) múlik. És erről alig tudják néhányan, hogy egyáltalán létezik.
– Egy furcsa világban élünk, ahol azt hisszük, ki tudjuk vásárolni, vagy ki tudjuk építkezni magunkat egy válságból, ami eleve a sok vásárlás és építkezés miatt jött létre.
– Ahol egy futballjáték vagy filmgála több médiafigyelmet kap, mint a legnagyobb válság, amivel az emberiség valaha szembenézett.
– Ahol a celebek, filmsztárok és popsztárok, akik mindenféle igazságtalanság ellen kiálltak, nem hajlandóak a környezet, vagy a klímaváltozásból fakadó igazságtalanságok ellen föllépni, mert az korlátozná a jogukat arra, hogy röpködjenek a világban a kedvenc éttermeik, tengerpartjaik, vagy jógahelyük meglátogatása céljából.
A klímakatasztrófa elkerüléséhez a látszólag lehetetlen megcselekedésére van szükség. És ez az, amit meg kell tennünk.
De az az igazság, hogy nem tudjuk megtenni Önök nélkül, akik ma este itt vannak a hallgatóságban.
Rátok, celebekre az emberek Istenként tekintenek. Embermilliárdokat befolyásoltok. Szükségünk van rátok.
Arra is használhatjátok a hangotokat, hogy fölhívjátok a figyelmet a globális krízisre. Segíthettek az egyéneket mozgalmakká szervezni. Segíthettek fölébreszteni a vezetőinket – és megmondhatjátok nekik, hogy „ég a ház”.
Egy furcsa világban élünk.
De ez az a világ, amit kapott a generációm. Ez az egyetlen világ, ami van. A történelem nagy keresztútja előtt állunk. Vesztésre állunk, de még nem veszítettünk. Még mindig helyrehozhatjuk.
Rajtunk áll, vagy bukik. /Gréta Thunberg/
Fordította: Kántor Sztella Nóra