Városi emberek tömegeinek esélye sincs

A globális felmelegedés valós. Nem tudósok vitatkoznak arról, hogy történik-e, hanem tudósok ülnek depressziósan jelezve, hogy jön a katasztrófa szemben a profitorientált cégekkel és lobbijukkal, akik szeretnének még egy kis pénzt szerezni, mielőtt beüt. Eszük ágában sincs visszafogni a termelést, figyelni a szén-dioxid kibocsátásra, mert az nem termeli, hanem viszi a profitot.

Városi emberek tömegeinek esélye sincs | ClimeNews - Hírportál

Ez történik a “fejlett” nyugaton, de Afrikában, Latin Amerikában a Közel-Keleten és a Távol-Keleten még rosszabb a helyzet.

Azért, mert a fogyasztói igények csak éppen most érték el azt, amit mi évtizedek óta élvezünk. Ők is akarnak maguknak mindent.

Az elmúlt lassan 13 évben, amióta járom Afrikát és a Közel-Keletet, már a bőrömön érzem a változást. Nem az állatfajok tömeges kihalása zavar (persze az is), hanem látni, hogyan lesz egyre kevesebb a víz a kontinensen, hogyan sivatagosodnak el a termőterületek. Ehhez társul egy olyan népszaporulat, melyet húsz éven belül az országok már nem fognak tudni eltartani.

Egyiptomban, egy olyan országban, ahol még a fogamzásgátlás gondolata is bűn, jelenleg kampány zajlik, hogy legyen elég a családokban két gyerek. Egy olyan országban, ahol már a fáraók kora óta is 6-8 fős a család modell.

Azért, mert az ország már így is élelmiszer importra szorul, és ki tudja, hogy a Nílus el tud-e látni majd 120 millió embert, mert az előrejelzések szerint ennyien lesznek tíz éven belül.

Amit kevesen látnak, hogy milyen törékeny a helyzet valójában, mennyire kevés kell egy katasztrófához. Hogy már ott tartunk, hogy egy-egy aszályos év miatt emberek ezrei halnak meg, ha pedig nő a hőmérséklet annál kevesebb lesz a víz, ezzel egyenes arányban az élelem. A műanyagtól és a felmelegedéstől a tengerekben nem nagyon lesz hal, ami lesz is, ehetetlen lesz.

Az afrikai országok pedig most kezdték megépíteni a saját gátjaikat, jogot formálnak a Nílusra. A küszöbön áll az első háború a vízért a történelemben.

Ha arra várunk, hogy a nagyhatalmak majd rendezik a kérdést és megoldják, hogy a globális felmelegedés ne okozzon humanitárius katasztrófát Afrikában- és a Közel-Keleten, hiába várakozunk.

Oroszország érdekelt a felmelegedésben, mert hozzá akar férni Szibéria fagyott területeihez, de ugyanígy érdekelt az Egyesült Államok és Kína is.

Az elszenvedője az úton lévő krízisnek Európa lesz, persze csak az érintett országok után. Nem azért, mert éhínség fog kitörni nálunk, ha egy-két fokot ugrik a hőmérséklet, hanem mert Európába van szárazföldi átjáró.

Ha elfogy a víz, az élelem Afrikában, olyan tömegek fognak megindulni felénk, amekkorát még nem jegyeztek fel a történelemben. Milliók és milliók fognak jönni, mert nem lesz más választásuk.

Nincs az a kerítés, ami képes lesz megállítani ekkora tömeget.

Ha nem teszünk valamit, ezt még meglátjuk az életünkben. Egyiptomban, ahol ezt írom, már abba belehal pár ember, ha néhány piaszterrel (2-3 forinttal) emelik a mesterségesen lent tartott kenyér árát. A helyzet pedig csak durvább lesz.

Nem elég, hogy betiltjuk a szívószálakat, bele kell verni minden európai fejébe, hogy itt és most a bőrére megy a játék. Hogy ha nem tesznek az európai kormányok valamit hamarosan, hogy ne növekedjen tovább (sőt csökkenjen) a globális széndioxid kibocsátás, ha nem teszünk meg mindent magunkért és mások helyett is, a műsor először Európába fog jönni milliók és milliók képében, akik nem pénzt szeretnének elsősorban keresni, hanem megetetni és megitatni a családjaikat.

Sötét jövőt látok és aggódok a fiamért, aki már egy elsivatagosodó világban fog élni. Éppen ezért üdvözlök bármilyen kezdeményezést (legyen az akármilyen radikális), ami rákényszeríti a kormányokat az intézkedésre. Mert a gazdagok majd elmennek a szigeteikre, ha beüt a krach, az átlagemberek fizetik majd meg a katasztrófát, mint mindig a történelemben. Te és Én.

A tragédia ami az ökoszisztémát éri, nem az én asztalom. Rengeteg növény- és állatfaj hal ki, de én eddig is, most is a kedvencemmel foglalkozom, az emberrel. És ez fog várni az emberre. Háború és ölés egy pohár vízért.

A képen egy szaúarka beduin főzi a teát valahol Sheik Zuwayedtől 15 kilométerre a Sinai sivatagban. A férfi egész nap ragadozómadarakra vadászott csalival, mert ez valamilyen megélhetést jelent a családjának. A beduinok évezredek óta élnek a sivatagban, tudják, hogyan éljék túl, ha nincs víz. Sosem voltak sokan.

Városi emberek tömegeinek esélye sincs.

Forrás: Jászberényi Sándor / Facebook

 


A ClimeNews – Hírportál számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlatról, a természetről és a szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.
Legyen a ClimeNews - Hírportál Támogató Tagja! A független médiát olvasóink zöme a ClimeNews digitális és ingyenes tartalmaiból is tájékozódik. A klímaváltozás felgyorsult és a kapcsolódó események megsűrűsödtek! Annak érdekében, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon még több információval szolgáljuk ki olvasóinkat, támogasson minket rendszeres vagy egyszeri hozzájárulással! Köszönjük. Lépjen a támogatói oldalunkra.
ClimeNews TÁMOGATÁS


Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.