Euro Árfolyamok
A mostani populációt le kell csökkenteni a felére, harmadára!
“Ha azt akarjuk, hogy mindenki kényelmesen és tűrhető körülmények között élhessen, akkor a mostani populációt le kell csökkenteni a felére, harmadára!” – idézet a filmből…
A film 2011-es elkészítése óta 600 millióval többen vagyunk, amit még meg lehet magyarázni, de az már elfogadhatatlan, hogy a féket sem húztuk be. Csak egy dologgal lehet ennek a gondolkodásnak a hátterében, agyunk sajnos még nem elég fejlett ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni ezt a civilizációt!? Sajnos a nyári nagy melegre való tekintettel, feléledtek a klímával foglalkozó, különösen szerepelni akaró szereplők, a tudományos megalapozottság nélküli megmondóemberek, és persze a klímaszkeptikusok is. Ezzel csak az a baj, többsége igazolva látja, hogy a klímaváltozással kapcsolatban neki van igaza. Az emberi tevékenység hatásával kapcsolatban vitatkoznak innen is - onnan is, közben nem látnak az orruknál tovább. Nem látják azt az egyszerű tényt, hogy minden, legfőképpen a környezetünkkel kapcsolatos problémáink forrása az, hogy már sokan vagyunk a FÖLDÖN! Ajánlom a filmet minden kedves olvasónknak, akik még nem látták!
A teljes film:
Rampasek László
2018. augusztus 12.
Volt egy évtized, amikor meg lehetett volna menteni a világot
Nem újdonság, hogy a klímaváltozás elleni fellépés egyre sürgetőbb lenne, tekintve, hogy a bolygó átlag-hőmérséklete 1 Celsius-fokkal emelkedett az ipari forradalom óta, és még a 2016-os Föld napján aláírt – nem kötelező érvényű, ellenőrizhetetlen és már szinte el is felejtett – párizsi klímaegyezmény jelentett némi reményt arra, hogy a felmelegedést 2 fokban sikerül maximalizálni.
Az ENSZ idei jelentése szerint a mostani emissziós trendek alapján a siker esélye mindössze 5 százalék.
Ha valami csoda folytán ez 2 fokos limit összejönne, akkor csak a trópusi zátonyok kipusztulásával, néhány méter tengerszint-emelkedéssel és a Perzsa-öböl elnéptelenedésével kellene számolnunk. James Hansen klímakutató szerint ez a hosszú távú katasztrófa forgatókönyve, és most még ez a legkedvezőbb lehetőség. A 3 fokos felmelegedés már rövidtávú katasztrófát jelentene: sarkvidéki erdőket és a legtöbb tengerparti város elvesztését. Robert Watson, az IPCC volt igazgatója szerint az a legreálisabb, hogy minimum ez be fog következni. 4 fokos felmelegedés már állandó szárazságban lévő Európát hozna, hatalmas kínai, indiai és bangladesi területek elsivatagodását, a Colorado-folyó egy érré vékonyodna, Polinézia eltűnne a tengerben, az amerikai Nyugat déli része pedig lakhatatlanná válna. Az 5 fokos felmelegedés pedig a világ több vezető klímakutatója szerint is az emberi civilizáció végét okozná.
A Nagy Korallzátony egy része 2009. augusztus 7-én. Charlie Veron tengerkutató 2014-es jelentése szerint amint eléri a szén-dioxid a kritikus szintet (a becslések szerint 2030 és 2060 között), minden zátony elpusztul, és az ökoszisztémájuk összeomlik.
Az évtized, ami majdnem megmentette a világot
A New York Times történetének leghosszabb, fotókkal és videókkal teli cikke több mint 100 interjún keresztül mutatja be az 1979 és 1989 közötti időszakot, amiben a klímaváltozásra felfigyelt az emberiség, és majdnem tudott ellene tenni valamit. A világ vezető hatalmai gyakorlatilag közelebb kerültek a szén-dioxid-kibocsátás kötelező, világméretű korlátozásához, mint azóta bármikor. Abban az évtizedben akár sikerre is vihették volna a tervüket, hiszen alig állt valami az emberiség útjába. Csak saját maga.
Az 1957-től kezdve összegyűjtött adatok 1979-re igazolták, amit már a századforduló óta sejtettek: az emberi tevékenység megváltoztatta a Föld légkörét a fosszilis tüzelőanyagok égetésével. A tudományos alapok megvoltak, az 1980-as évekre eljött a következmények latolgatása. Leegyszerűsítve arra jutottak, hogy minél több szén-dioxid van a légkörben, annál melegebb lesz a bolygó. Ennek ellenére az emberiség szén, olaj és gáz égetésével egyre növekvő mennyiségű szén-dioxidot bocsátott a légkörbe. Nathaniel Rich A Föld elvesztése című cikke azt mutatja be, hogy egy maroknyi tudós hogyan tette fel kockára az egész karrierjét, csak hogy szembeszálljon a világ a globális felmelegedéssel, és hogy végül miért nem tettünk semmit.
Sokan a gazdasági lobbit szokták támadni, nem ok nélkül: könyvtárnyi anyagok születtek arról, hogy a nagy energiacégek milyen manipulációkkal, fenyegetésekkel, áltudományos tanulmányokkal vagy lefizetésekkel próbálták meg átejteni az emberiséget. Csakhogy a cikk szerint ezek jellemzően 1989 után történtek, előtte pedig a legtöbben – még az Exxon és a Shell is – jóhiszeműen próbálták megérteni, mi történik az éghajlattal, és mik a kilátások. De még csak nem is a Republikánus Párt vádolható: bár ma már a szavazóiknak csak a 42 százaléka tudja, hogy „a legtöbb tudós szerint globális felmelegedés zajlik” (és ez az arány is csökken), a nyolcvanas években több vezető republikánus politikus is kiállt a klímavédelem mellett, ami akkor még pártokon átívelő ügy volt. Ma már nehéz elképzelni, de akkoriban a Friends of the Earth egyik környezetvédelmi lobbistája baloldaliként is meg tudott győzni republikánus kongresszusi képviselőket, hogy fontolják meg a szénenergia kivezetését.
Az 1980-as évek elején az amerikai kormány tudósai azt jósolták, az évtized végére lesz perdöntő bizonyíték a felmelegedésre, de akkor már túl késő lesz a katasztrófa elkerülésére. Akkoriban az emberiség közel harmadának nem volt hozzáférése villamossághoz, nem kellett több milliárd „amerikai életet” élő ember ahhoz, hogy drasztikusan megnőjön a globális szén-dioxid-kibocsátás, egy újabb villanykörte minden faluban elég volt hozzá. A Fehér Ház által rendelt jelentés is azt írta, hogy „a szén-dioxid kérdésének a nemzetközi napirenden olyan kontextusban kell megjelennie, ami maximalizálja az együttműködést és a konszenzus kiépítését, és minimalizálja a politikai manipulációt, vitát és megosztást”. Az 1980-as évek végén úgy számoltak, hogy ha a világ elfogadja az akkoriban széles körben támogatott javaslatot, miszerint a széndioxid-kibocsátást be kell fagyasztani és 2005-re 20 százalékos csökkenést kell elérni, akkor a felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt lehetett volna tartani.
1979 februárján Genfben, az első Éghajlati Világkonferencián 50 ország tudósai egyeztek meg abban, hogy „sürgősen szükséges” cselekedni, majd négy hónappal később, az ötödik, tokiói G7-csúcson a világ hét leggazdagabb országának vezetői aláírtak egy nyilatkozatot a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének szükségességéről. Tíz évvel később Hollandiában, az első diplomáciai találkozón, amin egy kötelező érvényű szerződés kereteit akarták kidolgozni 67 ország, 11 nemzetközi szervezet és az EU elődjének képviselőivel, hogy kb. egy évvel később egy világtalálkozót tartsanak az ügyben. Tudósok és a világ vezetői úgy vélték, lépni kell, és a cselekvést az Egyesült Államoknak kell vezetnie.
De erre végül nem került sor, ahogy azt már mindenki tudja. A következmények drámaiak: a noordwijki konferencia utolsó napja, 1989. november 7. óta több szén került a légkörbe, mint az emberi civilizáció során előtte összesen. 1990-ben az emberiség több mint 20 milliárd tonna szén-dioxidot égetett el, tavaly pedig – a kutatásokba ölt több milliárd dollár, a nem kötelező érvényű nemzetközi szerződések, és a megújuló energiaforrásokba történő beruházások ellenére – már 32,5 milliárd tonnát, ami rekord. 2017-ben négy év után először nőtt a szénkereslet, miközben a megújuló energiák iránti igén sok helyen csökkent, és az ezekkel kapcsolatos beruházások is akadoznak, a nukleáris energia pedig drága és népszerűtlen – írja az Economist, ami szerint nem átmeneti visszaesésről van szó, hanem arról, hogy a környezetvédelem elveszíti a háborút.
A konferencia, ami felelt a kérdésre, hogy érdekel-e minket a jövő
A New York Times cikkének legfőbb új állítása, hogy egészen közel voltunk azon, hogy megmentsük a bolygót. A történet egyik főszereplője Rafe Pomerance klímakutató, aki tíz évvel korábban segített felhívni a Fehér Ház figyelmét a fosszilis energia veszélyeire, egy évvel korábban pedig kidolgozta az első, jelentős nemzetközi konferencián javasolt kibocsátás-csökkentési célt, és aki addig minden nagy találkozón ott lehetett, és számított a szava. Csakhogy az 1989-es noordwijki konferencián sem ő, sem a többi tudós nem vehetett részt, csak a környezetvédelmi miniszterek vitathatták meg az első kötelező érvényű klímaváltozási szerződést. Pomerance egy évtizednyi előkészítő munka után a terem előtt várta, hogy mi fog történni.
A találkozó reggel kezdődött, és éjfélnél is tovább tartott, jóval tovább, mint várták, hiszen a delegáltak többsége úgy érkezett, hogy kész aláírni a javaslatot. De minden alkalommal, amikor az ajtó kinyílt, majd egy miniszter a folyosó végén lévő mosdó felé indult, azt lehetett látni, hogy a kérdésekre makacs hallgatással felelő miniszterek arckifejezése egyre komorabb, és amikor Daniel Becker amerikai aktivista századszorra is odaüvöltött, hogy mi történik, a svéd miniszter ingerülten így válaszolt:
„A maga kormánya szétbassza ezt a dolgot!”
Amikor a levert delegáltak végül előjöttek a teremből, kiderült, hogy az Egyesült Államok delegáltja Nagy-Britannia, Japán és a Szovjetunió hallgatólagos beleegyezésével arra kényszerítette a konferenciát, hogy letegyenek a szén-dioxid-emisszió befagyasztásáról. A végső nyilatkozatban csak az áll, hogy „sok” ország támogatja a kibocsátás stabilizálását, de nincs szó arról, hogy pontosan mely országok vagy hogy milyen emissziós szintről beszélnek. Ezzel pedig egy évtized fáradságos és fájdalmas, de azért ígéretes fejlődés vált köddé.
Reggel még többen próbáltak diplomatikusan fogalmazni, mondván, talán sikerült az alapokat megteremteni egy következő tárgyalásra, de a Greenpeace „katasztrófának” nevezte a történteket, Becker pedig bejelentette, hogy a konferencia kudarc volt, a szerződést megfúró országok pedig olyanok, mint „a bűzösborzok egy kerti partin”.
Nem az emberiség, hanem az USA és az ipari lobbi ásta meg a sírt
Ilyen, és ehhez hasonló anekdotákból áll össze a nagy cikk, amit – ahogy az ilyenkor lenni szokott – egyből értek pontosítások. Az epilógus például azzal zárul, hogy az emberi természet juttatott minket ide, de valójában a világ nagy része tehetetlenül nézte a folyamatokat, a fő felelős az Egyesült Államok volt.
Az Atlantic már meg is jelentette a kritikáját, amiben felhívják a figyelmet, hogy még a szerző is feltárta az összes tényt arról, mennyit ártott a klímavédelemnek Ronald Reagan elnöksége: a Fehér Ház már az első évben megvonta a forrásokat a napenergia-kutatásoktól, majdnem bezárta az Energiaügyi Minisztériumot, és miután ez nem sikerült, megpróbálta megvonni a forrásokat a szén-dioxid-kutató programból, illetve kiterjesztette a szénbányászatot szövetségi területeken. Amikor pedig egy kormányügynökség felhívta a figyelmet arra, hogy a fosszilis tüzelőanyagok égetése „véglegesen és katasztrofálisan” árt a légkörnek, a Fehér Ház (sikertelenül) megpróbálta bezáratni az ügynökséget.
George H. W. Bush pedig annak ellenére, hogy ma már szokatlanul környezetvédő elnökként ismerik, valójában nem mutatott különösebb érdeklődést a klímavédelem iránt, így a Fehér Ház vezérkari főnöke foglalkozott az ezzel kapcsolatos kérdésekkel. Márpedig ha van a New York Times cikkében valaki, aki egy filmes gonosztevőre emlékeztet, az John H. Sununu, aki megakadályozta az Amerikai Környezetvédelmi Hivatalt vezető William K. Reillyt, hogy tárgyaljon egy ENSZ-egyezményről, ami jelentősen korlátozta volna az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, és aki a noordwijki konferencia delegáltjára is nyomást gyakorolt, hogy elszabotálja az egészet. A volt New Hampshire-i kormányzó, a most 79 éves Sununu egyébként még mindig hírhedt klímaváltozás-szkeptikus.
Balra John H. Sununu a Fehér Ház vezérkari főnökeként 1991. január 17-én.
Vagyis már 1980-ban a klímaváltozás-szkeptikusok voltak fölényben a Republikánus Pártban, és mivel ez még nem vált hangsúlyos társadalmi témává, nem volt megkötve a kezük, amikor pillanatnyi érdekeiknek megfelelően szembementek a klímavédelemmel. Ráadásul 1980 óta a Demokrata Párt összesen 4 évig uralta egyszerre a Kongresszust és a Fehér Házat is, míg a Republikánus Párt 6,5 éven át, ehhez képest kormányon nem tettek semmit a klímaváltozás ellen, és mindig megakadályozták a nagyobb klímavédelmi próbálkozásokat, míg a Bill Clinton-kormány legalább beterjesztett egy adót a fosszilis tüzelőanyagokra, ahogy később az Barack Obama-kormány is egy visszafogottabb, piacorientáltabb javaslatot. (Mindkettő elbukott a Szenátus előtt.)
De az Atlantic szerint Nathaniel Rich az ipari lobbi felelősségét is elkeni. Az Exxon vezetőit ugyanis már 1977-ben értesítették, hogy „az emberiség befolyásolja a globális légkört”, majd 1982-ben a cég tudósai a saját modelljeikkel is megerősítették a mainstream klímaváltozási elméletet. Ehhez képest az Exxon 1983-ban a klímakutatásra szánt költségvetést 900 ezer dollárról leszállította 150 ezerre, majd az évtized végére megszüntette a klímakutató programot. A cikk arra sem tért ki, hogy az Amerikai Ásványolaj Intézet (API) már 1980-tól nyilvánosan lebecsülte a globális felmelegedés veszélyeit, illetve az is kimaradt, hogy a klímaváltozást-tagadó erőfeszítések már 1982-ben elkezdődtek, amikor 1982-ben megjelent Sherwood B. Idso könyve, a Carbon Dioxide, Friend or Foe.
A New York Times cikke talán abban is téved, hogy utólag sokkal jobbnak láttatja a 40 évvel ezelőtti helyzetet, miközben egy sor kérdés merülhetett fel akkoriban, ami alapján nem biztos, hogy akár 1989-ben is rendezhető lett volna a kérdés. Vajon a szél- és napenergia technológiája időben kifejlődött volna? Az Egyesült Államok át tudta volna alakítani a gazdaságát, amikor még nem is volt nagyobb, népszerű mozgalom, ami erre rákényszeríti? Az éghajlatváltozás mérséklésének kérdése elkerülte volna, hogy olyan pártos kérdéssé váljon, mint az abortuszt vagy a fegyvertartás kérdése? Már sosem tudjuk meg, volt-e esélyünk.
Marad a Mars? Marad, lakhatatlan
Közben tudósok a NASA által összegyűjtött adatokra hivatkozva azt mondják: a Mars atmoszféráját szén-dioxiddal felmelegítve lakhatóvá tenni a szomszédos bolygót képtelenek lennénk, a birtokunkban lévő technológia messze nem ilyen fejlett. Egyszerűen nincs elég szén-dioxid a Marson ehhez – írják, elvetve Elon Musk ötletét is, aki a jégsapkákat bombázva szabadítana fel elég szén-dioxidot, csakhogy ehhez kb. a felszín alatt 100 méterig fel kellene fűteni a bolygót, amire 10 ezer évre lenne szükség. (Egyébként legkorábban is csak 2035-ben tudnánk embert küldeni a Marsra, és akkor még mindig nem vagyunk sehol.)
Ez sem tűnik megoldásnak.
Vagyis úgy néz ki, csak a Föld van nekünk, de ha minden így marad, és nem jön el valamilyen tudományos áttörés vagy olyan forradalom, ami alapjaiban megváltoztatja a helyzetet, már ez sem sokáig lesz itt nekünk.
Forrás: New York Times, Economist, Quartz – 2018.08.01
2018. augusztus 5.
Az emberek negyede a környezetszennyezés miatt hal meg
A Földön minden negyedik ember a rossz élet- vagy munkahelyi körülményei miatt veszti életét; ez 12,6 millió halálos áldozatot jelent évente – derül ki a WHO 2016-os jelentéséből. Az olyan környezeti kockázati tényezők, mint a víz- levegő- vagy földszennyezettség, illetve a vegyi anyagok elterjedése és az ultraviola sugárzás több mint százféle betegségért felelnek.
– A világon a halálozások 23%-a környezeti problémára vezethető vissza, ami számokban kifejezve 12,6 millió áldozat. – A legtöbben a dél-ázsiai és a nyugati-csendes-óceáni térségben (Kínától, Kambodzsán keresztül Ausztráliáig) halnak meg leginkább a légszennyezés miatt. – A 12,6 millióból 8,2 millióan halnak meg olyan nem fertőző, krónikus betegségekben (non-communicable disease – NCD), mint a szívinfarktus, a stroke, a daganatos megbetegedések, a krónikus légúti betegségek vagy a diabétesz. – Az olyan fertőzések, mint a hasmenéses megbetegedések vagy a malária, leginkább a rossz vízellátási és közegészségügyi állapotokkal hozhatóak összefüggésben.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2016. március 15-én publikálta a környezetszennyezés és a globális halálozások összefüggéseiről szóló idei jelentését. A fent említett pontokon kívül az elemzésből az is kiderül, hogy melyek a legfontosabb környezeti tényezők, amik negatívan hatnak ránk. Ilyen a légszennyezés, a nem megfelelő egészségügyi és vízellátás, a vegyi- és biológiai vegyületek szervezetbe jutása, radioaktív sugárzás, zajártalom, munkahelyi balesetek kockázata, klímaváltozás, vagy akár a mezőgazdasági termeléshez használt vegyi anyagok.
Mit kockáztatunk?
– Azonnal szükség van olyan befektetésekre, melyekkel csökkenthetjük a városainkban, otthonainkban és munkahelyeinken előforduló környezeti kockázatokat. A befektetések segítségével visszaszoríthatjuk többek között a szívérrendszeri- légzőszervi és daganatos megbetegedések számát – hívja fel a figyelmet Dr. Maria Neira, a WHO egyik főmunkatársa.
A világszervezet szerint az alábbi öt betegségben halnak meg évente a legtöbben a káros környezeti hatások miatt:
Ha a különböző országok nem tesznek lépéseket annak érdekében, hogy környezetük élhetőbbé és egészségesebbé váljon, akkor továbbra is milliók betegednek meg és halnak meg túl fiatalon – mondta Dr. Margaret Chan, a WHO főigazgatója.
1. Sztrók (2,5 millió fő)
2. Ischaemiás szívbetegségek (2,3 millió fő)
3. Nem megfelelő körülményekből adódó balesetek, sérülések (1,7 millió fő)
4. Rák különböző fajtái (1,7 millió fő)
5. Krónikus légúti megbetegedések (1,4 millió fő)
Legveszélyeztetettebb korosztály
A környezeti kockázatok legveszélyeztetettebb áldozatai az öt éves kor alatti gyerekek és az 50-75 éves korosztály. Éves szinten 1,7 millió gyermeket és 4,9 millió 50 év feletti felnőttet lehetne megmenteni a környezeti körülmények javítása által – derül ki szintén a WHO elemzéséből.
Hol halnak meg a legtöbben?
A genfi székhelyű WHO hat regionális irodával rendelkezik. Az alábbiakban ebben a hat régióban előforduló káros környezeti hatások miatti halálozások számát mutatjuk be 2012-es adatokkal:
1. Délkelet-Ázsia: 3,8 millió fő
2. Nyugat-Csendes-óceáni térség: 3,5 millió fő
3. Afrika: 2,2 millió fő
4. Európa: 1,4 millió fő
5. Kelet-Mediterrán régió: 854 ezer fő
6. Amerikai régió: 847 ezer fő
Egészségesebb környezet: egészségesebb emberek
– Ha a különböző országok nem tesznek lépéseket annak érdekében, hogy környezetük élhetőbbé és egészségesebbé váljon, akkor továbbra is milliók betegednek meg és halnak meg túl fiatalon – mondta Dr. Margaret Chan, a WHO főigazgatója, majd így folytatta: Az egészséges környezet alapfeltétele annak, hogy az emberek is egészségesek legyenek.
Mi tehetnek az országok?
A WHO-jelentés nemcsak az emberi áldozatok növekedésével és a környezeti károk fokozódásával ijesztget, de perspektívát is kínál a helyzet javítására
– A szilárd tüzelőanyagok (szén, vagy a gumi) használatának mérséklése. – Alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák használata. – Háztartásokban a főzés, fűtés, világítás megoldása új, tiszta, energia-hatékony technológiával. – Hozzáférés biztosítása a tiszta vízhez, illetve a közegészségügyhöz. – A kijelölt dohányzóhelyek létesítése a passzív dohányzás mérséklésére. – Tömegközlekedés minél szélesebb körű használata az autók helyett.
A WHO 1948-ban kezdte meg működését azzal a céllal, hogy a világon minden ember számára biztosítsa az egészség, azaz a „teljes testi-lelki és szociális jóllét” lehető legmagasabb szintjét.
Forrás: Euronews
2018. július 31.
Hőség – Meteorológiai szolgálat: jövő hét elején várható enyhülés
Jövő hét elején enyhülhet a hőség – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán, megjegyezve: igazából az a rendkívüli, hogy ezen a nyáron eddig még nem volt ilyen meleg Magyarországon.
A meteorológiai szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint az egész országban figyelmeztetés van érvényben a hőség miatt. Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom megyében másodfokú a figyelmeztetés.
Azt írták: a napi középhőmérséklet hétfőn és kedden az ország jelentős részén 25 Celsius-fok felett alakul, a középső és északi területeken pedig a 27 fokot is átlépheti.
A maximumok hétfőn és a hét további részében is jellemzően 29-34 fok között alakulnak.
A meteorológiai szolgálat a Facebookon felhívta a figyelmet, hogy ezen a nyáron a hőmérséklet még nem emelkedett 35 fok fölé Magyarországon, és most sem sok helyen lépi túl ezt a küszöbértéket. Azt írták: a magas páratartalom és a trópusi éjszakák miatt sokaknak gondot okozhat elviselni ezt az időjárást is, de az idei szezon Magyarországon inkább abban rendkívüli, hogy mostanáig nem fordult elő forró nap.
Ugyanakkor az Ibériai-félszigeten “valóban rendkívüli, sőt szó szerint elviselhetetlen hőség” várható ezen a hétvégén. Az európai ECMWF modell 43-45 fokot jelez előre vasárnapra. Még ez is rendkívülinek számít, spanyol/portugál viszonylatban is. Az amerikai GFS modell szerint Portugáliában 50 fokig emelkedhet a hőmérséklet. Ilyet – jegyezték meg – előrejelzőik még nem láttak Európában.
A meteorológiai szolgálat azt írta, hogy Magyarországra nagy valószínűséggel ez a hőhullám nem ér el, sőt a jövő héten akár hűvösebbre is fordulhat az idő.
Forrás: MTI
2018. július 30.
A népességcsökkenés és a fogyasztásnövekedés kapcsolata
Környezetvédő körökben jellemző, hogy még ha fontolóra is veszik a népességnövekedés ökológiai következményeit, gyakran fölmerül az a gondolat, hogy ha egy országban netán elkezdene csökkenni a népesség, akkor úgyis megnő a fogyasztás…
Az emberek többsége azonban nem tartja számon, hogy országuk ökolábnyoma túllépte-e már a biokapacitást. Nem fogják vissza fogyasztásukat, csak mert többen vannak, és nem szükségszerűen nő meg egy-egy család összjövedelme, csak mert nem születik annyi gyerek. Ha nyomorognak az emberek, akkor is igyekeznek növelni a fogyasztásukat, ha nő a népesség, és akkor is, ha nem. Az egy főre jutó fogyasztás mértéke a gazdaságon múlik, ami pedig a termelési módszereken, és a végén a természeti erőforrások mennyisége jelöli ki a határokat.
Mindenesetre a fogyasztás növekedése az igazán szegény országok esetén igazából jó dolog, hisz jellemzően akkora nyomorban élnek, hogy még a valóban anyagi szükségletek (létfenntartás és biztonság) sem elégülnek ki. Ez történt Kínában is az elmúlt évtizedekben, és most nagyjából akkora az egy főre jutó ökolábnyom, mint idehaza, ami az utóbbi években elkezdett stagnálni.[1] Ám Kínában a gazdasági lehetőségek alapvetően a kereskedelmi lehetőségeik fejlődése miatt javultak. Egy ilyen gazdasági jelenség előnyös lehet a nyomorgás gyorsabb leküzdése érdekében, de nem szükségszerűen történik meg minden országban, ahol az emberek hozzáférnek a fogamzásgátlókhoz (és a hozzájuk kapcsolódó tudáshoz). Kína már jóval az egykepolitika, sőt, az egy évtizeddel korábbi születésszám-esés előtt is túllépte a biokapacitását, ami azt jelenti, hogy ökológiai szempontból már évtizedekkel korábban célszerű lett volna fékezni a népességrobbanást.
Azt is tudjuk, hogy a népességnövekedés növeli a kényszerfogyasztást. Pusztán a zsúfoltság is a fogyasztás növekedését okozza, mert az ember igyekszik elszigetelni magát a többitől, és azok szemetétől ingázással, autókkal, légkondival, víztisztító berendezésekkel, kerítéssel, zárakkal és őrökkel, üdülésekkel, stb. Ha tehát tudjuk, hogy a népességnövekedés biztosan hozzájárul a fogyasztás növekedéséhez, a népességcsökkenés pedig potenciálisan hozzájárul, akkor egy túlterhelt világban célszerű arra törekednünk, hogy növekedés helyett inkább csökkenjen a népesség (hatalmas a kielégítelen igény a fogamzásgátlásra).
Jó hír, hogy az egy főre jutó ökolábnyom nem nő örökké; a fejlett országokban jellemzően stagnál, vagy éppen csökken (még az USA-ban is). Norvégia például egy kis népességgel és viszonylag magas egy főre jutó ökolábnyommal évtizedek óta zöldben van, Románia pedig nagy, de csökkenő népességel és stagnáló egy főre jutó ökolábnyommal nemrég érte el a fenntarthatóságot[1] Már valószínűleg kezd megragadni a fejekben, hogy a pénznek/fogyasztásnak is csökkenő a határhaszna.
Ha tehát valakinek mondjuk két gyereke van, de közben folyamatosan megelőz három nem kívánt nemzést valahol máshol a világban, akkor nem kell attól tartania, hogy emiatt ott többet fogyasztanának, mint “kellene”. (Persze nem árt emlékeztetni az embereket, hogy a legtöbb szükségletünkhöz nem feltétlenül kellenek anyagi javak.)
A fogamzásgátlás támogatásával kapcsolatban némi infó a módjáról: Az egyik hazai szervezet, a BOCS Alapítvány például létrehozott egy karbonkreditet (QFPC), aminek megvásárlásával valaki hozzájárulhat a fogamzásgátlási lehetőségek megteremtéséhez.[2] Egy brit szervezet, a Population Matters, melynek David Attenborough is lelkes támogatója, szintén azon munkálkodik, hogy eljuttassa a fogamzásgátlás eszközeit (és a hozzájuk kapcsolódó tudást) azokra a helyekre, ahol a legnagyobb kielégítetlen igény van rájuk.[3]
Sztella Nóra Kántor
[1] http://data.footprintnetwork.org/#/
[2] https://qfpc.bocs.eu/
[3] https://www.populationmatters.org/about/campaigns-and-projects/ten-per-cent-of-international-aid-for-family/
2018. július 30.
Szimatjárat ellenőrzi a hajók szennyezését
Bevetés előtt a belga parti őrség különleges repülője. A korszerű technikával felszerelt gép ellenőrzi a hajók környezetszennyezését. Az Északi-tengeren csak olyan vízi járművek közlekedhetnek, amelyeknek a kénkibocsátása 0,1 százalék.
“Belgium és Dánia a két európai ország, amelyik ilyen szimatjáratokat üzemeltet.”
Ronny Schallier Légi megfigyelő szolgálat
Ward van Roy, a belga parti őrség munkatársa azt magyarázza, hogy az érzékelő berendezés, ami a pilóta mögött található, kiszippantja a levegőt a gép alján elhelyezkedő szondából. A szenzor folyamatosan méri a hajók széndioxid és kéndioxid kibocsátását. E kettő alapján meg tudják határozni, hogy az üzemanyag mennyi ként tartalmaz.
Csatlakozunk a csapathoz egy északi-tengeri “szimat” bevetésre…
Oostendében szállunk föl és néhány pillanat múlva már látjuk is a világ egyik legforgalmasabb vízi útját.
Damon Embling (Euronews): Az év első felében 785 hajó károsanyag-kibocsátását ellenőrizték ezzel a speciális repülőgéppel. 48-ban találtak ként. A szabálysértésért vizsgálat és pénzbírság jár.
A személyzet rárepül a célpontra…majd lecsap, hogy beszippanthassa a hajó kéményfüstjét.
“Megállapítottuk, hogy az üzemanyag 0,1 százalék ként tartalmaz, ami megfelel az előírásoknak” – állítja Ward van Roy.
Belgium a világ élvonalában van ezzel a szennyezést mérő technológiával, ami után sok országban érdeklődnek.
“Belgium és Dánia az a két európai ország, amelyik ilyen szimatjáratokat üzemeltet. Nagy az érdeklődés irántuk, például Kanadából és Kínából.” – mondja Ronny Schallier, a belga parti őrség légi megfigyelői szolgálata:
A csapat szeretné kiterjeszteni a tevékenységét, a kén mellett például a nitrogénkibocsátás mennyiségét is tesztelné. Erre a gázra 2021-től vonatkoznak majd szigorúbb szabályok.
Forrás: Euronews
2018. július 30.
100 közül a leghatékonyabb klímavédelem, amiről mégsem hallasz
A Közszolgálati Egyetem május 24-i CLIMATTERS – Tanulmányok a fenntarthatóságról konferenciájának közegészségügy szekciójába készített anyag.
A fogamzásgátlás ingyenessége és kompetenciájának elterjesztése a közegészségügy keretében a leghatékonyabb megoldás a klímamegbolondító kibocsátások csökkentésében: A Drawdown elemzés bemutatása
A Drawdown elemzés (Hawken, 2017) rengeteg […] Olvasson Tovább…
2018. július 25.
Tudod, miért ilyen enyhe az idei nyár?
Szokatlanul enyhe az idei nyár Közép-Európában, miközben Északon meghökkentően meleg van – míg nálunk 25 fok volt ma, a sarkkörön túl, Finnország északi csücskén 33 fokot mértek, de egész Skandinávia, Szibéria, Japán, Amerika északi térsége hőségtől szenved, mert nagyon […] Olvasson Tovább…
2018. július 22.
Túl a Túllövés Napja dátumán!
Magyarországon 2018-ban a Túllövés Napja (Overshoot Day) június 20-án volt. A világ azon erőforrás zabáló országai közé tartozunk, akik jobban hozzájárulnak a Földünk által nyújtott lehetőségek idő előtti feléléséhez.
A ClimeNews – Hírportál minden évben felhívja a figyelmet a globális […] Olvasson Tovább…
2018. július 20.
Norvégia megdöbbent!
Norvégiában is kezdik megtapasztalni a klímaváltozás rohamtempóban terjedő anomáliáit.
A megszokott átlagos nappali csúcshőmérsékletek júliusban Norvégiában mintegy 21,5 ° C. Dél-Svédországban a július átlagos nappali legmagasabb hőmérséklet 23 ° C körüli volt. Most az egész régió 5-10 ° C-kal haladja […] Olvasson Tovább…
2018. július 17.
Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete – A Klímaváltozásról
EASAC: új adatok bizonyítják, hogy gyakrabban fordul szélsőségesre az időjárás
Az emberi hatások miatt kialakuló klímaváltozás bizonyítottan sok csapadékot és villámárvizeket, a tengerszint emelkedése miatt part menti áradásokat, valamint hőhullámokat okoz Európában, Ausztráliában és Kínában. Az erdőtüzek és a futótüzek […] Olvasson Tovább…
2018. július 15.
Jane Goodall – gondolatok
Jane Goodall a csimpánzok szociális és családi életének legismertebb kutatója, a Jane Goodall Intézet és a tanzániai Gombe Nemzeti Park igazgatója, ma a nagyvilágot járja, rengeteget utazik országról országra, és előadásokat tart arról – szavait idézve –, „hogyan használjuk […] Olvasson Tovább…
2018. július 13.
A Föld védelmét sürgeti Ferenc pápa
Donald Trump elnök júniusban jelentette be, hogy felmondják vállalásaikat, amelyeket a globális felmelegedés fékezésére tettek.
A katolikus egyházfő az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) római székházában hangsúlyozta: világméretű összefogás […] Olvasson Tovább…
2018. július 12.
Egymillióval nőtt az unió lakossága tavaly a bevándorlás miatt
Egy év alatt nagyjából egymillióval bővült az Európai Unió lakossága, amely 2018. január 1-jén 512,6 millió volt a becslések szerint. A növekedés oka a pozitív migrációs egyenleg – írta szerdán közzétett jelentésében az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat.
A lakosságszám […] Olvasson Tovább…
2018. július 11.
A családtervezés emberi jog – Népesedési Világnap 2018
Az ENSZ 1990-ben azért július 11-ét javasolta népesedési világnapnak, mert 1987-ben ezen a napon érte el a föld lakosságának létszáma az ötmilliárdot.
Azóta már megszületett a hatmilliárdodik ember is, a demográfusok számításai szerint 1999. október 12-én. 2011-ben meghaladta a hétmilliárdot […] Olvasson Tovább…
2018. július 11.
A globális felmelegedés nem csupán az első számú környezetvédelmi kihívás, amivel ma szemben állunk, de egyike a legfontosabb témáknak, ami az egész emberiséget érintik…Mindenkinek ki kell vennie a részét abból, hogy felhívjuk a figyelmet a globális felmelegedésre és a problémákra, amelyekkel emberként szembe kell néznünk, hogy bolygónk jövője számára fenntartható környezetet érjünk el.
