A Villa Tours Utazási Iroda 1989 óta teljesíti utazási kívánságait az üdülni, pihenni, felfedezni vágyóknak. Tehát elmondható erről a vállalkozásról, hogy nem ma kezdte és megélt itthon jó pár nehéz évet is.
A világ minden sarkába ( Dél Amerika, Dél-Afrika, Karib-szigetek, Ausztrália, Új Zéland, Japán, India, Kína stb.) szerveztek már utazásokat a vendégeik igényeinek megfelelően.
A képen látható Szucsik Györgyné ügyvezető igazgató, egy a Kamara által alapított nevezetes kitüntetést vesz át a múltban, és Ő a tulajdonosokkal egyetértésben most úgy döntött, hogy 2013-ban karbonneutralizáltatja a vállalkozását az önkéntes, úgynevezett VER piacról származó ellentételezési egységek felhasználásával. Továbbá ezt megteszi a vállalkozásához tartozó két weboldalukkal is. Ezáltal is megerősítik vállalkozásuk fenntarthatóságát, biztonságát, erősítik az utazni vágyó közönség feléjük való bizalmát.
Ledó Edit