A fenntarthatóság gordiuszi csomója

Az a paradigma, amelynek alapján társadalmunk és gazdaságunk mindmáig működött, a 21. században már követhetetlen. Nobel-díjas közgazdászok egyértelműen fogalmaznak: minél előbb túl kell lépnünk a „Privatizáld (= vágd zsebre) a hasznot, és terítsd szét (= társadalmasítsd) a költségeket!” jelenleg még uralkodó paradigmán. Ennek eredménye ugyanis az eszement mértékű és gyorsan növekvő egyenlőtlenségek, nyomukban a kezelhetetlenné váló társadalmi – gazdasági – környezeti feszültségek. Ebből kilépnünk viszont csak radikális társadalmi és gazdasági átalakításokkal lehetne, mégpedig globálisan és országonként is egyaránt.

De mindez megvalósíthatatlan, ha még mindig 19. századi gondolkodással (= elvek mentén) és 20. századi intézményekkel, eszközökkel próbáljuk hályogkovács módjára barkácsolni a 21. századi kihívásokat. Ugyanis láthatóan képtelenek vagyunk kontrollálni a természeti erőforrások túlfogyasztását (= túllövés), az exponenciális gyorsasággal fejlődő technológiákat (=„lineáris gondolkodás”), és az ökológiai rendszerek pusztulását (=„rombolás”), aminek csak egyik összetevője például az utóbbi időkben a közbeszéd élére került klímaválság. Mert van még számos, sokkal nagyobb gondunk is…

Idézzük csak Einsteint: Egyetlen probléma sem oldható meg ugyanabban a rendszerben, amelyben az keletkezett. Hát így vagyunk a fenntarthatósággal is. Lehet és kell is persze ezen vitázni, de fontos, hogy az szakszerű mederben és korszerű szemléletben történjen. És lehet, sőt kell is „szárnyakat adni a vágyainknak”, csak eközben végig álljunk két lábbal a realitások talaján. Hogy fokozzam a képzavart: szárnyaljunk csak felülemelkedve földhözragadt szokásainkon, de nehogy elszakadjunk a földtől (a Földtől…).

Az SDG-célokat csak egymással összefüggésben lehet kezelni

A realitások közé tartozna mentális és tudásbeli korlátaink felismerése és megváltoztatása. Például, hogy nemcsak életet adó bolygónk korlátos, de tudásunk is, ahhoz az elképesztő komplexitáshoz képest, amelyet a fenntarthatósági kihívások „gordiuszi csomója” képvisel. Ennek szemléletes példája az 1. ábra, amely azoknak az újabb nemzetközi szakértői csapatoknak (szövetségeknek, civil platformoknak) a megközelítésmódját illusztrálja, amelyek nemcsak komolyan veszik az ENSZ tagországai által 2015-ben elfogadott fenntartható fejlődési célkitűzéseket, de ezeknek a tényleges megvalósításához átgondolták, milyen úton is lehetne eljutni? Először is hangsúlyozzák, hogy a 17 fenntartható fejlődési célt (SDG-ket) nemcsak értelmetlen egymástól függetlenül (szelektíven) kezelni, de ha így teszünk, nagyobb károkat is okozhatunk, mintha semmit sem tennének. Ugyanis első lépésben az oda-visszacsatolások bonyolult rendszerét helyenként differenciáltan (a helyi feltételeket és körülményeket pontosan feltárva) fel kell térképezni. Nemcsak azt méricskélni (mint az országok többségében teszik), hogy milyen szinten teljesítjük az egyes fenntarthatósági célokat az adott helyen, hanem azt is, hogy abban az országban hogyan kapcsolódnak egymáshoz (hogyan hatnak egymásra kölcsönösen, oda-vissza) az egyes területeken történő változások, illetve változtatások.

A fenntarthatóság gordiuszi csomója | ClimeNews - Hírportál1. ábra: A fenntarthatóság „gordiuszi csomója” (Dinya László, 2020)

Az első lépés volt ennek a komplex kapcsolathálónak a feltérképezése, amely gyakorlatilag országfüggetlen, ha úgy tetszik globális érvényű. Egyes országok esetében azonban külön-külön kell meghatározni, hogy a háló „éleihez” milyen paramétereket kell rendelni, mert ezek a helyi feltételek függvényében alakulnak. Csak egy példa: Magyarország esetében az óceánok és tengerek védelme (14. cél) nyilván teljesen mást jelent, mint mondjuk Japán esetében. És nálunk természetesen e téren alapvetően eltérő hatásmechanizmusok érvényesülnek a többi 16 célkitűzéssel összefüggésben.

Másrészt gondoljunk bele: ha mondjuk a szegénységet szeretnénk minimalizálni (kiküszöbölni), és mindent meg is teszünk ennek érdekében, akkor ez a természeti erőforrások fogyasztásának radikális növekedését, azaz növekvő „túllövését” eredményezi. Főként, ha eközben a népesség éppen a szegényebb országokban látható sebességgel növekszik. Számítások szerint ez 2030 táján a jelenlegihez képest kb. 30%-kal több víz, 40%-kal több energia, 50%-kal több élelem fogyasztásával jár. Még akkor is, ha a gazdagabbak megállnának a mostani fogyasztási szintjükön – ami ugyebár illuzórikus a jelenlegi paradigmában. Így ha a szegénység csökkentése nem párosul a társadalmi – gazdasági „játékszabályok” alapvető átalakításával, a szűkössé váló erőforrások drágulása (meg egyéb környezeti terhei) jelentősen gyengíthetik a szegénység csökkentését célzó lépések hatását. És ez csak egyetlen apró részlete ennek a „gordiuszi csomónak”. De jellemzi a dilemmát: ebben a rendkívül komplex rendszerben nem szabad a részterületre külön fókuszálni, itt az egészet együtt kell kezelni. Különben nemcsak kellemetlen „mellékhatások” tömegével szembesülünk, de egyébként sem bőséges forrásainkat rossz hatékonysággal használjuk fel.

Bogozzuk ki a csomót a nemzetek szintjén és globálisan is!

Vannak már országok, ahol ebből kiindulva készítenek hosszú távú fenntarthatósági stratégiákat, és végeznek alternatív modellszámításokat (szimulációkat) „mi lenne, ha…?” jelleggel. A 2. ábra (táblázat) éppen Japánt modellezi a maga komplexitásában. A hatalmas információmennyiséget nem lehet ebben az egy képben megmutatni. Csak a bonyolultsága érzékelhető.  A mátrix sorai és oszlopai a 17 fő fenntarthatósági célt, és azok indikátorait foglalják rendszerbe (mintegy 160 tényezőt!). A táblázatban pedig az egyes sorok és oszlopok találkozásánál az látható, hogy van-e kapcsolat a két tényező között, vagy nincs? Ahol nincs semmi, azok a tényezők függetlenek (üres a kocka), ahol viszont a két tényező nem független, ott két lehetőség van: pozitív irányú a kapcsolat (az egyik erősíti a másikat – zöld színű foltok), vagy negatív irányú a kapcsolat (az egyik gyengíti a másikat – piros foltok). Ma még számolnunk kell a harmadik lehetőséggel is: tudjuk, hogy van kapcsolat, de még nincs róla adatunk (szürke foltok). Ha kinagyítanánk az ábrát, a színes foltokban számokat is látnánk, de ez most mellőzhető, célunk a komplexitás érzékeltetése.

Érzékeltetésül beillesztettük a modell parányi részletét (bal felső sarok) is nagyobb méretben. A sorokban és oszlopokban található kódszámok a fenntarthatósági célok részterületeinek azonosítói az eredeti anyagokban. Példának okáért az 1.a tényező negatív irányban hat az 1.3, 2.3 és 2.4 tényezőkre, míg a 2.3 tényező pozitív irányban az 1.3 és 2.4 tényezőkre. És ezek a kapcsolódások oda-vissza gyűrűzve erősítik, vagy csökkentik a végső célok elérését.

A fenntarthatóság gordiuszi csomója | ClimeNews - Hírportál2. ábra: A fenntarthatósági stratégiák alapjául szolgáló komplex modell (Dinya László)

Számos üzenetet közvetíthet számunkra ez a modell. Nyilvánvalóan felcsillan a szeme azoknak az ellenérdekű csoportoknak, amelyek a fenntarthatóság megvalósulása esetén jelenlegi kivételezett pozícióikat elvesztenék, és ezért azokat körömszakadtáig védik. Akárcsak a fenntarthatóságot fenyegető súlyos kihívásokat negligáló tagadóknak. Mert ők ezt az üzenetet olvassák ki belőle: ilyen hiányos tudással próbálkozni értelmetlen, felejtsük el az egészet, nézzük csak, mennyi a „szürke folt”.

De akik azon dolgoznak, hogy ezt a „gordiuszi csomót” mielőbb kibogozzák, azok másként gondolják. Az emberiséget fenyegető katasztrófa elhárítása érdekében minden erőnket arra kell összpontosítanunk, hogy a kijelölt célok és részcélok területein a lehető leggyorsabban haladjon a megvalósítás. De ezt olyan monitoring rendszerre kell építeni, amely a kapcsolódó területeket nem egymástól függetlenül, hanem összefüggéseikkel együtt figyeli, és regisztrálja a beavatkozások tova- és visszagyűrűző következményeit is.  Azokon a területeken nyugodtan menetelhetünk előre már most is, amelyek egymástól függetlenek, azaz nincs közöttük kölcsönhatás (lásd: „fehér foltok”). Csak kövessük a Hippokratész-i orvosi elvet: „Ne árts!” (Primum no nocere). Ha még bizonytalan vagy a gyógymódban, legalább ne árts tovább!

Nem csak a kormányok dolga

Ezzel párhuzamosan intenzív kutatásokkal minél gyorsabban bővíteni kell a tudásbázisunkat (globálisan és helyileg is) azokat a hatásokat illetően, ahol most még csak „szürke foltokat” látunk („nincs adat”). Elvégre tudjuk az egyes területek (tényezők) közötti kölcsönhatások létezését, azok jellegét (irányát) is, „csak” számszerűsíteni kell a hatásokat, hogy optimalizálhassuk a fenntarthatóságot célzó beavatkozások és erőfeszítések módját.

Ebben a folyamatos feltáró munkában (és a megvalósítás során is) a legszorosabb globális kooperációra van szükség. Hiszen jelenleg globálisan és országonként mérjük ugyan az egyes (főbb) területeken az előrehaladást (vagy lemaradást, visszalépést), de országokon belüli térségekre, illetve országok feletti nagy régiókra hasonló modelleket célszerű készítenünk. Az országok közötti (meg országokon belüli) határok ugyanis indifferensek egy olyan globális világban, ahol a társadalmi, gazdasági és természeti környezeti változásokat a politikai határok tartósan meg nem állíthatják. Nagy tévedés, hogy ez a „projekt” a kormányok dolga lenne – ebben minden gazdasági és társadalmi szereplőnek feladata van, a kormányoké a katalizáló, háttérben moderáló és koordináló szerep.

Ebben a megközelítésben nyilvánvaló, hogy az együttműködés nem a szuverenitás csökkentéséről szól (mint azt némely politikai irányzat előszeretettel hangoztatja), hanem a kölcsönös egymásrautaltságról – tetszik, vagy nem tetszik: a kölcsönös függőségről. Ahogyan ezt a bemutatott modell is egyértelműen illusztrálja. A globális társadalmi kontroll a kulcsa tehát mindennek. Szó sincs világkormányról, annál inkább egy olyan intézményesített, globális kooperációról, amelyből ha valaki ki akar lépni (dezertálni óhajt), az százszor is meggondolja, mert a potyautasok képletesen és ténylegesen is nagyon pórul járnak. Minden eszközzel tudatosítani kell, hogy a Titanicon utazunk, és értelmetlen a jobb kabinokat keresgélni, pláne egymás kezéből kapkodni a kormánykereket – mert nincs jobb kabin, amikor a jéghegy vészesen közeledik. Együtt süllyedünk el, vagy együtt leszünk túlélők. Ebben a komplex és „határtalan” rendszerben pedig nincs helye az olyan hangzatos jelszavaknak, mint „Make America Great Again!” („Tegyük Amerikát Ismét Naggyá!” – jelentsen ez bármit is, merthogy jó politikai szokás szerint semmitmondó: bármit és mindent bele lehet gondolni). Amennyiben minden ország ilyesmiből indulna ki („Tegyük Angliát, Kínát, Oroszországot, stb… Ismét Naggyá!”), az egyenes út lenne a kollektív öngyilkossághoz. Már túl szűk, és túlterhelt ez a Föld, ezt a „tortát” a hagyományos módon már lehetetlen újra szeletelni.

Nagyjából ebben a fázisban ért bennünket a Covid-19 járvány, amelynek fenntarthatóságot érintő következményeit sokan sokféleképpen próbálják értelmezni. Itt most csak egyetlen dologra hívnám fel a figyelmet: a járvány nyomán mintegy villanófényben élesen láthatóvá váltak jelenlegi működésünk kritikus pontjai, amelyek a fenntarthatóság megvalósításának is keményen az útjában állnak. Próbáljuk meg ezt a felismerést hasznunkra fordítani, és erőfeszítéseinket nem arra fókuszálni, hogy mielőbb visszatérjünk a régi útra!

Dr. Dinya László egyetemi tanár (SIE-KRC),
a Magyar Fenntarthatósági Csúcs éves konferenciák rendszeres előadója



Ahogy az éghajlati válság fokozódik...

...a megalapítása óta karbonsemleges módon fenntartott ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről és a légköri szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.