Amint szóba hozzuk az „elkerülhetetlen összeomlás” témáját, azt, hogy miként is nézhet majd ki a jövőben jelenlegi társadalmunk, és ezzel kapcsolatban mik is a lehetőségeink, pillanatok alatt azon kaphatjuk magunkat, hogy már be is skatulyáztak minket a „végítélet-kultusz hívőknek” bélyegzett túlélésre készülőkkel, az úgynevezett „prepper” -ekkel.

A Deep Adaptation, vagy Mélyalkalmazkodás csoportokban a „prepper” kifejezés egy megosztó szó és az új tagok gyakran nem értik, mi is a különbség a túlélés és az alkalmazkodás között.

A Camp Collapse-nál ragaszkodunk ahhoz, hogy különbség nagyon jelentős. Közel áll hozzánk a gondolat, hogy pozitív módon közelítsük meg az „összeomlás” jövőképét. Hiszen ahogy a Jem Bendell által írt Mélyalkalmazkodási Útmutatóban is szerepel: az összeomlás elkerülhetetlen, míg a katasztrófa csupán valószínű.

Ebből az következik, hogy igen, a jelenlegi globalizált komplex technológiai civilizációnk nagy valószínűséggel összeomlik – de a jövőnek ezzel együtt nem kell szükségszerűen az elképzelhető legrosszabbnak lennie.

Szóval, miben más egy alkalmazkodás központú szemlélet, a túlélésre koncentrálóhoz képest?

Önellátás, vagy felhalmozás?

Újra elsajátítani a földből való megélhetés módját, mindkét megközelítésben általános. A vadászat, növényi élelem gyűjtése és termesztése hasznos készség, amennyiben csökkenteni szeretnénk a függésünket az élelmiszer ellátó rendszerektől. A térkép ismerete és a tájékozódás képessége nem különben életbevágó.
Konzervek, WC-papír és palackozott víz mértéktelen felhalmozása viszont az alkalmazkodást sürgető megközelítésben nem sok mindenre jelent megoldást. Időt lehet nyerni vele, és ez sok esetben jöhet jól. Hiszen alkalmazkodni csak az fog tudni, aki él addig, hogy megtehesse. Ám az „összeomlás” inkább egy maraton, mint egy nagy drámai esemény (még ha filmen kétségtelenül izgalmasan mutat is), és sokkal fontosabb fenntartható és önellátó rendszerek fejlesztése, mint egy hatalmas élelmiszerraktáré.

Közösség, vagy elszigeteltség?

Azok között, akik az előttünk álló jövőre így tekintenek, és tudatosan készülnek rá, gyakori szempont a nagyvárosokból való eltávolodás. Ez az egyik legradikálisabbnak tűnő lépés egy olyan világban, ahol a városiasodás eddig sohasem látott méreteket öltött, és továbbra is intenzív növekedés előtt áll. Ez az egyik fő ok, ami időről-időre felkelti a média érdeklődését.

Kétségtelen, hogy távol a város zajától, a természetes környezetben földet vásárolni, azt művelni, és elsajátítani az önellátás képességét egy roppant izgalmas élmény és tapasztalat, de valóban reális és fenntartható-e, hogy az ember megtanuljon és egymaga elláson minden feladatot, amelyre valaha szüksége lesz?! Az élelmiszer termeléstől, az építésen és a gyógyításon át, a védelemig… az ember társasági lény, és az együttműködéssel képes a fejlődésre és a gyarapodásra, nem az elszigeteltség magányában.

„Ahelyett, hogy egy atombunkerbe bújva próbáljon meg az ember felkészülni arra, hogy átvészelje a vihart, a Deep Adaptation mozgalom célja, hogy a társadalmat, mint olyat, valamilyen formában megőrizze az utókor számára – kezdve a vidéki, közösségi életmóddal, miközben a tágabb külvilággal is kapcsolatban áll.”

Nyitottság, vagy falak?

Mindkét irányzat tudja jól, hogy társadalmaink a jelenlegi formájukban nem fenntarthatók, és az idő előrehaladtával egyre kevésbé lesznek azok. Ám az alkalmazkodás központú megközelítés sokkal inkább épít a közösségre, mint értékre és célra… egyszersmind a valódi, túlélésen túli élet eszközeként.

Félve tekintünk arra a jövőre, ahol majd falakat építenek az emberek, hogy megvédjék magukat a másiktól, ahol mindennaposak lesznek a háborúk és zavargások, ahol a nemzetek a végletekig küzdenek majd az utolsó erőforrásokért.

Akik az alkalmazkodás feladatát tartják szem előtt, hamar belátják, hogy az élhetőbb jövő csak akkor válhat valóra, ha mindenki számára lesz az. Nem csupán azoknak, akiknek sikerült egy darab földet vásárolniuk Skóciában, és elegendő fegyverrel rendelkeznek ahhoz, hogy távol tartsák a többieket az élelmiszer készleteiktől.

2020 egy olyan év volt, ami végre mindannyiunkat emlékeztetett rá, egy katasztrófa esetén – legyen az járvány vagy tűzvész – az egyetlen remény a tovább lépésre, a kölcsönös segítségnyújtás, és a társadalmi szintű alkalmazkodás az együttműködés, a közösségvállalás és szolidaritás elveihez.

Igen, készülnünk kell – de együtt, közösen

A Mélyalkalmazkodás gondolatvilágának elfogadása lehetőséget nyújt az embereknek arra, hogy a valósággal szembesülve, megbékéljenek egy, a jelenlegitől drasztikusan eltérő jövőképével. Ezen keresztül menni természetesen komoly lelki megterhelést jelent. Éppen ezért létfontosságú az emberiességünk alapjainak mielőbbi megerősítése.

Ahogyan az is elengedhetetlen, hogy folyamatosan emlékeztessük egymást a valóság ismeretének fontosságára, és támogassuk egymást abban, hogy jobb emberek lehessünk, ahogy szem előtt kell tartanunk azt is, hogy az alkalmazkodásban célunk a nehéz átmenetnek is ellenálló közösségek megteremtése, és nem az önző és elkeseredett menekülés saját démonjaink elől…

Ricardo Silva | Fordította: Balazs Stumpf-Biro | Deep Adaptation Hungary – Készülj & Alkalmazkodj