Miközben a világ lángol, az Egyesült Államok leszereli az óceánok „éghajlati műszereit”
370 millió dollárnyi tudományos infrastruktúra. Több mint 900 mélytengeri szenzor. Eredetileg 30 évre tervezett globális megfigyelőrendszer. Most pedig a leépítés útjára kerül.
Nem a klímaváltozást állították le. Csak a megfigyelését.
Az amerikai Ocean Observatories Initiative (OOI) hálózatát azért hozták létre, hogy az emberiség folyamatosan figyelemmel kísérhesse bolygónk legfontosabb klímaszabályozó rendszerét: az óceánokat. A hálózat hőmérsékletet, sótartalmat, áramlásokat, biogeokémiai folyamatokat, szén-dioxid-elnyelést és számos más kulcsfontosságú paramétert mér. Az innen származó adatok segítik az El Niño események előrejelzését, az óceáni hőelnyelés megértését, valamint olyan létfontosságú rendszerek nyomon követését, mint az Atlanti-óceán meridionális áramlási rendszere (AMOC), amely Európa éghajlatának egyik meghatározó eleme.
És most mindezt visszavágják. A döntés nem csupán egy költségvetési tétel. Ez egy üzenet.
A prioritások lelepleződtek
Évek óta azt halljuk, hogy a klímaváltozás korunk legnagyobb globális kihívása. Tudósok ezrei figyelmeztetnek arra, hogy az üvegházhatású gázok koncentrációja történelmi rekordokat dönt, az óceánok hőmérséklete emelkedik, a szélsőséges időjárási események gyakoribbá válnak, és a bioszféra egyre nagyobb nyomás alá kerül.
Ha ezt valóban komolyan vennénk, akkor logikus lenne, hogy az emberiség minden eddiginél többet fektessen a megfigyelési rendszerekbe, a kutatásba és az adatok gyűjtésébe.
Ehelyett éppen az ellenkezője történik.
A világ vezető katonai hatalma olyan időszakban kezdi leépíteni az egyik legfontosabb óceáni megfigyelőrendszerét, amikor a klímaváltozás hatásainak megértésére minden korábbinál nagyobb szükség lenne.
A döntés mögött lehetnek különböző hivatalos indokok. Költségvetési racionalizálás. Prioritásváltás. Szervezeti átalakítás.
De a számok makacs dolgok.
Miközben tudományos programok forrásai csökkennek, a katonai és geopolitikai kiadások világszerte növekednek. Miközben a klímavédelmi célok teljesítése egyre távolabbinak tűnik, a fegyverkezés új lendületet kap.
A háború nem klímavédelem
A háború a lehető legtávolabb áll a fenntarthatóságtól.
A modern hadseregek a világ legnagyobb fosszilisenergia-felhasználói közé tartoznak. Harckocsik, vadászgépek, hadihajók, rakétarendszerek és globális logisztikai hálózatok működnek hatalmas mennyiségű üzemanyag elégetésével.
A konfliktusok során ipari létesítmények semmisülnek meg, energiarendszerek sérülnek, olaj- és gázinfrastruktúrák rongálódnak meg. Az újjáépítéshez pedig újabb cementre, acélra, energiára és nyersanyagokra van szükség.
Minden egyes háború jelentős környezeti terhelést okoz.
Mégis azt látjuk, hogy miközben a világ egyre több erőforrást fordít a konfliktusokra, egyre kevesebb figyelem jut azoknak a rendszereknek a fenntartására, amelyek bolygónk állapotát figyelik.
Ez nem előrelépés. Ez visszalépés.
Az elveszett adatok nem pótolhatók
A legtöbb ember számára egy mélytengeri szenzor csak egy műszer. A tudomány számára azonban egy több évtizedes adatsor felbecsülhetetlen érték.
Az éghajlati folyamatok nem választási ciklusokban zajlanak. Nem négyéves politikai időtávokban működnek. Az óceánok változásait gyakran csak évtizedes megfigyelésekkel lehet megérteni.
Ha egy 30 évre tervezett rendszer adatsora tíz év után megszakad, az nem egyszerűen költségmegtakarítás.
Az az információ elvesztése. Olyan információké, amelyet később nem lehet visszamenőleg összegyűjteni.
Az óceán nem fogja újra lejátszani az elmulasztott éveket azért, mert valaki később rájön, hogy hiba volt a megfigyelőrendszer leépítése.
A legnagyobb ellentmondás
Az elmúlt években számos katonai és biztonságpolitikai elemzés nevezte a klímaváltozást nemzetbiztonsági kockázatnak.
A tengerszint-emelkedés katonai bázisokat veszélyeztet.
Az aszályok migrációs nyomást okozhatnak.
Az élelmiszerhiány és a vízhiány geopolitikai instabilitást eredményezhet.
Ha mindez igaz – és a tudományos bizonyítékok szerint igaz –, akkor felmerül egy kellemetlen kérdés:
Miért építjük le azokat a rendszereket, amelyek ezt a kockázatot mérik?
Miért gyengítjük a bolygó megfigyelésének képességét egy olyan időszakban, amikor a klímaváltozás hatásai egyre nyilvánvalóbbak?
Nem a szenzorok a probléma
A probléma nem a 900 szenzor. A probléma a szemlélet.
Az a szemlélet, amely szerint a rövid távú geopolitikai érdekek fontosabbak, mint a hosszú távú bolygószintű stabilitás.
Az a szemlélet, amely szerint a konfliktusokra mindig jut pénz, a tudományra pedig egyre kevésbé.
Az a szemlélet, amely hangosan beszél a klímaváltozás veszélyeiről, miközben csendben leépíti azokat az infrastruktúrákat, amelyek lehetővé tennék a valós helyzet megértését.
A Föld éghajlati rendszere nem tárgyal politikai ideológiákkal. Nem érdekli a költségvetési vita. Nem alkalmazkodik a választási ciklusokhoz.
Az óceánok tovább melegszenek vagy nem melegszenek. Az áramlatok tovább változnak vagy nem változnak. A bioszféra tovább romlik vagy helyreáll.
A kérdés csupán az, hogy lesznek-e adataink minderről.
Mert ha a világ a háborúk finanszírozását fontosabbnak tartja a bolygó megfigyelésénél, akkor nemcsak a klímavédelmet veszítjük el. Hanem azt a képességünket is, hogy egyáltalán megértsük, mi történik velünk.
Rampasek László A.
Euro Árfolyamok
A globális felmelegedés nem csupán az első számú környezetvédelmi kihívás, amivel ma szemben állunk, de egyike a legfontosabb témáknak, ami az egész emberiséget érintik…Mindenkinek ki kell vennie a részét abból, hogy felhívjuk a figyelmet a globális felmelegedésre és a problémákra, amelyekkel emberként szembe kell néznünk, hogy bolygónk jövője számára fenntartható környezetet érjünk el.
