Egy kis szemnyitogató a Servus TV híradójából

Az, hogy a duplán oltottak meg tudnak fertőződni, időközben már biztos.

 

“Az, hogy a duplán oltottak meg tudnak fertőződni, időközben már biztos. Nem tisztázott azonban, hogy milyen könnyen történhet ez és milyen súlyosan tudnak az oltottak megbetegedni. Az aktuális számok Izlandról és Izraelből riasztóak. Mindkét országban robbanásszerűen emelkednek a korona-számok a magas oltási arány ellenére, egyre több oltott betegszik meg olyan súlyosan, hogy az intenzívre kell kerülniük.
Izraelben a tanácstalanság lett úrrá. Az oltásban élen járó ország néhány hete egy komoly korona-hullámmal harcol. A pozitív esetek az egekben, naponta több mint 3000 új esetet jelentenek és Nagy-Britanniával ellentétben a kórházi esetek száma is emelkedik, mondja az izraeli újságíró Gil Yaron: “Kezdetben azt gondoltuk, hogy különbségek vannak a fertőzések és a súlyos megbetegedések száma között, de ez a remény nem valósult meg, egyre többen lesznek fertőzöttek és egyúttal súlyos betegek is és jelenleg a súlyos betegek száma exponenciálisan emelkedik.”
Mostanra 63 százaléka teljesen immunizálva van az izraelieknek (ez a megkapott két oltást akarná jelenteni). Aggodalmat keltő mindenesetre, hogy a kórházban kezeltek nagy része 60 év feletti és duplán oltott. Ez kb. a 65 százaléka a lakosságnak, ami narancssárgával van jelölve, a csak egy oltást kapottakkal együtt több mint 2/3-a. Az oltatlanok aránya már csak 29 százalék. Izraelben már kilátásban van a 4. Lockdown.”

A butácska barik kedvéért mondom, hogy ezek nem az oltás ellenére, hanem pont az oltástól betegednek meg. 😉

Biró Éva

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.