A világon elsőként kizárólag szélenergiából nyert árammal közlekednek a holland vonatok újév óta, írja az MTI.
A naponta 5500 járatot működtető NS holland vasúttársaság keddi bejelentése szerint az Eneco energiavállalkozással két éve írt alá egy tíz évre szóló szerződést, melyben a szélenergiára való teljes átállás határidejét 2018 elejére határozták meg.
Tervünket egy évvel korábban valósítottuk meg, mondta Ton Boon, az NS szóvivője. Következő céljuk az, hogy 2020-ig egyharmadával csökkentsék az egy utaskilométerre eső energiafelhasználást. Az NS vonatai naponta hatszázezer utast szállítanak.
Az Eneco és a vasúttársaság szerint egy szélkerék egyórányi teljesítményéből származó energia felhasználásával egy vonat 200 kilométert képes megtenni.
Forrás: The Guardian