A fenntartható fejlődés két útja: globalizmus vagy lokalizmus

A globális fenntarthatóság jelenlegi liberális értelmezését egy illuzórikus optimizmus hatja át. Az elgondolás ugyanis azon a feltevésen alapszik, hogy a különböző, önmagában fenntarthatatlan politikai közösségek pont úgy fogják kiegészíteni egymást, hogy az emberiség mint egész majdan fenntarthatóvá válik. Erre azonban semmilyen biztosíték nincs.

A fenntartható fejlődés két útja: globalizmus vagy lokalizmus | ClimeNews

1. A fenntartható fejlődés

Korunk egyik kulcsszava a fenntartható fejlődés, mely a nyolcvanas évek végén jelent meg a közbeszédben. A klasszikus meghatározás a norvég miniszterelnöknőtől, Gro Harlem Brundtlandtól származik.1 A harmonikus vagy fenntartható fejlődés eszerint „a fejlődés olyan formája, amely a jelen igényeinek a kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit a saját szükségleteinek a lehetőségeitől”.2 A brundtlandi meghatározás nagy előnye, hogy összekapcsolja a jelent a távoli jövővel, ami a fenntarthatóság lényege. További fontos hozadéka, hogy a növekedés helyett a fejlődést, az életszínvonal helyett az életminőséget, a nagy (big) helyett a nagyszerűt (great) hangsúlyozza. Ez elvi szinten feloldja a véges Föld és a végtelen növekedés igényéből származó ellentmondást. Eszerint a növekedésnek nem a fizikai térben és az extenzív paraméterekben, hanem a bölcsesség belső tereiben és az intenzív mutatókban (pl. hatékonyságban) kell bekövetkeznie.

Később egy amerikai közgazdász, Herman Daly a következő definíciót adta: „a fenntartható fejlődés a folytonos szociális jólét elérése anélkül, hogy az ökológiai eltartóképességet meghaladó módon növekednénk”.3 Az eltartóképesség az ökológia tudományterületéről származó fogalom, mely azt mutatja, hogy egy adott ökoszisztéma a környezet károsodása nélkül egy adott időszakra, általában egy évre vonatkoztatva maximálisan mennyi egyedet képes az adott fajból eltartani. Az ember esetében az eltartóképesség helyett az ökológiai lábnyom fogalmát javasolta Mathis Wackernagel és William E. Rees. A két fogalom közötti szoros kapcsolatra utal, hogy kezdetben ezek a szerzők az elsajátított eltartóképesség fogalmát használták. „Az ökológiai lábnyom (ÖL) egy olyan számítási eszköz, mely lehetővé teszi, hogy felbecsüljük egy meghatározott népesség vagy gazdaság erőforrás-fogyasztási és hulladékfeldolgozási szükségleteit termékeny földterületben (globális hektár – gha) mérve”.4 Ez arra a földterületre utal, ami károsodás nélkül meg tudja termelni az aktuális életvitelünkhöz szükséges javakat. A termékeny földterület fogalmát a különböző természeti potenciállal rendelkező földterületeknek az átlagából képezték. Ebből következik, hogy ez a mutató egy konkrét földterület termékenységét csak pontatlanul ragadja meg.

Brundtland, illetve Daly definíciója szó szerint csak a fenntartható fejlődés lényegét fogalmazza meg. Hallgatólagosan azonban ezeknek a definícióknak, illetve általában a fenntartható fejlődés gondolatkörének etikai implikációja is van. Egyrészt az, hogy a jelenlegi gazdasági növekedés nem fenntartható, azaz fenntarthatatlan, s ez rossz. Másrészt az, hogy a fenntarthatóság a kívánatos, a morálisan helyes és jó állapot. Tehát a fenntartható fejlődés paradigmája burkoltan tartalmaz egy erkölcsi felszólítást arra vonatkozóan, hogy minden embernek a fenntartható fejlődés megvalósulása érdekében kell cselekednie.

Az etikai imperativusok mindig az egyes embert szólítják fel egy meghatározott magatartásra. Például Hans Jonas a fennmaradás imperatívuszát a következőképp fogalmazta meg: „Cselekedj úgy, hogy cselekvésed hatásai összeegyeztethetők legyenek a valódi emberi élet földi megmaradásával”.5 Ennek mintájára a klasszikus fenntarthatósági definíciók is megfogalmazhatók erkölcsi parancsként: „Cselekedj úgy, hogy cselekvésed hatásai elégítsék ki a jelenleg élő generációk szükségleteit, anélkül, hogy közben veszélyeztetnék a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket”, illetve: „Cselekedj úgy, hogy cselekvésed hatásai biztosítsák az emberek számára a folytonos szociális jólét elérését, anélkül, hogy cselekvésed az ökológiai eltartóképességet meghaladó növekedést eredményezne.”

A fenntartható fejlődés rendkívüli jelentősége abból fakad, hogy megőrzi a modernitás alapvető célját, azaz a jólét folytonos növelését, azonban ezt egy növekedési korláttal egészíti ki. Brundtland korlátozó tényezőként a jövő nemzedékek szükségleteit, míg Daly az ökológiai eltartóképességet emeli ki. Ez utóbbi pedig az ökológiai lábnyom segítségével számszerűsíthető. Azonban már itt érdemes kiemelni, hogy minél nagyobb régióra alkalmazzuk az ökológiai lábnyom fogalmát, annál inkább csak egy félrevezető átlagértéket kapunk. Az átlagolás pedig elmossa az egyedi különbségeket, ahogy arra Beck is felhívta a figyelmet: „Aki az átlagra kérdez, már ezzel is kizárja társadalmilag egyenlőtlen veszélyeztető helyzetek létezését. Nem léteznek-e csoportok és életfeltételek, amelyek számára az ’átlagban nem aggasztó’ ólom- stb. tartalom éppenséggel életveszélyes?”6

Ráadásul a cselekvők (emberek, nemzetek, osztályok) mindig lokálisak, akiknek a befolyása nagyon különböző mértékű. Például a világ vagyonának az 50%-val rendelkező nagytőkések kis csoportja rendkívüli befolyással rendelkezik. Mint általában a befolyásos szereplők, ők is arra törekszenek, hogy önös érdekeiket univerzális értékekkel leplezzék. Így például a nagytőke nem azon érdekét hangsúlyozza, hogy bőségesen legyen olcsó munkaerő a fejlett világban, hanem olyan univerzálisnak feltüntetett értékről beszél, mint a nyílt társadalom vagy a határok nélküli országok megteremtése.

2. A túllövés megoszlása

Az emberiség környezeti hatása az 1980-as évek közepén érte el a Föld biokapacitását, azóta az ökológiai hiány folyamatosan nő. (A Global Footprint adatai alapján 1970-ben értük el – a szerk.) 2010-ben az emberiség ökológiai lábnyoma 50%-kal haladta meg a Föld biokapacitását.7 A becslések szerint a 200%-os túllövést (overshoot) 2030-ra érjük el. Fontos hangsúlyozni, hogy nemcsak az ökológiai lábnyomunk folyamatos növekedésével, hanem a biokapacitás folyamatos csökkenésével is szembe kell néznünk. A Föld biokapacitása jelenleg az 1970-es értéknek csak a 80%-a.8 (A Global Footprint Network adatai alapján a 130%-a, bár ebbe beleszámolják a nem megújuló erőforrásokra alapozott intenzív mezőgazdaság terméshozamainak növekedését is) 2013-ban az egy főre eső ökológiai lábnyom 2,8 globális hektár volt, miközben minden emberre átlagosan 1,5 hektár jutott. Ez a deficit is mutatja, hogy több erőforrást használunk és több hulladékot termelünk, mint amennyit a Föld biokapacitása hosszútávon lehetővé tesz.9

Magyarország egy lakosának ökológiai lábnyoma 2,92 globális hektár és az ország rendelkezésére álló biokapacitását személyenként 0,75 globális hektárral hasznosítjuk túl. A legmagasabb ökológiai lábnyomú országok csökkenő sorrendben a következők: Luxemburg (ökológiai lábnyom: 15,82 globális hektár/fő, deficit: -14,14 globális hektár/fő), USA (ÖL: 8,22, deficit: -4,46), Kuvait (ÖL: 8,13, deficit: -7,58), Egyesült Királyság (ÖL: 7,93, deficit: -7,37). Ezzel szemben a világ legkisebb ökológiai lábnyomú országai: Etiópia (ÖL: 1,02, deficit: -0,44), Angola (ÖL: 0,93, ökológiai többlet: +1,61), Afganisztán (ÖL: 0,79, deficit: -0,3), Banglades (ÖL: 0,72, deficit: -0,32) és Eritrea (ÖL: 0,49, ökológiai többlet: +0,88). Érdekes, hogy a fentebb említett országok többsége ökológiai deficitben van, azaz fenntarthatatlan életformát követ. Ez azt mutatja, hogy nemcsak a gazdag, nagy fogyasztású országok, hanem a szegény országok is lehetnek fenntarthatatlan pályán. A szegény és kis ökológiai lábnyomú országok egyrészt demográfiai okok miatt (népességrobbanás, magas népsűrűség), másrészt a szegénységből következő környezetpusztító életforma (pl. erdőirtás, túllegeltetés, túlhalászás stb.) okán kerültek ökológiai deficitbe.

Ökológiai többlettel általában a ritkán lakott, nagy biokapacitású országok rendelkeznek, mint Kongó (ÖL: 1,96, többlet: +9,63), Bolívia (ÖL: 2,96, többlet: +13,77); Brazília (ÖL: 3,71, többlet: +5,97), Finnország (ÖL: 5,87, többlet: +7,57), Kanada (ÖL: 8,17, többlet: +7,83) és Ausztrália (ÖL: 9,31, többlet: +7,26). Ezek az országok nem belső és immanens, hanem a fentebb említett külső és esetleges okok miatt fenntarthatóak. Vannak azonban olyan országok, amelyek kimondottan törekszenek arra, hogy fenntartható életformát folytassanak, mint például Costa Rica, ahol az ökológiai lábnyom 2,84 globális hektár/fő, bár az ország még mindig ökológiailag deficites -1,31 globális hektár/fő értékkel.10

3. A fenntartható fejlődés útjai

Az emberiség fenntarthatóságát alapvetően két különböző úton lehet megvalósítani: politikai globalizmus vagy lokalizmus által. A fenntartható fejlődés jelenleg uralkodó értelmezése a politikai globalizmusra épül, miszerint ahhoz, hogy az emberiség mint egész fenntarthatóvá váljon, egy egységes modellt kell követni. Ebből a nézetből az következik, hogy minden egyes embernek erkölcsi kötelessége a viselkedését a globális fenntarthatóság homogén és univerzális modelljéhez igazítani. A globalista értelmezés összhangban van a jelenleg uralkodó neoliberális állásponttal, mely szintén eltekint az individuum és az emberiség között meglevő számtalan köztes közösségtől. Véleményem szerint ez a megközelítés veszélyes és nehezen kivitelezhető helyzetet eredményezhet. Ezért megfontolásra javaslom a fenntarthatóság lokalista értelmezését, melynek lényege, hogy a fenntarthatóságot nemzetállami szinten kell megvalósítani.

(i) A fenntarthatóság globalista értelmezésnek több súlyos hibája és kockázata is van. Egyrészt a politikai globalizmus egy univerzális fenntarthatósági modellt javasol, ami figyelmen kívül hagyja, hogy az emberiség különböző kulturális, fogyasztási, technológiai, demográfiai és környezeti stb. sajátosságokkal rendelkező politikai közösségekből áll. Ebből következik, hogy az univerzális modell csak a sokszínűség erőszakos felszámolása útján realizálható. Megjegyzem, még ha az emberi közösségek sokszínűsége fel is számolható, a környezeti, ökológiai és klimatikus feltételek változatossága akkor sem szüntetető meg. Ezért szinte elképzelhetetlen egy olyan univerzális jellegű fenntarthatósági modell, amely a szélsőségesen különböző ökológiai és környezeti feltételek mellett egyaránt kiválóan működik.

Másrészt az ember identitása szükségképpen lokális, amit olyan tényezők határozhatnak meg, mint a tőke, az osztály, a nemzetiség, a rassz, a vallás, a világnézet stb. Egy személy identitása és érdekei pedig mindig befolyásolják a globális fenntarthatóságról vallott felfogást is. Ez az összefüggés különösen erős a politikusok esetében, akiknek eleve az a hivatásuk, hogy a saját közösségük érdekeit képviseljék. Ebből következik, hogy nincs és nem is lehet konszenzus abban, hogy az emberiség globális fenntarthatósága szempontjából mi lenne a legjobb univerzális modell, mivel a különböző nagyhatalmak különböző globalista politikusai (Bush, Clinton, Merkel) ezt különbözőképp interpretálják. Ezek a nagyhatalmú vezetők a saját globalista értelmezésüket akarják a befolyásuk alatt álló kisebb politikai egységek körében elterjeszteni. Lányi ezzel kapcsolatban a kulturális imperializmus fogalmát használja.11 Ez az új típusú gyarmatosítás azért olyan veszélyes, mert a nagyhatalmi érdekeket jól lehet leplezni a globális fenntarthatóságra, vagyis a globális közjóra való hivatkozással. Mint minden gyarmatosítás, ez is a nagyhatalmak közötti rivalizációval, illetve az azok befolyási övezetébe került kisebb nemezetek identitásának erőszakos felszámolásával fenyeget.

Harmadrészt a globális fenntarthatóság jelenlegi liberális értelmezését egy illuzórikus optimizmus hatja át. Az elgondolás ugyanis azon a feltevésen alapszik, hogy a különböző, önmagában fenntarthatatlan politikai közösségek pont úgy fogják kiegészíteni egymást, hogy az emberiség mint egész majdan fenntarthatóvá válik. Erre azonban semmilyen biztosíték nincs. Például egy európai globalista bízik abban, hogy az európaiak fenntarthatatlanul magas ökológiai lábnyomát és fenntarthatatlanul alacsony termékenységi arányszámát kompenzálni fogja az afrikaiak rendkívül alacsony ökológiai lábnyoma és fenntarthatatlanul magas termékenysége. Nagyon valószínűtlen azonban, hogy ezek a fenntarthatatlanságok pont úgy egészítsék ki egymást, hogy az egy kevert, de mégis fenntartható euro-afrikai populációt eredményezzen.

Végül két példa segítségével szeretném igazolni azon megállapításom, hogy a fenntarthatóság globalista értelmezése a sokszínű emberi közösségek esetében nehezen alkalmazható. A jelenlegi világátlag szerint a termékenységi arányszám 2,5 gyermek/nő, miközben a demográfiai fenntarthatóság szempontjából fontos az állandó vagy legalábbis csak lassan változó népesség, amihez 2 gyermek/nő termékenységi arányszám körüli érték lenne szükséges. A globalista a helyzetet úgy értelmezi, hogy az átlagember fenntarthatatlanul sok gyermeket vállal, ezért azt mondja, hogy minden nőnek a statisztikai átlagot tekintve 0,4 gyermekkel kevesebbet kell vállalnia, azaz 15%-kal csökkentenie kell a gyermekvállalási hajlandóságát. Egy ilyen követelmény azonban rendkívül hátrányos az európai és kelet-ázsiai emberekkel szemben, akiknek a termékenységi mutatója amúgy is fenntarthatatlanul alacsony (1,6 gyermek/nő). Ráadásul nem oldja meg Afrika népességrobbanását, ahol a termékenységi arányszám 4,6 gyermek/nő.12

A statisztikai átlag szerint minden egyes embernek dupla akkora az ökológiai lábnyoma (2,8 globális hektár), mint ami rendelkezésére áll (1,5 globális hektár). Erre a problémára a globalista megközelítés szerint két különböző válasz is adható. (1) Minden egyes embernek 50%-kal csökkentenie kell az ökológiai lábnyomát. Ez a morális elvárás rendkívül igazságtalan az afrikai emberekkel szemben, akiknek az ökológiai lábnyoma amúgy is rendkívül alacsony. (2) Mivel statisztikai átlag értelmében minden egyes embernek 1,5 globális hektár áll a rendelkezésére, ezért az átlagembernek erre az értékre kell csökkentenie az ökológiai lábnyomát. Ez a morális elvárás szintén problematikus, hiszen az emberek nem egy absztrakt, hanem egy konkrét ökológiai térben élnek, amelynek a kapacitása lehet ennél nagyobb vagy kisebb. Ráadásul az adott természeti környezet megőrzése mindig konkrét és célirányos viselkedést igényel, aminek a lényege nem fejezhető ki az ökológiai lábnyom csökkentésével vagy növelésével.

(ii) A fenntarthatóság lokalista értelmezése elsősorban azt teszi az egyes ember erkölcsi feladatává, hogy a saját politikai közösségének a fenntartható fejlődésére törekedjen. Ebből a nézőpontból a fenntarthatóság tekintetében sokkal reálisabb elvárásokat lehet megfogalmazni. Például egy dél-alföldi fiatalnak általában csökkenteni kell az ökológiai lábnyomát, hogy ne veszélyeztesse a helyi ökoszisztémák fennmaradását. A csökkentés konkrét célértékét mindig az adott régió kapacitása és sajátosságai határozzák meg, ami többnyire eltér a globális, illetve a nemzeti átlagtól. Továbbá ennek a fiatalnak legalább három gyermek vállalására kellene törekednie, hogy ellensúlyozza a régió elnéptelenedését és a népesség természetes fogyását. (Bár az ökológiai túlterhelés csökkenését az átmeneti népességfogyás is hibátlanul szolgálja – a szerk.) Ezzel szemben egy nigériai fiatalnak maximum két gyermeket szabadna vállalnia, hogy mérsékelje az országra jellemző népességrobbanást (5,5 gyermek/nő); továbbá a technológiai előrehaladás révén csökkentenie kell az ökológiai lábnyomát, és így az országra jellemző ökológiai deficitet, amelynek értéke jelenleg -0,47 globális hektár/fő.

A fenntarthatóság lokalista értelmezésnek több előnye is van. Egyrészt csak ez a felfogás teszi lehetővé a sokszínű, helyspecifikus fenntartható gyakorlatokat, amelyek messzemenően figyelembe veszik a helyi közösségek kulturális, környezeti és demográfiai sajátosságait. Másrészt mindig a lokális ismeretekkel rendelkezőknek van a legpontosabb tudásuk saját magukról és így csak nekik van esélyük arra, hogy megtalálják a fenntarthatóságukat biztosító legjobb helyi gyakorlatot. Ráadásul ezeket a gyakorlatokat a lokális közösségek szabadon és autonóm módon alakíthatják ki, a nagyhatalmak pressziója nélkül. Harmadrészt, ha minden egyes lokalitás fenntarthatóvá válik, akkor ennek járulékos következményeként az emberiség is fenntartható állapotba kerül.

4. Az Európai Unió és a fenntartható fejlődés

A fenti megfontolások alapján most válaszoljunk arra az aktuális kérdésre, hogy az Európai Uniónak a fenntartható állapotot a politikai globalizálódás vagy a lokalizálódás útján kellene-e megvalósítania. A fenntartható fejlődés globalista értelmezése nyilvánvalóan az Európai Unió politikai globalizálódását – vagyis az Egyesült Európai Államok kialakulását – szorgalmazza a vezető európai országok irányítása alatt. Ez az út azonban a már említett problémákat (egységes fenntarthatósági modell bürokratikus kikényszerítése, kisebb európai országok gyarmatosítása stb.) veti fel ismét. Ráadásul ebben az esetben az is kérdéses, hogy az Európai Unió valóban lépéseket tenne-e a fenntarthatóság felé, vagy megmaradna a jelenlegi fenntarthatatlan állapotában. Az ebből fakadó problémákat pedig más területek erőforrásainak a bevonásával kompenzálná. Erre jó példa, hogy az Európai Unió magállamai a demográfiai hanyatlásukat a környező országok népességének elszívásával biztosítják.

Európában a fenntarthatóság szempontjából is óriási különbségek vannak az egyes nemzetek és régiók között. Csak lokális szinten (helyi, regionális, állami) találhatók meg az adott közösség kulturális hagyományaihoz és az adott ökoszisztémához igazodó legsikeresebb fenntarthatósági gyakorlatok. A környezeti gondolkodás mindig is hangsúlyozta a lokalitást és a regionalitást, amit a fenntarthatóság esetében is érvényesíteni kell. Az Európai Unió csak úgy válhat kizsákmányolás és gyarmatosítás-mentes módon fenntarthatóvá, ha minden egyes régiója és nemzete fenntarthatóvá válik, ehhez pedig az szükséges, hogy minden egyes nemzet rendelkezzen a fenntarthatóság megteremtéséhez szükséges szabadsággal.

Tóth I. János
A szerző filozófus, az SZTE Bölcsészettudományi Kar Filozófia Tanszékének egyetemi docense
Forrás: közös dolgaink | 2018. 07. 08.


1. A tanulmány alapját képező előadás elhangzott „A megvalósulatlan álom? – Az európai értékek” című konferencián, melyet a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület és az Ethosz Tudományos Egyesület szervezett Pécsett, 2018. május 17-18-án.
2. Közös Jövőnk. Szerk.: Persányi Miklós. Mezőgazdasági Kiadó, Bp., 1987.
3. Daly, Herman E.: Elements of Environmental Macroeconomics. In Ecological Economics: The Science and Management of Sustainability. Ed.: Costanza, R. Columbia University Press, New York, 1991. 32-46.
4. Wackernagel, M. – Rees, W.: Ökológiai lábnyomunk. Föld Napja Alapítvány, Bp., 2001. 21-22.
5. Jonas, Hans: The Imperative of Responsibility: In Search of an Ethics for the Technological Age. The University of Chicago Press, London, 1984.
6. Beck, Ulrich: A kockázat-társadalom. Út egy másik modernitásba. Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság – Századvég Kiadó, Bp., 2003. 35.
7. How many Earths do we need? BBC News, 16. June 2015. [https://www.bbc.com/news/magazine-33133712 (link is external)] (2018.06.12)
8. Living Planet Report. WWF, 2014. [https://www.worldwildlife.org/pages/living-planet-report-2014 (link is external)] (2018.06.12)
9. Global Footprint Network, 2018. [http://data.footprintnetwork.org/#/ (link is external)] (2018.06.12)
10. List of countries by ecological footprint, 2018. Wikipedia.org [https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_ecological_footprint (link is external)] (2018.06.12)
11. Lányi András: A fejlődéstől a fenntarthatóságig. Közös dolgaink, 2018. ápr. 25. [http://kozos-dolgaink.hu/fejlodestol-fenntarthatosagig] (2018.06.12)
12. 2017 World Population Data Sheet. Population Reference Bureau, 2017. [http://www.prb.org/Publications/Datasheets/2017/2017-world-population-data-sheet.aspx (link is external)] (2018.06.12)

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.