2016 a zöld kötvények éve lesz

A zöld kötvények kibocsátásának mértékét 70 milliárd dollárra becsüli az év végéig az amerikai Moody’s Investor Service. A pénzügyi kutatással és elemzéssel foglalkozó társaság szerint ez a pénzmennyiség 60 százalékkal múlná felül a 2015-ös év zöld kötvény kibocsátásának összértékét. Ezt a feltételezést az első negyedéves kibocsátások mértéke is megerősíti, 2016-ben eddig 16,9 milliárd dollárnyi kibocsátás történt. A kötvény- és részvénykibocsátások megélénkülése elsősorban Kínában, Indiában, az Egyesült Államokban, valamint az európai régióban várható. A megújulóenergetikába történő folyamatos beruházások következtében megnő a részvény- és kötvénykibocsátások száma, ennek köszönhetően a nagyvállalatok mellett a magánszemélyeknek is profitot hozhat a megújuló értékpapírokba történő befektetés.

2016 a zöld kötvények éve lesz - ClimeNewsA Moody’s becslése szerint a zöld kötvények, úgynevezett green bondok, kumulatív kibocsátása elérheti a 70 milliárd dollárt 2016-ban. A tavalyi évhez képest történő várhatóan 60 százalékos kibocsátás-növekedést a holding-társaság Kína 2015-ös, a megújulóenergetikát érintő megélénkülő piaci aktivitásával indokolja. A korábban legnagyobb károsanyag-kibocsátó Kína 2015-ben a világ legnagyobb megújulóenergetikai befektetője lett, megelőzve az Európai Uniót. Kelet-Ázsia legnagyobb országa 101,2 milliárd dollárt költött megújulóenergetikai beruházásokra a tavalyi évben. A Moody’s szerint az iparág ilyen mértékű fejlesztése nagymennyiségű zöld kötvénykibocsátással jár. A pénzügyi elemző cég szerint az sem kizárt, hogy a 2016-os év fordulópont lehet a kötvény és részvénykibocsátások terén, minden idők legnagyobb mértékű globális kibocsátásának köszönhetően.

Az első negyedéves zárás a Moody’s előrejelzését támasztja alá. A globális zöld kötvénykibocsátások az első negyedévben elérték a 16,9 milliárd dollárt. A legnagyobb kibocsátók a várakozásnak megfelelően Kína és az Egyesült Államok voltak. A Kelet-Ázsiai ország 7,9 milliárd dolláros kibocsátással zárta a 2016 januárjától március végéig terjedő időszakot.

A kínai központi bank bejelentette, hogy a zöld kötvény kibocsátások idei összértékét 45 milliárd dollárra növelnék, ami magában magasabb érték lenne, mint a 2015-ös összes, globális mértékű kibocsátás. Indában hasonló mértékű zöld kötvénykibocsátásra lehet számítani, ahol az állami szektor mellett a magánszektor is nagy anyagi forrásokkal támogatja a kibocsátásokat, hogy ezzel finanszírozza a megújulóenergetikai kapacitásának növelését.

Európában ugyan a tavalyi évhez képest mérséklődtek a beruházások, azonban ennek okát a létesítési költségek jelentős csökkenésében látják a szakértők. A zöld energia felhasználásának az energiaiparba történő fokozott integrálása a smart energy management jegyében folyamatosan zajlik, ennek következében az európai kötvény és részvénykibocsátások értéke szintén megsokszorozódhat a tavalyi évhez képest.

Forrás: smartinvest

 2016 a zöld kötvények éve lesz - ClimeNews ..

Kérem az ingyenes e-Book-ot és a feliratkozást a hírértesítőre.

Letöltöm az ingyenes e-Bookot >>

 

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.